Századok – 2002

Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161

A „DÉVAVÁNYAI KÖZTÁRSASÁG" 1209 elfelejtette, kivéve talán Szarka József asztalosmestert, aki emlékeztette őt arra, hogy együtt voltak ebben a mozgalomban. Ellentmondásos egyéniség volt. Kimondhatatlanul gyűlölte a régi világ képviselőit, a főjegyzőt, a tábornokot, de majmolta magatartásukat (rendőrparancsnoksága idején már pizsamát viselt, cigányzenekarral muzsikáltatott magának stb.). Érdekes, hogy csak hatalmi tobzódásának utolsó periódusában vetődött fel az a gondolat — az elöljáróságban és Szigulinszky Dusánban -, hogy talán az elmeállapotát is érdemes lenne megvizsgáltatni Dékány Imrének. Utólag már elképzelhetetlen egzakt ítéletet mondani lelkivilágáról, de annyi mindenképpen kimondható, hogy nem volt egészséges lelkületű ember. Torz lelkivilága, nem is fél, talán „negyedműveltsége" abban az irányba tolta egyéniségét, amelynek külső jegyei éppen a kegyetlenségben, mások megalázásában, mérhetetlen gyűlöletben tört utat magának és eredményezte mindenkire ártalmas egyéniség kialakulását. Pedig életének ebben a mindenki számára kellemetlen periódusában is felszínre törtek egyéniségének, felkészültségének olyan momentumai, amelyek arra utalnak, hogy ha olyan lett volna a környezete, ha a törvénytelenség bélyegét nem hordozza magán egész életében, ha egy erős kéz irányításával kibontakoztathatta volna a lelke mélyén rejtőző jót, a benne lévő értelmet, nem lett volna magára hagyva világnézete formálódása során, egészséges konstruktivitása kibontakozhatott volna: talán hasznos és tevékeny tagja lehetett volna mind szűkebb környezetének, de talán még társadalmunknak is. Félresiklott életét talán saját maga viselte a legnehezebben. Végső soron talán őt is a kommunizmus áldozatai között kell számon tartanunk. Mindenképpen sajnálatra méltó egyéniség volt.