Századok – 2001

KRÓNIKA - Szent István arcai (Balogh Piroska) II/530

KRÓNIKA 531 Ha valaki uralkodói arcképet vagy aktuális utalásokkal terhelt politikai rehabilitációt várt, annak — ahogyan Engel Pál, a konferencia elnöke is hangsúlyozta — csalódnia kellett. Szent István személyes tevékenységét talán csak Solymosi László és Szovák Kornél előadása érintette - az utóbbi Szent István műveltségének, az előbbi büntetőjogi eljárásainak európai színvonalát hangsúlyozta. Az a szimbolikus egység azonban, mely a magyar államalapítás tényét egyetlen nagyhatású gesztusban, Szent István megkoronázásában láttatta, már csak a meghívó díszítésén létezett. Tóth Endre előadásából kitűnt: maga a koronaküldés ténye, illetve a koronázás nem töltött be elsődleges szerepet all. századi regnum megalapításánál. Ami döntő volt: a kortárs európai politikai és egyházi hatalmak jóváhagyó, befogadó nyilatkozata, az a kulturális és szakrális hagyomány, melynek elfogadását a koronázási jelvények együttesen, valamint maga a szertartás, a szentelt olajjal való felkenés kifejezte. Zsoldos Attila előadása az ispán és a vitéz szavak jelentését vizsgálta Szent István törvényeiben. Nem azzal a céllal, hogy a törvényhozó szándékait, ismereteit latolgassa, sokkal inkább azért, hogy a jogi formulák mögött a korabeli magyar társadalomról mutasson képet. A korabeli magyar társadalom egyik meghatározó képviselőjének, Szent Gellértnek biográfiáján közelített Szent István alakjához Érszegi Géza is. Tringli István, Gerics József, Biczó Piroska pedig a hagyomány vizsgálata révén mutatta be azokat az interpretációs kísérleteket, melyek az utókor Szent István képét alakították. Tringli István a libertás Sancti Regis kifejezés értelmezéstörténetét vizsgálta, Gerics József előadása polemikus megközelítést kínált az uralkodók szentségének karakterét illetően. Biczó Piroska a Szűz Mária prépostsági templom történetét bemutatva, az építészet és a régészet szaknyelvén kísérelte meg a szakralitás és tisztelet vizuális kifejeződését feltárni. Hasonló feladatra vállalkozott Kubinyi András Székesfehérvárhoz fűződő hely- és toposztörténeti vizsgálódásában. Az azóta elhunyt Györffy György, a legidősebb kutatói nemzedék képviselője, monográfiája révén figyelemreméltó Szent István-portré megrajzolója, most nem e portrét elevenítette fel. Tág horizontú áttekintéssel a Kelet - Nyugat pólusok mentén magát meghatározni próbáló magyar nép magára találásáról beszélt: magára találásról közép-európai államként, Kelet és Nyugat találkozópontján. Arckép bontakozott ki tehát a hallgatók szeme előtt, de nem egy legendás uralkodóé. Sokkal inkább olyan Szent Istváné, aki csupán egy, bár meghatározó tagja volt a magyar társadalomnak. Annak a társadalomnak, mely, mint Kosáry Domokos, a Magyar Történelmi Társulat elnöke hangsúlyozta megnyitó beszédében, ezer esztendeje más népekkel, Skandinávia és Közép-Európa népeivel együttesen csatlakozott a sokszínű, mégis egységes Európához. És persze, kissé annak a népnek a portréja is felvázoltatott, amely, ugyancsak Kosáry Domokos szavaival élve, ezer esztendeje lapja egy sokszínű, mégis egységes könyvnek, Európa könyvének. Balogh Piroska