Századok – 2002

Történeti irodalom - Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia (Ism.: A. Sajti Enikő) V/1229

1230 TÖRTÉNETI IRODALOM 1230 eltűnt a térképről, hanem azért is, mivel hosszú idő után ez az első, igazán jól megírt magyar nyelvű Jugoszlávia történet. Déli szomszédunk históriája valóban egybeesik a 20. század történetével. A szerző azonban láthatóan tisztában van a történetírás egyik alapszabályával: az állam kialakulásának, létezésének, bukásának, majd feltámadásának, s végül felbomlásának története nem szorítható be a formális politikatörténeti határok közé: a história kronológiailag nem 1918-ban kezdődik, de nem is zárul le 1991-ben. A 20. századi Jugoszláviát alkotó népeknek jóval hosszabb előtörténetük van, mint az általuk létrehozott közös államnak, az utódállamok története pedig éppen csak elkezdődött. Juhász József jó érzékkel összpontosítja figyelmét az etnikai tarkaság korai előzményeinek felvillantására, a közös délszláv nemzettudatot és a majdani államot megelőlegező jugoszlávizmus bemutatására, valamint a történelmi utak különbözőségének hangsúlyozására, azaz az állam nemzeti alapú felbomlását okozó tényezők történelmi gyökereinek vizsgálatára. A különbségek társadalomtörténeti értelmezésével azonban sajnos adós marad. A könyv szerzője, lévén jelenkortörténész, az előzményekhez képest jóval bővebben, alaposabban mutatja be az állam felbomlásának utótörténetét, a széthullást kísérő 1991-1995-ös háborúkat, illetve az 1999-es szerb-albán és NATO-kisjugoszláv háborúkat. Egy kézikönyvvel szemben támasztott egyik fontos követelmény, mennyire áttekinthető, világos a szerkezete, közvetíti-e az adott témára vonatkozó legfontosabb információkat, adatokat. Úgy tűnik, hogy a szerző, akinek már hosszabb egyetemi oktatói gyakorlata van, tisztában volt e szempont fontosságával: a könyv informatívjói kezelhető, nemcsak a szokásos kronológiai és egyéb táblázatok, térképek teszik konkrétabbá, érthetőbbé a szöveget, de a kor legfontosabb politikai szereplőinek rövid életrajzát is megtaláljuk a kötet végén. A szerző célja világos: mérlegre tenni és az érdeklődők elé tárni a történettudomány eddigi eredményei alapján a jugoszláv állam „rövid huszadik századi" történetét. Mint bevezetőjében írja: „a kronologikus és a tematikus elvek alapján, s nem elsősorban az új és önálló kutatásokra, hanem a ma rendelkezésre álló és mérvadónak tekintett szakirodalomra támaszkodva" igyekszik munkáját j elkészíteni. A történelem egyik alapvető rendező elve valóban a kronológia, s a könyv hat nagyobb, \ bár arányaiban meglehetősen eltérő fejezetei ezt a logikát követik, kivéve az utolsó, jugoszláviai magyarokkal foglalkozó fejezetet. Ez meglehetősen szervetlenül, a könyv végéhez illesztve, mintegy mellékesen épül be a könyvbe. A könyv kronológiai logikáját jól tükrözik az egyes fejezetcímek (Az első Jugoszlávia, A délszlávok a II. világháborúban, A második Jugoszlávia, stb., kivéve a már említett A magyarok a délszláv államban c. utolsó fejezet címét), az egyes korszakokon belüli egységes tematikai szempontokat már nehezebb felfedezni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugodtabb, békésebb időszakok és az azt megszakító, meglehetősen sűrűn ismétlődő háborús korszakok elemzésének nem lehetnek azonosak a megközelítési szempontjai, az azonban jó lett volna, ha az | ún. királyi és a titói Jugoszlávia történetét azonos szempontok szerint tekintette volna át a szerző. Az 1918 és 1941 közötti korszak vizsgálatánál ugyanis Juhász adós maradt az 1945-1991 közötti I periódusnál alkalmazott vizsgálati szempontokkal, nevezetesen: állam és politika, külpolitika, gazdaság, oktatás, társadalom, kultúra és művelődés. A jugoszláv királyság korszakának történetéből i teljesen hiányzik az oktatás, a kultúra és művészetek akárcsak vázlatos felvillantása, de a második korszak szintézisének megrajzolásánál is meglehetősen marginális szempont maradt. A szerző tehát kitaposott ösvényeken haladt, munkája elsősorban hagyományos politikacentrikus eseménytörténet. 1 Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy ha szétnézünk a „nemzetközi piacon", beleértve a hajdani és a mai jugoszláv történetírást is, akkor azt látjuk, hogy még a legszínvonalasabb munkák is ebben a „klasszikus" megközelítésben íródtak. Nem néznek mélyebben az állam, a politika, a makrogazdaság kulisszái mögé, nem tárják fel a történelem mélyebb, hétköznapi struktúráit. (Lásd legutóbb a kiváló gazdaságtörténész John R. Lampe: Yugoslavia as History. Twice there was a country. Cambridge University Press, 1996. c. munkáját, amely szintén alapvetően gazdaság- és politikatörténeti megközelítés.) Pedig a politikánál mennyivel többet mond el egy-egy korról az, hogyan éltek a történelem „epizodistái", hogyan szórakoztak, mivel töltötték szabadidejüket, milyenek házasodási szokásaik voltak, milyen tankönyvekből tanultak stb. Ha az egyes korszakok egymáshoz való arányát szeretnénk érzékeltetni, az egyes korszakokat és fejezeteket egy táguló tölcsérhez hasonlíthatnánk leginkább. Ahogy haladunk napjaink története felé, a szerző annál magabiztosabban mozog Jugoszlávia bonyolult, helyenként ingoványos történeti közegében. Látszik, hogy Juhász József szűkebb kutatási területe egyrészt a második, un. titói Jugoszlávia, ezen belül is az önigazgatási rendszer vizsgálata, pár évvel ezelőtt pedig külön könyvet szentelt a délszláv háborúk történetének. Az egyes korszakok „sűrűsége" minden bizonnyal ezért nem egyforma a kötetben. Ennek illusztrációjaként álljon itt néhány adat: míg a szerző az 1918-1941