Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Éles Csaba: A Genti oltártól Wittenbergig (Ism.: J. Újváry Zsuzsanna.) II/515

516 TÖRTÉNETI IRODALOM A németalföldi szabadságharc során a köznép szenvedéseiről szóló adatok igen szemléletesek (15-18. o.), különösen a Bruegel család tagjai által festett képek puszta felsorolása — A Halál diadala; a Bethlehemi gyermekgyilkosság; Egy falu felgyújtása és kifosztása; a Felégetett város stb. — többet sejtet e szörnyűségekből, mintha oldalakon át olvasnánk a spanyolok bűnlajstromát. (19. o.) A németalföldi humanizmus kapcsán bepillanthatunk az irodalom, a színjátszás történetébe; Georges Chastellaintól (1404-1475) bőven olvashatunk idézeteket, a kor másik leghíresebb alkotásáról, Kempis Tamás Krisztus követésé-ről (De imitatione Christi, 1424.) pedig a kiváló Johan Huizinga máig értékálló jellemzését idézi a szerző. (28. ο.) A rederijker-társaságokról — ezek a legsajátosabb németalföldi képződmények — különösen fontos, alapvető adatokat tudhatunk meg. (30-31. o.) Sajnos csak röviden olvashatunk a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő és követőket magának mondható Justus Lipsiusról, Mercatorról, Vesaliusról, de hosszabban Rotterdami Erasmusról, akiről és akinek a mi Π. Lajos királyunk (1516-1526) nevelője, Piso Jakab, éreztetvén, hogy szelleme mindig ott van, a következőket írta: „velünk vagy, ha reggelizünk, ebédelünk, ha állunk vagy ülünk, ha sétálunk vagy lovagolunk". (Barlay Ö. Szabolcs: Romon virág. Fejezetek a Mohács utáni reneszánszról. Gondolat, Bp., 1986. 46.) A tárgyalt két évszázadban Itália, Franciaország és a német területek mind németalföldi származású zeneszerzőket foglalkoztattak, hiszen tény, hogy e kor valamennyi jelentős muzsikusa itt született; Guillaume Dufay, Gilles Binchois, Ockeghem, a kortársak által „a zene fejedelmé"-nek nevezett Josquin Deprez vagy a másik nagyság, Orlande de Lassus. (45-49. o.) A németalföldi képzőművészetről, az építészetről, szobrászatról, de különösen a festészetről igen nehéz ilyen röviden írni, hiszen a három nagyságon — Jan van Eyck, Hieronymus Bosch és id. Pieter Bruegel — kívül legalább egy tucat európai hírű és formátumú festőt kell méltatni. Csupán a németalföldi Mechelenben 150 festőműhely működött a 16. században. (60. o.) Éles Csaba Jan van Eyck méltán leghíresebb munkáját, „Az Arnolfini házaspár"-t Aby Moritz Warburgtól kölcsönzött idézettel jellemzi: „Az egyik szállította Monseigneurnak az anyagi pompát, a másik pedig kézzelfoghatóvá tette azt. Amiben a posztókereskedő és a festő bensőleg is egymásra talált, az a fölényes tárgyilagosság volt, amellyel az egyik a földi pompát messzi tájakról közvetítette, a másik pedig az e világi színpompás játékot hűvösen megfigyelte és visszaadta." (55. o.) Igen jól érzékelhetjük Bosch életművét is rövid négy oldalba beleszorítva. Nagy kár, hogy — nyilván nyomós okok miatt — a címlapon látható Genti oltár-részleten kívül egyetlen kép sem kapott helyet a kötetben. így akár az érdeklődő olvasónak, akár a tanuló diáknak minduntalan egyéb művészettörténeti köteteket is elő kell vennie, hogy az elemzett vagy akárcsak az említett műalkotások ne váljanak puszta színfolttá olvasás közben, pedig a németalföldi festészet „naturalisztikus, a részletekig élethű realizmusával (...) sajátosan expresszív és szuggesztív" (71. o.). A második nagy részben — „A reformáció igézetében" — Éles Csaba a Német-Római Birodalom laza szövetségi rendszerének ismertetésével kezdi meg a reformáció tárgyalását. I. Miksa német-római császár (1493-1519) uralmát túl sommásan intézi el azzal a mondattal, hogy „egyetlen igazi sikere a független Birodalmi Törvényszék (Kammergericht)" (helyesebben: Birodalmi Kamarai Bíróság) felállítása volt. (73. ο.) A császár ugyan valóban hatalmas álmokat dédelgetett — komolyan felismerte a török veszélyt, s ezért tervezett hatalmas keresztes hadjáratot ellenük, a másik célt, egy személyben egyesíteni a császári és pápai hatalmat, pedig kollégája, VIII. Henrik (1509-1547) sajátos körülmények között, a saját uralmára vonatkoztatva valósította meg —, de azért nem reális őt egyszerűen „politikai különcnek" nevezni (73. o.), hiszen Miksa más reformokat is megvalósított, s házasságpolitikájával ő alapozta meg az 1527-re felállott Habsburg világbirodalmat. A szerző a reformáció folyamatát érzékletesen ábrázolja. Nagyon fontos újra és újra leszögezi, hogy Luther kezdetben nem általában a bűnbocsánat, de még csak nem is a búcsúcédulák, hanem egy, az Albrecht érsek megbízásából működő szerzetes visszaélései ellen emelte fel a szavát; „a pénz megjelenése a bűnbocsánatban ugyanis nem ok, hanem kiváltó alkalma volt csak a reformáció megjelenésének és elterjedésének." (76. ο.) A szerző külön foglalkozik Luthernek a parasztokhoz fűződő viszonyával, majd Luther és Münzer kapcsolatával, végül a nagy ellenfél, V Károly alakjával; a császár valóban nagy formátumú személyiség volt, de uralma — Huizinga nyomán megfogalmazva — a lovagi középkor végét jelentette. (83. o.) A birodalmi városok közül szinte külön státuszt élvezett Augsburg és Nürnberg; az előbbi I. Miksa és V Károly hivatalos császári rezidenciája volt, az utóbbi pedig a császári hatalom jelképét őrizte. Ε két város természetesen nem csak politikailag, hanem gazdaságilag is virágzott, majd ebből következően kulturális jelentőségük is kiemelkedő volt. Részletesen olvashatunk az augsburgi Fugger családról, a pápa és a császár bankáráról, amelynek legnevezetesebb tagját, II. Jakob Fuggert