Századok – 2001

DOKUMENTUMOK - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky két memoranduma Bárdossy miniszterelnökhöz II/649

BAJCSY-ZSILINSZKY MEMORANDUMAI BÁRDOSSYHOZ 675 lakban — a magyar jogi és politikai egységet. A németség a maga fajtáján belül sem tudta ezt a célt soha megvalósítani a történelem folyamán. Ma is az a helyzet, hogy a svájci német erősebben svájci, mint német, a svájci gondolat fölébe kere­kedett a maga németségének. Hogyan fog egy nép, amely évezredes távlatban politikailag — és bizony igen sokszor katonailag is — csak bukdácsolt a politikailag tehetségesebb, legtöbbször kisebb számú nemzetek között, hordozta a római bi­rodalomság nagy díszét,8 3 igazi szervező gondolat, erő, magasabb birodalomalkotó készség nélkül: most majd segédállammá torzíthatja Franciaországot is? Holott évezredes távlatban velünk magyarokkal sem bírt soha. És ez az „új világ" és „új ideológia"! Amit az új világnak mondanak, az a XVII. és XVIII. században egyszerűen abszolutizmus volt, hol felvilágosult, hol nagyon is felvilágosulatlan. Még szociális vonatkozásban sem tudhatott sokat hoz­záadni a német nemzeti szocializmus a bismarcki Németország fényes és ered­ményes szociálpolitikájához. Nem is tudjuk mostanáig, hogy lényegében mi az az új német nemzeti szocialista szociálpolitika — intézményekben. Az olasz fasizmus intézményesen próbálta rendezni és valóban nem sikertelenül a tőke és a munka viszonyát, de a Kraft durch Freude intézményén84 és a nemzeti szocialista párt mindenható hierarchiáján kívül hol vannak azok az intézmények, amelyek például a roosevelti New-Dealnél hatásosabban oldották volna meg a tőke és a munka viszonyát? A fasiszta Olaszországnak van nagy tehetséggel megszerkesztett mun­kaalkotmánya.8 5 Hol van a német nemzetiszocialista munkaalkotmány? Állam­szocialista vagy inkább államkapitalista mechanizmus a váza ma a német gazda­sági életnek, míg az olasz rendszerben a régi latin szindikalista szocializmus elvei és beidegzettségei szerint elevenen él az önkormányzati szellem. A német szel­lemből a sugárzó erő is hiányzik, legalább a politikában, ami nélkül nem lehet világbirodalmat alkotni. Egyáltalában világbirodalmat nem lehet alkotni, csak a dzsingiszkáni mindenen túláradó lángész varázslatával, vagy pedig úgy, ahogy a római és brit birodalmakat építették lépésről lépésre, szerves továbbépítéssel, szin­te észrevétlenül és a részek önkormányzatának okos adagolásával és fölhaszná­lásával. Macaulay Warren Hastings-át86 kell az embernek elolvasnia, vagy Kipling regényeit,8 7 hogy lássa hogyan épült a brit világbirodalom. Micsoda mérhetetlen belső erő fűtötte ezt a népet, hogy legnagyobb világtörténelmi kudarcának, Észak-Amerika önállósulásának idején tudta kárpótolni magát Indiával. Nem mintha csupa tökéletesség és magasrendűség volna az angol szellem. Sokszor szinte ne­vetségesen kezdetleges a maga empirizmusában, de mégis ösztönösen és csalha­tatlanul, mint a víz, találja meg a maga továbbfolyásának és erősbödésének medrét és eszközeit. Néha majdnem antiintellektuálisnak és antiracionalistának tűnik föl 83 A német birodalom 1806-ig a német-római császárság címet viselte. 84 Kraft durch Freude („erő öröm révén"), a náci Németország szabadidőmozgalma és szerve­zete, a fasiszta olasz „dopolavoro" megfelelője. 85 Carta del Lavoro, 1927. április 21. 86 Macaulay, Thomas Babington (1800-1859) angol történetíró 1886-ban Budapesten magyar fordításban is megjelent tanulmánya Warren Hastingsról, aki 1773-tól 1785-ig Kelet-India főkor­mányzója volt. 87 Kipling, Rudyard (1865-1889) angol író, a brit világbirodalom rajongója. Legismertebb műve: ,,A dzsungel könyve."

Next

/
Thumbnails
Contents