Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
ROMÁN-MAGYAR MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1849 NYARÁN 49 Kossuth a miniszterelnököt: Povolniné vallomása „nyomán" ismertesse Törökkel „a tudvalevő pontokat", nyilván a megbékélési tervezet pontjait, mégpedig oly formában, hogy Török „felhatalmazva legyen Jankkal tudatni, mikint, ha ezen pontok értelmében folyamodnak a kormányhoz, azoknak megadására számíthatnak", továbbá Iancu is számíthat mind az amnesztiára, mind pedig, „ha neutrális helyen a kormány megbízandó orgánumával értekezni akarna - salvus conductusra". Utalt Kossuth arra is, hogy azon szándékának őszinteségét, amely szerint kész a megtérőket bűnbocsánatban részesíteni, és a román ajkuakat „az ország egységével összeegyeztethető minden kedvezményben részesíteni", a kormány 100-nál is több Arad megyei politikai fogoly amnesztiálásával tanúsította, legutóbb pedig a fentieket a közbenjárásra ajánlkozó Bálcescunak és Boliacnak ugyancsak kijelentette. Vagyis Kossuth jónak, illetőleg szükségesnek látta, hogy Bálcescu mellett magyar kormánymegbízott is tájékoztassa Iancuékat a megbékélési tervezetről.5 0 Kossuth felhívására kezdte tehát fogalmazni Szemere a június 24-i levelet. De bizonyára meg akarva várni törvénytervezete ügyében az országgyűlési döntést, csak 29-én fejezte be és küldte el azt. Mindenben szinte szövegszerűen Kossuth instrukciójának megfelelően járt el, azzal a kiegészítéssel, hogy a békülési szándék bizonyítékául a Ház által előző nap „közös akarattal" elfogadott és a leveléhez mellékelt Közlöny-számban publikált határozatra is hivatkozott. Egyúttal ténylegesen felhatalmazta Törököt: tudassa Iancu „vezérrel" a szóban forgó pontokat, amelyek megadásában biztosak lehetnek, ha azok értelmében folyamodnak a kormányhoz. De Iancu is számíthat mind a kegyelemre, mind a menlevélre, ha valamely kormányszervvel semleges helyen óhajtana értekezni.5 1 Szemere e levélben nem bízza meg Törököt azzal, hogy juttassa el Iancuékhoz a nemzetgyűlési határozatot. Ennek oka az, hogy egyidejűleg egy másik levelet is intézett hozzá. „íme — írja ebben — megy Murgu képviselő. Ο hajlandó elmenni Jánkhoz a román táborba a nemzetgyűlési határozattal. Jónak tartom. Ezzel ha fellép, roppant hatást gyakorolhat a népre." Tájékoztatja a kormánybiztost, hogy a határozatot Murgu románra fordítja, egyúttal felkéri Törököt: személyesen 50 Tomcsányi júl. 21-i — Kossuthnak szóló — levele és az annak mellékletét jelentő Povolniné-féle jegyzőkönyv kiadva; KLÖM, XV 763-764. (Az eredetieket ld. MOL, OHB, Általános iratok, 1849:9401) Kossuth júl. 18-19-én, majd — mivel 19-én Temesvárra ment át — 20-án tartózkodott Aradon. A Tomcsányi kérésére az ottani politikai foglyoknak adott közkegyelmet tárgyazó júl. 18-i döntését saját kezűleg fogalmazta meg (MOL, OHB, Általános ir. 1849:9606). A szintén Aradon tartózkodó Török Gábor kormánybiztos ismerte Povolniné vallomását; július 16-án kelt, futárral küldött levelében többek közt ezeket írta: A mócok által meggyilkolt honvédorvos neje „azt beszélli, hogy a Móczok megunták a zavarokat, szívesen megtérnének... Jank Lissardon (Iancu apja! - V J.) mindig fenyegeti őket, hogy rossz végük lesz, mert mind azon a Móczok által kürtölt győzedelmek, álgyuk, foglyok gyakori elfogásai az ámítók által kürtölt hamis hírek". (Török levelének eredetije: MOL, Hodossy kbiztosi ir. Beadványok, 1849. jún.-júl. 7. cs.) Povolniné tapasztalatai szóba kerültek Kossuth és Török megbeszélésein, és az utóbbi — erre Kossuth intézkedéséből lehet következtetni — maga ajánlkozott arra, hogy ha felhatalmazást kap, akkor „a tudva levő pontokat" (Kossuth szavai ezek!) — azaz a Projetet — eljuttatja láncúhoz. Mindezek után Tomcsányi a szóban forgó jegyzőkönyvet bizonyára azért küldte másodszor is Szegedre, hogy Török küldetéséhez a kormánynak akkor is legyen hivatkozási alapja, ha az első — felhasználása során — netalán elkeveredett volna. Annak, hogy az üggyel kapcsolatos első lépését nyolc nap múlva megismételte, alig lehet más ésszerű magyarázata. 51 Szemere 24-én kezdett, de csak 29-én befejezett levelének fogalmazványa: MOL, BM, Elnöki ir. 1849:586.
