Századok – 2002
Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161
1186 TOLNAY GÁBOR Z. Nagy Ferenc elnök Dékány Imrét jelentéstételre hívta fel az aznap letartóztatottak ügyében. Dékány bemutatta a Vaszkó Mihály nemzetgyűlési képviselőhöz intézett levelet, amelyet az elnök fel is olvasott. Dékány szerint ebben a levélben alaptalan vádak hangzottak el ellene. Ugyancsak alaptalan vádakat tartalmazott a főispánhoz intézett levél is. Dékány szerint a 12-es Bizottság 1944. december 23-án tartott üléséről készült jegyzőkönyvet is meghamisították. Dékány ugyancsak bemutatott egy levelet, amelyet — állítólag — Schwalm György téglagyáros és Szabó Sándor írtak, s amely szerint fel akarnak fogadni valakit, aki őt elteszi láb alól. A levél aláírva nem volt. Ugyancsak bemutatott még egy kézzel írt plakátot is, amelyen életveszélyesen megfenyegették Dékányt. Z. Nagy Ferenc, a Nemzeti Bizottság elnöke megkérdezte Dékány Imrét, hogy az aznap letartóztatott és előállított főbíró és jegyző miként szerezték sérüléseiket. Erre válaszolva Dékány elmondta, hogy dulakodás közben az ő kezében lévő pisztolytól sérültek meg. Ugyanaznap tartóztatta le Dékány Bogya Eleket és vejét, D. Tóth Pétert, Bán Mihályt és Simon Imrét is, akik sérüléseket nem szenvedtek. A letartóztatásokat Benkő Jakabnál 1945. február 2-án éjjel 1 és 2 óra között, Földessy Zsigmondnál 2 és 3 óra között, és így tovább reggel 6 óráig hajtották végre Dékány és emberei.3 5 A dévaványai Nemzeti Bizottság 233 jegyzőkönyvét ismerjük. Csupán ez az egy jegyzőkönyv foglalkozott Dékány Imrével és annak viselt dolgaival. Nem is volt senki számára ajánlatos Dékény ügyeivel foglalkozni, hiszen ezt követően tartóztatta le Z. Nagy Ferencet, a Nemzeti Bizottság elnökét. A FŐSZOLGABÍRÓ MÁRCIUS 7-1 KISZÁLLÁSA ALKALMÁVAL KÉSZÍTETT JEGYZŐKÖNYVEK Endrédi György főszolgabíró vezetésével szállt ki Kunhegyesről egy vizsgáló bizottság — tagja volt még Búzás Károly járási rendőrparancsnok és Szepes István, a 12-es számü kunhegyesi körzet rendőre — 1945. március3 6 7-én. Itt kiegészült még a bizottság Cs. Tóth József törvénykezési tanácsossal és Farkas Ignác dévaványai rendőrrel. Az eljárás alatt mindvégig jelen volt Dékány Imre rendőrparancsnok is. Az eljáró főszolgabíró a Dékány Imre által bemutatott névjegyzék alapján megállapította, hogy a rendőrség által letartóztatott dévaványai lakosok közül jelen pillanatban 17 egyén van letartóztatásban, mégpedig: 1./ Szabó Sándor,2./ Schwalm György, 3./ Tömöri István, 4./ Lakatos István, 5./ Szilágyi András, 6./ P Szabó Miklós, ÍJ Simon Imre,8./ Földessy Zsigmond 9./ Benkő Jakab, 10./ Z. Nagy Ferenc, 11./ dr. Kökösi Gyula 12./ Barabás Bálint, 13./ Elek Sándor, 14./ Juhász Béla, 15./ Kecse Sándor, 16./ Papp Zsigmond, 17./ Papp Kálmán. Dr. Kökösi Gyula budapesti, a többi dévaványai lakos. 35 Sz. M. L. - Nemzeti Bizottsági iratok. Dévaványai jkv-k 1945-1949. 4. doboz. 1945. február 2. 36 A jegyzőkönyvben a „február" szó szerepel, de azt a későbbi iratok alapján távesnek kell tekinteni, valójában március 7-én kezdődtek a kihallgatások.