Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1076 A. SAJTI ENIKŐ jon, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nagy megtorlások idején, 1944 november elején vetődött fel egy spanyol polgárháborút megjárt magyar kommunista, Varga István részéről Bácstopolyán, hogy a Bácskában is alakítsanak önkéntes alapon magyar partizánegységeket.3 9 A toborzás főként Bácstopolyán és Omoravicán (Stara Moravica), az ottani magyar szegényparasztok körében volt viszonylag eredményes - bár arra a körzet pártszervezete külön is gondot fordított, hogy csak „az osztályszempontból öntudatos" elemek léphessenek be a századba. Több száz munkaszolgálatra kötelezett magyar is inkább ehhez a fegyveres alakulathoz rukkolt be. Ezek a magyar egységek egyébként gyengén felszereltek voltak - bár ez nem csupán a magyar alakulatokat jellemezte ekkor. Az ily módon, kevésszámú önkéntesből és gyakorlatilag besorozott magyarokból állt össze a Petőfi Sándor nevét viselő partizánbrigád, amely Magyarország területére lépve (a Duna-Tisza köze mellett például Pécsett és környékén) propagandafeladatokat is ellátott. Harci tevékenységet a Dráva-menti ütközetek során fejtettek ki - főként 1945 februárjától. Harci moráljuk a korabeli feljegyzések szerint meglehetősen csekély volt, szökések is előfordultak. A legnagyobb megpróbáltatás rájuk is a szerémségi Bolmány melletti nagy harcokban várt, ahol a német-magyar .és horvát hadsereg ellen vívott többhónapos harcok során több mint 30 ezer jugoszláv katona esett el, köztük a Petőfi brigád számos tagjai is. A Bolmány községért folytatott harcok során erős német ellenállásba ütköztek, ahol a mintegy 1200 fős brigádnak egyetlen napon, március 6-án 50 halottja és 190 sebesültje volt. A debreceni kormány számára 1945. január 16-én keltezett, a Petőfi brigádról készített feljegyzésben, amelynek szerzője a Bácskában korábban közhivatalt betöltő, onnan menekült ember lehetett, az önkéntesség vonatkozásában egyenesen ezt olvashatjuk: „Vagy önként jelentkeznek, vagy mint fasisztagyanúsak kezeltetnek a délvidéki összmagyarságra kötelező kényszermunkán." A jelentés készítőjével még az alakulat szervezésének kezdetén Zomborban folytatott beszélgetés során a brigád parancsnoka elmondta, hogy másfélhetes parancsnoksága alatt csak az elhelyezést és az élelmezést sikerült úgy-ahogy megoldani, „lábbelin kívül más felszerelési cikket még nem kaptak, a rendelkezésre álló 4-5 fegyvert oroszoktól cserélte pálinkáért, stb." Nem érdektelen megemlíteni az idézett jelentés kapcsán, hogy készítője azt javasolta az Ideiglenes Kormánynak, hogy bár tisztában van azzal, hogy a határokat az 1938-as határok mentén fogják meghúzni, egy ilyen délvidéki magyar alakulatot valamilyen módon „tisztán és kizárólag magyar népi megmozdulás alapjára" kellene helyezni, felmutatván, hogy az ottani magyar nép fegyverrel szállt szembe a fasizmussal. így módon, folytatódik gondolatmenete, megakadályozható lenne, hogy Titóék saját céljaikra használják fel az ottani magyarokat.4 0 Az ötlet legalább annyira időszerűtlen volt, mint 1944 szeptember végén a bácskai szerbekből megalakítandó szerb véderő terve 4 1 39 A Petőfi-zászlóalj történetére: Baki Ferenc-Vébel László: Petőfi brigád. Újvidék, 1983.; Karolj Brindza: Nemirna ravnica. Stara Moravica, 1968. Törköly István: Akikért nem szólt a harang. Vajdasági magyar frontharcosok vallomása. Életjel, Szabadka, 2001. , 40 MOL XIX-A-l-j-XXIII-112-1945.21.d. 41 A szerb véderő tervét Hennyei Gusztáv, a Lakatos-kormány külügyminisztere vetette fel, amelynek magját az 1943 októberében Zomborban elítélt Mihailovic-párti csetnikek alkották volna. Hennyei terve szerint a felfegyverzett „magyaron szerbek" addig tartották volna a déli frontot, amíg
