Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Demény Lajos: Gazdálkodás és társadalom Székelyföldön Bethlen Gábor korában IV/907
948 DEMÉNY LAJOS székelyből csinált jobbágyokat simpliciter (egyszerűen) kibocsássák kezekből, és foglaltassák el tőlük. Ennekutánna is penig örökséges székelyt, sub poena quadringentorum florenorum (négyszáz forint bírság terhe alatt), jobbágyává ne tegye; sőt még capitalis és criminalis (főben- és vétekben járó dologban) is felséged híre nélkül, se elfogadni jobbágyul, sem eladni, kötni magát, az ki zászló alatt szolgáló székely, szabad ne legyen semmi úton. Ha kiket penig felségedtől impetráltak eo pretextu (elnyertek oly ürüggyel), hogy vagy hadban nem szolgált soha, vagy zászló alá bé nem íratta magát, avagy jövevény, post diligentem inquisitionem (tüzetes vizsgálat után), elsőben ennek végére menvén és megtudakozván szorgalmatoson, felséged közikbe bocsátott commissariusi által, ha úgy nem találtatik az dolog, az mint felségedtől megkérték, az olyanokat is tartozzanak eo fact (ennél fogva) kibocsátani kezekből". A határozatok 18. pontja mindezt azzal egészíti ki, hogy a medgyesi országgyűlés előtt jobbággyá lett székelyek maradjanak meg jobbágyi állapotukban.54 A határozat értelmében Bethlen Gábor biztosait rendelte ki a Székelyföldre, éspedig bükkösi Kemény Boldizsárt, kolozsvári Kassai Istvánt és iklódi Toldalagi Mihályt. Feladatuk volt a helyszínen összeírni a székelyföldi jobbágyok közül azokat, akiket törvénytelenül jobbágyosítottak el, vagy akik a hadi kötelezettség megkerülés végett magukat jobbágyságra adták. A fejedelmi biztosok a már idézett 1619. évi gyulafehérvári országgyűlés határozatát követték az összeírásban. Ennek alapján próbálta meg Bethlen Gábor 1620-ban adófizetésre kötelezni a székelyföldi jobbágyokat, de kísérlete a jobbágytartó birtokosok ellenállása révén kudarcba fulladt. Ezt maga a fejedelem volt kénytelen beismerni, amikor 1622-ben papírra vetette, hogy „ennek előtte két vagy harmadfél esztendővel" a jobbágytartó székelyföldi birtokosok, minden ígéret ellenére „sokféle kigondolt mesterséges circumscriptiókkal (csűrés-csavarással)" a jobbágyaik megadóztatását megtagadták. A kérdést „azolta csak in suspenso (függőben) tartottuk". De látnia kellett egyben azt is, hogy a jobbágytartók „minden terhet csak az hadakozó nép nyakába akarnak vetni'.'55 A helyzetet — írta Bethlen — „nem acceptáltuk", mert ennek kapcsán nőttek a feszültségek egyfelől a katonáskodó és adót fizető lófők és gyalogpuskások, másfelől a nemesek és a nekik jobbággyá szegődött székelyek között. Sok nézeteltérésre adott okot maga az összeírás is, pontosabban az, hogy a biztosok kiket vettek fel a jegyzékbe a székelyföldi jobbágyok közül mint olyanokat, akiket megadóztatás alá kell fogni vagy a jobbágyság alól fel kell szabadítani. Ezért tért vissza 1622-ben az összeírás kérdésére, és a besztercei országgyűlés határozatainak 13. pontjába beiktatta az ősjobbágyokra vonatkozó pontosítást. Ennek megfelelően ősjobbágynak tekintendő a Székelyföldön az, akit „Mihály vajda bejövetele előtt ősjobbágynak tartottanak és azoknak hívattanak". Ezek megadóztatás alá nem estek. Akik viszont később lettek ősjobbágyok, adót fizessenek. Annál inkább „mind a fejekötött és mindazokon kívül in genere (általában) mindenféle egyéb jobbágyok connumeraltassanak és kapu számra rótassanak"5 6 . 1623-ban Bethlen Gábor a székelyföldi jobbágyok újabb összeírását rendelte el, 54 EOE. VII. 517-518. 55 EOE. VIII. 105-106. 56 Uo. 114.
