Századok – 2002

Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161

1182 TOLNAY GÁBOR zsefné (Szérűskert út 39.) panaszát. Előadta, hogy ócska ruháját december 11-én kivitte a helybeli piacra, hogy azt eladja. Nem azért, mintha arra nem lett volna szüksége, hanem azért, mert nem tudott más módon pénzhez jutni. Dékány Imre az ócska ruhát elkobozta és behozatta a rendőrségi-e. Ennek értéke becslése sze­rint mintegy 200 pengő volt. Kérte ennek a visszaadását.2 4 Az 1944. december 30-i gyűlés is tele volt Dékány Imre elleni panasszal. A fent már említett Pfeiffermann Jánosné ismételten bepanaszolta Dékányt, hogy az orosz katonai parancsnok rendelete ellenére nem kapta vissza jogos tulajdonait Dékánytól. Ez ellen kért segítséget. Dékány azt ígérte, hogy a hiányzó tárgyakat pár napon belül visszadja. Ami pedig esetleg hiányozna, azt megfizeti a panaszosnak. Molnár Imréné is panaszt tett Dékány ellen, hogy Molnár Imre kereskedőtől több tárgyat elvitt jogtalanul. Dékány azzal védekezett, hogy azért tartott házku­tatást a panaszosnál, mert boltját nem nyitotta ki és a lefoglalt dolgokat feketén árulta. A bizottság úgy döntött, hogy a lefoglalt árut vissza kell adni. Gonda Menyhértné arról panaszkodott, hogy Dékány minden megokolás nél­kül egy lovát elvitte és azt nem hajlandó visszaadni. A bizottság javasolta a ló visszadását. A törvénybíró feladatává tette, hogy vizsgálja ki az ügyet. Molnár Józsefné panaszát is tárgyalta a bizottság a fent közölt jegyzőkönyv alapján. Dékány azzal védekezett, hogy a ruha lopott volt, azért foglalta le. A községi elöljáróság is panaszt tett Dékány Imre ellen. Ugyanis a csendőrség 1944. év tavaszán Weinberger Mór dévaványai lakostól a nyomozás során lefoglalt és rendőrségnek bűnjelként átadott egy leszögezett ládát, amelyben 107 darab puplin ing volt, amely nagyrészben olasz árú volt, mintegy nyolcezer pengő ér­tékben. Ezt a ládát a rendőr őrszobán őrizték mindaddig, míg Dékány Imre nem került oda. Az elöljáróságnak a tudomására jutott, hogy amikor Szabó Szabolcs rendőrtanácsos a parancsnokságot újból átvette, a ládát már nem találta ott, az tartalmával együtt eltűnt. Dékány Imre ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy tud a kérdéses ingekről, mert az ő kiosztatta. A bizottság úgy határozott, hogy Dékány szedje össze és mint bűnjelt to­vábbra is őrizze a pupliningeket. Dékány csak a katonai parancsnok utasítására hajlandó az ingeket összeszedni. A bizottság Szigulinszky Dusán útján felvette a kapcsolatot az orosz katonai parancsnokkal, aki parancsba adta Dékánynak az ingek összeszedését.2 5 Déványa vezető testülete — a 12-es bizottság — 1945. január 2-án megszűnt. Helyébe az úgynevezett 40-es bizottság lépett, amely még aznap megtartotta a­lakuló ülését. Ez a bizottság vette át a régi képviselő-testület ügykörét. Z. Nagy Ferenc igyekezett arra rávenni a pártok megjelent képviselőit, hogy itt csak a község közügyeit intézzék, arról döntsenek, a politikai kérdésekről ebben a bi­zottságban ne essen szó. Ezt követően Demeter István, a szociáldemokrata párt egyik képviselője „rövid oktató előadást tart Dékány Imrének a szakszervezetek mibenlétéről és felállításának módozatáról."2 6 Dékány Imre válaszában inkább a Z. Nagy Ferenc által elmondottakkal értett egyet és hozzáfűzte, hogy „vitás dol-24 U. a. - 13/1945. ikt. szám. 25 Sz. M. L. - Dévaványa közig. ir. 1945. 33. doboz. 1113/1945. ikt. szám. 1944. december 30-i jkv. 26 Sz. M. L. - Dévaványa közig. ir. 1945. - 33. doboz. - 1114/1945. ikt. szám. 1945. január 2.

Next

/
Thumbnails
Contents