Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
52 VARGA JÁNOS benyomulásról kiadandó proklamáció a magyar seregeket, mint felszabadító barátokat mutassa be. A légiószervezésre adott engedélyt Kossuth tudatta a parancsnokul kiszemelt, korábban török szolgálatban álló és Pancsován várakozó emigráns lengyellel: Ilinski őrnaggyal, azzal, hogy tüstént induljon Bem főhadiszállására.5 9 Bemhez Boliac vitte Kossuth levelét. Az altábornagy a hadihelyzetnek a magyarokra kedvezőtlen alakulása miatt most már maga is felkarolta a légió eszméjét, és azt elfogott román felkelőkből, meg az adott évi újoncszedés román érintettjeiből szándékozott kiállíttatni. De a moldvai bevonulással — mert a két fejedelemség közül Moldvát választotta úticéljául — nem várhatott a légió megszervezéséig. Július 21-én csapatai, Boliac és bármiféle román katonai egység nélkül, az ojtozi szoroson keresztül átlépték Moldva határát. Erről proklamációjában Kossuth meghagyásával egyezően tájékoztatta az ottani románságot, amely nem viselkedett ugyan ellenségesen, de minden aktív fellépéstől óvakodott. Bem pedig, mivel félő volt, hogy Észak-Erdély felől hátába kerül az ellenség, noha Moldvában az oroszok komolyabb ellenállás nélkül hátráltak előle, visszafordult Erdélybe.6 0 Szegeden a megbékélésen kívül más tárgya is volt a Bálcescu és Kossuthék közt folyó tárgyalásoknak. Előbbi még július 2-án — Pestről — azt írta a konstantinápolyi emigráció fejének számító Ghicának, hogy az aktuális cél a románok és a magyarok kibékítése ugyan, de ha Iancuék nem akarnák letenni fegyvereiket, akkor arra kell törekedni, hogy a nemzetiség eszméjével egész seregüket „ugraszszák ki" Nagy-Romániába és Moldvába az oroszok ellen. Szerinte, ha a magyar kormány elég okos volna, akkor ez nehézség nélkül megvalósítható lenne. Mikor pedig július 6-án Batthyány — enyhén szólva meglehetősen pontatlanul — úgy tett említést neki Iancu és Simonffy levélváltásáról, hogy a havasi vezér bizonyos feltételek mellett hajlandó kibékülni a magyarokkal és velük együtt harcolni az oroszok ellen, Bálcescuban új erőre kapott korábbi eszméje. Azonnal biztosította Ghicát: nem tett le arról az elhatározásáról, hogy nemzeti zászlóval megy a ha-59 Minderre ld. másolatban Bemnek júl. 17-én Kossuthnak Csíkszeredán írt levelét, amely szerint néhány napon belül akar benyomulni vagy Moldvába, vagy Havasalföldre, és amelyben a Kossuthtól erre vonatkozóan kapott parancsra hivatkozik („que Vous m'avez donné"), MOL, OHB, Ált. ir. 1849:9539. Kossuth Bemhez szóló, e parancsra visszautaló („sollten Sie in Walachey einrüchen, was mir ervünscht wäre") júl. 16-i levelének fogalmazványa uo. 1849:9312. - Továbbá ld. Bälcescunak Ghicához írt júl. 13-i és 14-i beszámolóit, a 16. sz. jegyzetben megjelölt forrásokat, Pap Dénes Okmánytár Magyarország függetlenségi harcának történetéhez (II. Pest, 1869, 507-510) című és I. Tóth Zoltán Bálcescu élete (Bp., 1950, 136.) című munkákat. 60 V ö. Kovács i. m. 576 sk., ill. Szilágyi Sándor i. m. 64-65. - A havasok, illetőleg az ott tanyázó román felkelők — az ellenük indított második expedíció kudarca, majd a harmadiknak kényszerű lefújása után — növekvő gondot és tehertételt jelentettek az erdélyi magyar hadvezetésnek. Jellemző, hogy a Honvéd 1849. július 11-i számában így írt: „Az egész erdélyi hadjárat nem sokkal több áldozatba kei-ült nekünk, mint a hegység féken tartása", mert „erdélyi seregünknek csaknem felét igénybe veszi, és minden ellene indított hadművelet „valódi sziszifuszi munka". A román kapituláció kérdése tehát e szempontból tekintendő; csak az a kívánatos, hogy „ha van a dologban valami", oly feltételek mellett jöjjön létre, „amelyek nemzetünk becsületével megférnek". - Ezt az értékelést, esetleges túlzásai ellenére is, alátámasztani látszik az a kimutatás, amely Iancu, Balint és AxenÇiu összegező jelentései alapján a magyar félnek a havasi hadműveletekben szenvedett veszteségét 8536 halottra, 508 sebesültre és 157 fogolyra teszi, szemben az 1266 halott, 252 sebesült és 207 fogoly román áldozattal szemben. (Had. levéltár, Az oláh népfelkelésre vonatkozó iratok, Kigyűjtve a K. K. Siebenbürgisches Civil-Gouvernement anyagából, 13/15.)
