Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Demény Lajos: Gazdálkodás és társadalom Székelyföldön Bethlen Gábor korában IV/907
944 DEMÉNY LAJOS székely faluközösség életének. Ide tartozott — természetesen — a kaszálók, a rétek, a legelők és a közösségi erdők használata. Minderről Imreh István alapvető kutatásai, feldolgozásai és monográfiái részletesen tájékoztatnak.5 0 A megadóztatás rendszerint vagy az igavonó állatok száma, vagy a nyílfóldek nagysága szerint történt. A 4 vagy 6 ökör vontatta eke (egész eke), az egész vagy fél nyílfold képezte az adózás alanyi alapját. Hogy terjedelmében mindez mennyi szántóföldet jelentett a 17. század elején, azt közelebbről megállapítani nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy tájegységenként, sőt falvanként változott. Ha a közszékelyek, esetünkben a darabantok, szabad székelyek, szabadosok (libertinusok), solymárok, bányászok (Alsó- és Felsőtoiján) és hámorosok (Csíkban) családonként egy egész nyílföldre, a lófők ennek kétszeresére voltak jogosultak, a főnépek még ennél is többre. Az egész nyílfold nagysága is változott, de talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy nem haladta meg az átlagos 12-20 holdat, vagyis a 8-12 hektárt. A falvak határa is rendkívüli szóródást mutat. Függött ez nemcsak a természeti adottságoktól, hanem a települések lakóinak számától, a falu társadalmi szerkezetétől is. A gabonák közül főleg búzát, árpát és zabot termeltek. A 17. század elején a Székelyföldön és általában Erdélyben a tengeri, a napraforgó és a dohány termelése, még kevésbé a burgonyáé ismeretlen volt. Különben is az erdélyiek először 1578-ban láttak dohányzó és feketekávét ivó embereket, amikor népes portai követség látogatott az országba; ugyancsak akkor láttak első ízben tevéket is. A sok ismeretlen közepette némi támpontot ajánl a kászoni, csíki és gyergyói tájegység azon sajátossága, hogy a 20. század közepén, második felében itt a szántóföldek aránya az egész terület csupán 8-15 százalékát tette ki. A többit a havasi erdők, legelők, kaszálók és rétek borították. Kászon- és Gyergyószéken volt a legkevesebb a megművelhető szántó, ma sem haladja meg az összterület 8 százalékát. A havasi erdők, legelők és kaszálók uralják tehát a tájat. Az évszázadokon át folytatott erdőirtás ellenére is ez a meghatározó tényező. A talaj agyagos, köves, fehéres, vöröses vagy sáros. Mint a pár évvel ezelőtt kiadott Kászonszéki krónika szerzői Imreh István és Pataki József írják: Kászonban „sok a nehezen vagy sehogysem művelhető agyagos, köves, vízjárta terület". Mi több: „Valójában a mezőgazdasági terület, a szántóhatár feltérképezésénél a kászoniakkal szemben méltánytalanság volna a természet adta művelésre alkalmas földekről beszélni. A kászonszéki lakosok súlyos harcban állottak a természettel, és állandó küzdelemben kellett elhódítani tőle a szántható-vethető dűlőket, határrészeket".5 1 Mindezt a szerzők főleg a 18. század első felének vonatkozásában állapítják meg. Állításaik annál inkább érvényesek a 17. század elejére nézve. Még akkor is, ha Csíkban és Kézdiszéken valamivel több volt a szántó, Gyergyó és Kászon sajátosságai nagyjából jellemzik Csík- és Kézdiszéket is. Ki kell emelnünk azt is, hogy a zord éghajlati körülmények sem kedveztek a mezőgazdaságnak. 50 Imreh István: Székely falutörvények. K. 1947; Uő: A rendtartó székely falu. B. 1973; Uő: A törvényhozó székely falu. B. 1983. 51 Imreh István-Pataki József·. Kászonszéki krónika 1650-1750. B.. Í.3G2. 113-114.
