Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Zsoldos Attila: Karászi Sándor bán és utódai II/385
404 ZSOLDOS ATTILA mekre — tudniillik a morvamezei csatában való részvételre — való tekintettel tarthatta meg a birtokos korábban kapott jószágát.16 3 A harmadik eset bizonyára csak azért tér el az előbbiektől, mert Benedek fehérvári kanonok volt az érintett adományos: őt László koronázásakor tett szolgálatai érdemesítették a királyi kegyre.16 4 III. András 1290. évi decretuma pedig a király elődei által tett adományok érvényességét oly módon szabályozta, hogy a IV Béla és az V István által adottakat egyetemlegesen megerősítette, IV László adományai közül viszont csak az „igazul és törvényesen tetteket" (iuste et legitime factas) illetően vállalt a király ilyen kötelezettséget, a Jogtalan és igazságtalan" (indebitas et iniustas) adományok esetében ellenben azok visszavonásáról intézkedett. Azokról a szempontokról, amelyek szerint a törvény megalkotói különbséget tettek IV László adományai között, csak a törvényesnek elismertek esetében lebben fel a fátyol: a decretum töredékesen fennmaradt szövege ehelyütt a tatárok többszöri betörését emlegetve megjegyzi, hogy az ország védelmében (in defensione regni) a nemesek közül többen elestek, s az ezek „érdemszerző szolgálataiért" (pro eorum seruitiis meritoriis) tett adományok megtartását ígéri.165 Mindezen adatok kellő erővel tanúskodnak amellett, hogy az adománybirtokosnak nemcsak ahhoz fűződött elsőrendű érdeke, hogy bizonyítani tudja a királyi adományból származó birtokához való jogát — azaz, hogy oklevelet eszközöljön ki arról —, hanem ahhoz is, hogy az oklevélben az adományt megindokló érdemszerző szolgálatait is megörökítsék. Ez az érdek ugyanakkor nem a hőskultusszal, hanem a magyar királyok birtokadományozási politikájával, illetve a már megtett adományok visszavonása terén követett gyakorlattal hozható összefüggésbe. Semmi esetre sem tekinthető tehát alaptalannak az az érv, melyet annak idején Székely György hozott fel Mályusz Elemérnek a magyar oklevelek narratioit a pogánykori hősénekekből eredeztető hipotézisével szemben. Mályusz elméletének másik gyenge pontja akkor világlik elő, ha arra keressük a választ, hogy miként fejthették ki a narratiok a hősénekekkel egybevethető hatásukat. A kérdés megkerülhetetlen, hiszen a narratiokat bevezető mondatok gyakran utalnak arra, hogy az adományos tetteinek előadása „a jövendő nemzedék tájékoztatására" (ad informacionem succedencium),16 6 vagy „az utódok emlékezetére" (ad memóriám posterorum)16 7 szolgál.16 8 Míg azonban a hősénekek esetében kétség sem férhet ahhoz, hogy különböző alkalmakkor előadták azokat, s így minden nehézség nélkül betölthették kettős szerepüket egyszerre dicsőítvén az arra érdemeseket és buzdítván hasonló hősiességre a hallgatóságot, ugyanez a rcarraÍÍokkal kapcsolatosan bajosan képzelhető el. A narratioknak — és általában 163 1279: RA II/2-3. 245. és ÁÚO IV 176. 164 1279: Győri történeti és régészeti füzetek I-IV Kiadják Ráth Károly, Römer Flóris. Győr 1861-1865. III. 112. 165 1290: 6-8. tc-k (UGDS I. 173-174.). 166 1249: CDCr IV 383. 167 1273: UB II. 40. 168 Vö. még pl. 1273: CDCr VI. 35.; 1282: HO VIII. 450.; 1294: ÁÚO X. 135.; 1296: A Pécz nemzetség apponyi ágának az Apponyi grófok családi levéltárában őrizett oklevelei I. (1241-1526). Bp. 1906. 30.; 1335: AO III. 175.; 1347: Sopron vármegye története. Oklevéltár I. (1156-1411). Szerk. Nagy Imre. Sopron 1889. 198., stb.
