Századok – 2002
Közlemények - Kovács Zoltán András: A nemzeti számonkérés szervezete V/1131
1156 KOVÁCS ZOLTÁN ANDRÁS 6. § A NSZK szervezetére vonatkozó részletes szabályokat, továbbá a szolgálati szabályzatot, ideértve az eljárási szabályokat is, a honvédelmi miniszterrel egyetértve, a belügyminiszter állapítja meg. 7. § A NSZ költségeinek fedezéséről a pénzügyminiszterrel egyetértésben a belügyminiszter gondoskodik. 8. § Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Törzsszállás, 1945. évi február hó 16. napján Szöllősi Jenő s. k. m. kir. miniszterelnök-helyettes 112 2. sz. melléklet: Az NSZK tagjai számára rendszeresített esküminta Ünnepélyesen esküszöm a Mindenható Istenre, hogy Magyarország Nemzetvezetője Szálasi Ferenc, mint a Honvédség legfőbb Hadura, valamint minden elöljáróm és feljebbvalóm iránt feltétlenül hűséggel és engedelmességgel viseltetem. Esküszöm, hogy a magyar nemzethez mindhalálig hű leszek és hogy szent hazánkért minden belső és külső ellennség ellen mindenkor, mindenütt és minden alkalommal vitézül harcolok, életemet és véremet is feláldozom. Isten engem úgy segéljen! Ámen! Sárvár, 1945. . nemtényleges honvéd /:cső:/ 3. sz. melléklet: A Nemzeti Számonkérés szervezeti felépítése 1944. december 24-ig NSZK - PARANCSNOKSÁG parancsnok: Orendy Norbert cs. ezredes parancsnok-helyettes : Könczey Gyula cs. őrnagy segédtiszt: Konporday Pál cs. főhadnagy NYOMOZÓ - OSZTÁLY parancsnok: Karabélyos Imre cs. őrnagy a.) közéleti- és politikai alosztály parancsnok: dr. Balassa Bálint cs. főhadnagy szolgálatvezetőik): Balogh Sándor cs. főtörm. Pintér Sándor (?) (ismert) beosztottak: Bede Antal cs. alhdgy., Lantos János cs. főtörm., Egyedi László cs. főtörm., Fekete Gyula cs. főtörm., Sellei Antal cs. alhdgy., Kórodi Miklós 112 MOL K-164/1. csomó. 24.