Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Pach Zsigmond Pál: A vidéki posztóipar az északkeleti országrészen a 15-17. században IV/793
810 PACH ZSIGMOND PÁL azt a kaposi szűrt, amely ha nem is a legfelső árszinten,10 5 de mégis csak „márkanév" lett az északkeleti országrész szűrpiacán. Még ismertebb és kelendőbb szűrfajták kerültek ki az országrészhez délről csatlakozó Szatmár megye egyes telephelyeiről. 4. A Szatmár megyére vonatkozó egykorú forrásokban is gyakran akadhatunk ipari foglalkozást jelentő családnevekre. Köztük a Csapó nevezetre is, mégpedig a rendelkezésünkre álló adatok szerint először a Szamos folyó és a Túr patak közti Gyarmat mezővárosban 1436-ban, s tőle nem messze északnyugatra, közel a Szamos tiszai torkolatához, Panyola faluban, még szintén a 15. század folyamán. Mindkettőnek a határát „a Tiszáról, Szamosról és Túr vizeiről kiönteni szokott áradások" járták,106 ami súlyos károkat is okozott, de fel is dúsította a marha-és juhlegelőket. S mindkettőn áthaladt a Szatmárnémeti felől jövő „nagy út",107 amelynek forgalma nemcsak földesuraiknak — a 15. századtól a Báthoriaknak és Rozsályi-Kúnoknak, illetve a Kállaiaknak10 8 — vált hasznára (Gyarmat vámhely is volt), hanem a helybeli iparosmesterségek kialakulását is serkentette. Gyarmaton (a későbbi Fehérgyarmaton) a Szabó, Kovács, Molnus (= Molnos, Molnár), Varga, Ötvös, Ijgyártó (arcupar) és Tálas foglalkozásnév mellett, Panyolán (és a vele egybeépült Semjénen) a Varró, Varga, Szabó, Kovács és Mészáros nevezet mellett bukkant fel a Csapó (Chapo) családnév is 15. századi oklevelekben.10 9 A megyét átszelő Szamos folyó bőséges vízárama és a különböző irányokból érkező „nagy utak" élénkülő áruforgalma adott tápot az ipari foglalkozások szakosodásának, köztük a csapómesterség — a gyarmatinál és panyolainál jóval ígéretesebb — telephelye kialakulásának a megyében központi fekvésű Szatmáron és Németiben is. A két testvérváros11 0 — amelyet a Szamos egy később holttá vált mellékága választott el11 1 — jogilag sokáig különálló maradt, de gyakorlatilag már korán 105 A matolcsi, debreceni és rozsnyói szűrt az idézett Zemplén megyei limitációk a kaposinál magasabbra taksálták. - Az Ung megyei szőttesek közül az ungvári pokróc is megnevezetten került be egyes árszabályzatokba (pl. MGSz I. 353); a 18. század utolsó évtizedeitől fogva pedig az ungvári (és beregi) guba (pl. MACs 75, 96) - párhuzamosan a gubaviseletnek az északkeleti országrészről kiinduló térhódításával és számos szűrcsapómesternek a gubacsapásra való áttérésével: Századok 129 (1995) 65, 89. (Lásd fentebb a 6. jegyzetet.) 106 Szirmay Antal: Szathmár vármegye fekvése, történetei és polgári esmérete. II. Budán 1810. 232, 361. 107 Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye. Adattár (= MSzA). Bp. 1940. 209. 108 Szirmay II. 233, 362; Vende Aladár: Szatmár vármegye községei. In: Szatmár vármegye. Magyarország vármegyéi és városai (= MW). Szerk. Borovszky Samu. Bp. é.n. (1908) 71, 137. 109 MSzA 142-143; 190-191. 110 Szatmárt a 15. század első felében ciuitasként is emlegették; pl. viam de possessione Sadan [=Zsadány] in civitatem Zathmar ducentem: ZsO VI. 643-644 (1418-1419); cives et hospites civitatis Zathmar: A nagykárolyi gróf Károlyi-család oklevéltára (= Károlyi Okit.) Sajtó alá rend. Géresi Kálmán. II. Bp. 1883. 128 (1431). 111 Jól szemlélteti ezt az a keltezetlen térképvázlat, amelyet Szirmay közölt: II. 80-81, és az a leírás, amelyet Bagossy Bertalan adott: Szatmár-Németi története. In: Szatmár-Németi sz. kir. város. MW 163; vö. 281.
