Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1094 A. SAJTI ENIKŐ ménnyel járhatna, hogy Jugoszláviából már eddig is nagy számban eltávolított — különösen a magyar középvezető réteghez tartozó egyéneken kívül — minthogy ez a magyar eltávolítás a magyar kormány ellenzése nélkül, eredménnyel járt, újabb magyar csoportokat tennének át Jugoszláviából Magyarországba. [...] Ha a magyar kormány eleve arra az álláspontra helyezkednék, hogy Jugoszláviából már kiüldözött magyarok hozzátartozóit hajlandó Magyarországba befogadni, úgy Délvidékről előreláthatólag olyan nagymérvű magyar elvándorlás várható Magyarország felé, mely magyar tömeggel Magyarországon nem tudnánk mit kezdeni s csak az ország gazdasági és szociális helyzetét súlyosbítaná nem kívánt módon és mértékben."99 Jugoszlávia, amely balkáni-középhatalmi státuszra törekedett, lakosságcsere ajánlatával nagylelkűséget mutathatott fel, Magyarország pedig, egyéb lehetőség híján, még érdekei feladása mellett is kapva kapott az alkalmon. Hogy mit szólnak mindehhez a délvidéki magyarok, Magyarország nem kérdezhette meg, Jugoszlávia új hatalmi elitjét pedig végképp nem érdekelte. Ok az ország kisebbségeit, így a magyarokat is kizárólag hatalmi politikai érdekeik változó prizmáján keresztül szemlélték. Igaz, ezek az érdekek 1945 tavaszától már azt diktálták, hogy valamiféle modus vivendit találjanak a még mindig több százezres magyar kisebbséggel. A lakosságcsereegyezmény végrehajtására tehát nem került sor, néhány konkrét magyar népcsoport hazatelepítését azonban a magyar kormány később megkísérelte. Még 1946 márciusában, a Julián Iskolaegyesület beadványa nyomán vetődött fel a horvátországi magyarok kölcsönös lakosságcsere útján történő hazatelepítésének gondolata,10 0 amely, mint láttuk, a jugoszláv ajánlat elfogadásakor a magyar kormány számára érvként szolgált. Az elvi megállapodás után azonban semmi nyoma annak, hogy a horvátországi szórványmagyarság kitelepítését akár ezen keretek esetleges kihasználásával, akár más módon szorgalmazták volna. Külön problémát jelentett a Boszniából a Bácskába telepített magyarok hazatelepítése. Mint arról már szóltunk, a fegyverszüneti egyezmény is, majd pedig a békeszerződés is anullált minden, a délvidékre vonatkozó magyar törvényt, jogszabályt és intézkedést. Ily módon a telepítések is érvényüket veszítették. Jugoszlávia a békeszerződés aláírása után felszólította Budapestet, vegye át az eredeti telepes lakhelyükről már 1945 tavaszán kitelepített 140-150 boszniai magyar családot, akik Ókéren (Pasicevo) és Hadikligeten (Veternik) várták, mit döntenek sorsukról. Ókéren 408-an, Hadikligeten pedig 307-en voltak „összpontosítva". Az ókériek egy ideig a kitelepített németek házaiban húzhatták meg magukat, azok földjét művelték, de 1947 áprilisában kilakoltatták őket innen is és megvonták élelmiszerjegyeiket. A magyar követségnek nagy nehezen annyit sikerült elérni, hogy Budapest döntéséig mégis Ókéren maradhattak. Ók már a nyár folyamán, mivel magyar állampolgárok voltak, megkapták hazatérési igazolványaikat, ezt azonban a jugoszláv hatóságok azért nem fogadták el, mert szerintük az ókériek jugoszláv állampolgárok, tehát először a jugoszláv állam kötelékéből történő elbocsátásukat kell kérni. Az illeték azonban, mint Szántó Zoltán belgrádi magyar 99 MOL XK-A-l-n-"Z"2008-1946.4.d. 1948 elején a miniszterelnökség államközi tárgyalásokat kívánt kezdeményezni a családegyesítésről Belgráddal, de a szovjet-jugoszláv konfliktus után az ügy feltételezhetően szóba sem került. MOL XIX-A-l-j-XXIII.527/1947.21.d. 100 MOL XIX-A-l-n-"Z"1087-1946.4.d.
