Századok – 2002
Kisebb cikkek - Egy Kéthly Anna levél 1960-ból (Közli: Korbuly Dezső és Vida István) V/1211
1212 KISEBB CIKKEK valóságnak, hogy az ő politikai reaktiválását Kéthly is szorgalmazta. Miután Peyert az 1945 augusztusi pártkongresszuson nem választották be a pártvezetőségbe, Kéthly azt szerette volna, hogy a nemzetgyűlés tisztikarában kapjon pozíciót, legyen a házelnök, de ezt sem az MKP sem a koalíciós partnerek nem fogadták el. A Szaktanács korábbi főtitkára politikai visszatérése körül nem voltak olyan élesek az ellentétek, mint Kéthly állítja, a pártvezetőség indította az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon, igaz azután, hogy többek között vállalta nem kritizálja a párt politikáját, az MKP-t, és nem tesz antikommunista és szovjetellenes kijelentéseket, amit nem tartott be; igyekezett háttérbe szorítani mind a pártban, mind a közéletben, de megvédte az MKP támadásaival szemben, s nem volt hajlandó a pártból kizárni, tartva attól, hogy letartóztatják.3 Szakasits Árpád jellemzésénél különösen érződik a levélíró elfogultsága, ő valójában tisztelte Kéthlyt, aki a párt nagy tekintélyű vezetője volt, elképzelhetetlen, hogy durva hangot használt volna vele szemben. Szakasits környezetében és a pártapparátusban valóban szép számmal lehettek kettős párttagsággal rendelkező „beépített" emberek, s rájuk Kéthly joggal haragudhatott. 1946-1947-ben a baloldali vezetőket, Szakasits Árpád mellett többek között Marosán Györgyöt, Horváth Zoltánt, Jusztusz Pált, Nyers Rezsőt, Révész Ferencet, Schiffer Pált, Szalai Sándort, Szurdi Istvánt és Vágvölgyi Tibort vádolta azzal, hogy kommunista párt „ügynökei,4 ez azonban megalapozatlannak bizonyult. A szociáldemokrata politikus asszony ugyanakkor beismeri, hogy 1947 őszén a két munkáspárt egyesülése ellen a jobboldal, elsősorban Szélig Imre irányításával szervezkedni kezdett. ABástya utcai megbeszélésekről már a korabeli lapok is tudósítottak, de hogy ott pontosan mi hangzott el, miben állapodtak meg az üzemi bizalmiak, ma még tisztázatlan. Annak sincs nyoma, hogy oda Kéthly eljárt volna. Kelemen Gyula az Iparügyi Minisztérium szociáldemokrata politikai államtitkára volt, nem a nagyüzemi munkásság vezetője, akit valóban ártatlanul meghurcoltak. Letartóztatását nemcsak Kéthly ellenezte, hanem az SZDP PB valamennyi tagja. Neki az volt a véleménye, hogy módot kell adni Kelemennek, hogy bíróság előtt tisztázza magát, mondjon le állami tisztségéről, a nemzetgyűlés adja ki, de szabadlábon védekezhessen, s ne tartóztassák le. Amíg jogerős ítélet nincs, a párt ne áldozza fel. Végül az a döntés született, amit Kéthly is megszavazott, hogy Kelemen minden funkciójáról (államtitkárság, pártvezetőségi tagság, képviselőség) lemond, s sorsáról Ries István igazságügyminiszter dönt. О viszont az MKP nyomására hozzájárult a letartóztatáshoz. A szociáldemokrata parlamenti frakció, Kéthly ellenvéleménye ellenére, többségi szavazattal, belegyezett Kelemen mentelmi jogának a felfüggesztéséhez.5 A szociáldemokrata politikus levelének végén sűlyos, máig vitatott kérdést érint: a szociáldemokrata munkásmozgalomnak és az SZDP-nek 1945 után volt -e lehetősége önállósága megtartására, a kommunista párt hatalomátvételének és 3 Strassenreiter: „Megjegyzések" című feljegy- a Népbíróság Országos Tanácsa koholt vádak alapzése. 2002. január 15. ján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1956-4 Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia. ban kegyelemmel szabadult, 1963-ban rehabilitál-Századvég Kiadó, 1998. 71. ták. (Életrajzát lásd: A magyar szociáldemokrácia 5 Lásd: Strassenreiter: „Megjegyzések" című kézikönyve. Fószerk.: Varga Lajos. Napvilág Kiadó, feljegyzése. 2002. január 15. - Kelemen Gyulát 1948 1999. 408-409. — A továbbiakban: A magyar szojanuár 29-én tartóztatták le, bíróság elé állították, ciáldemokrácia kézikönyve. 1999.)
