Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Sípos Ferenc: Egy életrajz buktatói. Rákóczi Ferenc Lipót nehéz gyermekkora (1676-1690) IV/955

RÁKÓCZI FERENC LIPÓT NEHÉZ GYERMEKKORA 1676-1690 9 57 mellett, s ételére is legjobban közelebb ki viselne gondot? Én ő Nagyságának mondám, hogy Nagyságod az úrfira ő Nagyságára való nagyobb s közelebbvaló gondviselést másra nem bízza, hanem mind fektetésére, étele készítésére maga Nagyságod visel gondot. Melyre Cancellárius Uram is mondá, hogy ő Nagyságának igenis magának légyen vigyázása kiválóképpen ételire s italára, s ő Nagysága igen megvigyázza: kit fog közel hozzá tartani? Több szavai is voltak ő Nagyságának, kit jószántából jelentett"; Szelepcsényi érsek is üzent írásra nem bízható, csak élőszóval elmondható dolgot.37 Zrínyi Ilona a háttérben maradva, fia nevében intézte a birtokigazgatással kapcsolatos ügyeket is. A család főember szolgáival a kor szokásainak megfelelően fogadtatta el az új helyzetet: fia nevében küldött nekik ajándékot, ezt illett meg­köszönniük, s ezzel már el is ismerték a gyermeket uruknak! A küldött ajándékot például így köszönte meg az egy esztendősnél alig idősebb fejedelemnek a Zrínyi Ilonához írt levelében Domahídy György, aki az elhunyt I. Rákóczi Ferenc titkára volt: „... az iffjabbik Fejedelemnek pedig eő Nagyságának az mely szép ajándékot nekem adott, kérem Kegyelmedet köszönje meg Kegyelmed és hogy szeretettel imádkozni fogok ő Nagyságáért mint nekem kegyelmes uramért."3 8 A szerencsi tiszttartó, Zaáry András 1678. május 19-i levelében urának ne­vezi a két éves gyermeket, s egy lovat küld neki Sárospatakra·. „Én most tanítot­tam az én Uramnak egy lovat, nem nagyobb kecskénél, grádicsokat is már jár. Elküldöm."39 Az édesanya gyermeke nevelését is gondosan megszervezte: 1680 április e­lején Kőrösy György Szabolcs vármegyei köznemest nevezte ki kamarásának.40 Az úrfi körül eddig asszonyok forgolódtak (részben a csonka család tagjai: a nagy­mama, az anya, a nővér, részben az udvari személyzet tagjai: szolgáló lányok, asszonyok; dajkáját név szerint is ismerjük - Csitháry János özvegye, Pap Marina már megöregedve, 1706-ban kérvényt írt a hatalma csúcspontján álló II. Rákóczi Ferenchez azzal dicsekedve, hogy „Kegyelmes Fejedelemségét is kisded korában karjaimon, ölemben hordoztam.")4 1 , most tűnik fel az apátlan árva mellett az első férfi, hogy bevezesse a világi dolgokba. Ezentúl a kamarás gondoskodik a fejedelmi csemete szórakoztatásáról: irányítja játékait, nemesi származású játszó­társakat keres. Ο tanítja lovagolni, sportolni. Ο öltözteti, ő ismerteti meg vele a viselkedés, az etikett szabályait. Ο ébreszti rá rangjára - és ő tanítja meg az ezzel járó magatartásbeli normákra.42 37 Uo. 15. 38 R. Várkonyi, 1989. 58. 39 Thaly, 1882. 17. 1. jegyzet, R. Várkonyi, 1989. 52. 40 Köpeczi, 1982. 20-21. Maga Kőrösy György írja Zrínyi Ilonának 1687. január 14-én — kérve elbocsátását —, hogy „már hat esztendőknek és kilencz holnapoknak eltelésével, nagyságtok méltóságos gyermeke mellett" szolgál. OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 1389. Thaly-gyûjtemény, I. köt. fol. 109. 41 OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 1389. Thaly-gyűjtemény, V köt. fol. 43. A dátumtalan kérvényre rávezetett határozat szerint Rákóczi Érsekújváron 1706. augusztus 2-án száz rajnai forintot utalt ki egykori dajkájának. Vö. Thaly, 1882. 30. 1. jegyzet, R. Várkonyi, 1989. 25. 42 Köpeczi, 1982. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents