Századok – 2002
Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161
1174 TOLNAY GÁBOR nyugatos leventéket és a katonai szolgálatot teljesítő egyéneket ne írják össze. így a nyilvántartás igen téves adatokat tartalmazott, ami kiderült, mikor az orosz parancsnok 100 embert igényelt hadi munkára, és az általuk beidézett 130 emberből kb. 70 jelent meg. Reggel, mikor a hivatalba felmentem, az orosz parancsnokhelyettessel már ott várt Imre bácsi és egyenesen nekem rontott: „Mit mondtam én magának, hogy a mai nap reggelre 100 ember legyen! Ha nem érti meg a szép szót, akkor jön a terror elvitetem Szibériába!" Verte a puskatussal a padlót. Két óra múlva az orosz parancsnokhelyettes visszajött egy tolmáccsal, s leült az asztalomhoz, azt mondva: „Idefigyelj, ha reggelre nem lesz 100 ember, akkor készíts magadnak egy pár fehérneműt és mégy Szibériába!" Elnevettem magam, s azt feleltem: „Jó." Én nem viccelek, mondta a parancsnokhelyettes. Én sem, feleltem, s mivel nem szeretem a hideget, kénytelen voltam megmondani az igazat, hogy nem jó a kimutatás. Dékány csináltatta, de nem magyarázta meg a fiúknak, hogy kell az összeírást végrehajtani, így a katonai szolgálatot teljesítő embereket és a nyugatos leventéket is összeírták. Megmutattam a sok visszahozott idézést, amire fel volt jegyezve: levente, katona. így Dékány két tűz közé szorult. Egy részről az orosz parancsnok kapta el, amiért nem jó a nyilvántartás, másrészről a 60 éven felüli öreg emberek zúgolódtak, amiért őket is vihetik hadi munkára. A diktátor nem esett a feje lágyára: hogy magát tisztázza, bűnbakot keresett. Elérkezettnek látta az időt, hogy Szabó Szabolcs névleges parancsnokától megszabaduljon. Beidézte az összeírást végző öt fiút a községházára, s azt kérdezte tőlük: „Mit mondtam én, hány évig kell összeírni az embereket?" — Hatvanötig — felelték a fiúk egyhangúlag. „Én mondtam ezt? - rivallt rájuk. „Ugy-e Szabó Szabolcs mondta?" „Igen" - felelték a megszeppent fiúk. Altkor odafordult a községházán önkéntes munkát vállaló Kónya Józsefhez: „Hallja, Kónya, írt már maga jegyzőkönyvet, s hallotta miről volt szó? írja meg a jegyzőkönyvet!" A barátom megírta a jegyzőkönyvet, s mikor felolvasta: „Nem jó!" - mondta. „Miért nem jó Imre bácsi?" „Hallja, azt magának jobban kell tudni." - Hozzám fordult: „írja meg maga Szarka!". Nem szép dolog az önzés, de úgy gondoltam, ha már a barátom beleesett a csávába, csak maradjon benne, ki úgysem húzhatom, legfeljebb én is beleesek. Ezért azt feleltem: „Meg tudja azt írni Józsi is." - Vállalkozott is rá készséggel. Mikor újra megírta, felolvasta: az eredmény ugyanaz: „Nem jó." A hiba az volt, hogy a barátom nem nevezte nevén a gyereket, csak azt írta, hogy a helytelen utasítást a rendőrparancsnok adta. Mivel ő is rendőrparancsnoknak tartotta magát, így szerinte nem volt világos, hogy kettejük közül melyik adta a helytelen utasítást. Adja ide a jegyzőkönyvet, — majd én elintézem, — maga meg álljon oda." A barátom a meglepetés és megaláztatás szégyenétől sápadt arccal állt a fiúk mellé, de alig állította oda, úgy látszik egy pillanatra megszólalt a lelkiismerete: győzött benne az emberséges gondolkodás. „Maga ugyan leülhet, magának fáj a lába." így csak az öt halálra vált fiú maradt állva. Ekkor elővette a dohánytartó dobozát, s odaadta az egyik fiúnak. „Gyujtsunk rá." A dobozban kevés dohány volt, a fiúk mind cigarettává gyűrték, csak az üres dobozt adták vissza. Mikor meglátta az üres dobozt, magából kikelve ordított rájuk: „Meglátszik, hogy piszkos, disznó fasiszták vagytok. Én nem azt mondtam, gyújtsatok rá, hanem gyújtsunk rá, de egy se gondolt arra, hogy az öregnek is
