Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
104 JEMNITZ JÁNOS rák munkásmozgalomnak. Beszámolójában utalt egy érzékeny pontra: arra, hogy a cseh és lengyel szociáldemokraták eltávolodtak az osztrák párttól, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy a cárizmus bénító veszélye megszűnt. A pártvezetőség tehát jól érezte: a nemzetiségi területek egyre inkább a Monarchia keretein kívül keresik sorsuk megjavításának útját. Adlerhez hasonlóan, Skaret a hivatalos beszámolóban szintén engedményt tett a baloldalnak. Megemlítette, indítványok érkeztek, hogy a kongresszus foglaljon állást E Adler mellett. Ezt a tüntető szolidaritásvállalást a küldöttek azután egyhangúlag elfogadták. A pártvezetőség beszámolója után előterjesztették a baloldal ellennyilatkozatát, amelyben elmarasztalták a pártvezetőséget a háború első éveiben tanúsított magatartásáért. Ezek után azonban leszögezték: „Mi nem akarunk pártszakadást. Mi a párt, a pártszervezet soraiban akarjuk nézeteinket terjeszteni,a párttagság többségét magunknak megnyerni, s ily módon a párt irányvonalát megváltoztatni."139 A „baloldaliak" bírálatától a „baloldali radikálisok" elhatárolódva is felléptek, s élesebb hangot ütöttek meg. J. Janacek megismételte ugyan a baueri nyilatkozatot, de messzebb ment, levonta a következtetéseket, a pártvezetőség elmarasztalását követelte, s tiltakozott a jobb- és baloldal összemosása ellen. Indítványával azonban másodmagával magára maradt.140 A baloldali pacifisták bírálatára a pártvezetőség ügyes taktikát választva válaszolt. V Adler egyfelől azt fejtegette, hogy „utólag könnyű okosnak lenni", másfelől azt, hogy a pártvezetőség sem a régi, természetesen az is változott az eseményekkel együtt, s tulajdonképpen az ellenzék „a régi, a levetett kabátot porolta ki".141 V Adler így kitűnő taktikai érzékkel, szónoki fogásokkal fokozta le a baloldali kritikusokat, miközben ő a pártvezetőség nevében, a kor szellemének megfelelően szintén tett lépéseket előre, s tulajdonképpen kisajátította az ellenzék programját. A legsürgetőbben a béke előmozdítását minősítette, aminél V Adler is elismerte, hogy ebben az irányban az orosz forradalom „hatalmas segítséget nyújtott". A békefeltételeket illetően pedig a Pétervári Munkástanács ekkorra már nemzetközi szállóigévé vált jelszavát tekintette ő is, a Skaret beterjesztette pártvezetőségi jelentéshez hasonlóan zsinormércének. Az „annexió és kárpótlásnélküli" békét követelték.142 Mivel ily módon a pártvezetőség egy lépést tett balfelé, és a „baloldal", vagyis a Bauer-Danneberg vezette pacifista centrum szintén nem akart szakadást, a pártkongresszus alaphangját megadták. Békét követelt - de nem forradalmi úton. Az azonban a párt irányvonalába belefért, hogy a tömegeket mozgósítsák, és a tömegek nyomásával siettessék a kormányokat a béke megkötésére. Minthogy azonban a tömegek mozgósítását nem úgy képzelték, hogy radikálisan szembeforduljanak 139 Népszava, 1917. október 21. 140 Protokoll der Verhandlungen des Parteitages der deutschen sozialdemokratischen Arbeiterpartei in Österreich. Wien. 1917 113-114. V ö. Népszava, 1917. október 21. 141 Protokoll ... 123. 142 Amikor V Adler kijelentette, hogy „könnyű ma másként beszélni, mint ahogyan 1914-ben beszélt az ember", Max Adler közbekiáltotta: „ma is másként kellene beszélni". Erre V Adler azonnal válaszolt, megint félig önbírálattal, félig leszerelóen: „Másként is beszélek, mint 1914-ben" (Protokoll... 132.)
