Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Gerics József- Ladányi Erzsébet: Honi néptudat Közép-Európa 11. századi történeti eseményeiben II/377

HONI NÉPTUDAT KÖZÉPEURÓPA 11. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN 383 nós példát. Nyelvi, filológiai tekintetben tehát Péter szavai kifogástalanul illeszkednek a 11. századba. Egyházi beosztás dolgában Csehországhoz képest, amely a mainzi egyháztartomány része volt, a fő különbség az, hogy a magyarországi egyházak itteni érsekségek alárendeltségében éltek, vagyis a birodalmi egyházszervezettől függetlenül. Péter önkényeskedése az egyházzal szemben ennek ellenére is megnyilvánult két püspöknek 1038 és 1041 közt az Altaichi Évkönyv szerinti erőszakos elmozdításában. Am a honi püspökségek élén a 11. században gyakran álltak idegen eredetű férfiak, s Szent László az általa Szent István király patrociniumával alapított zágrábi püspökségbe nyilván céltudatosan lelkipásztori megfontolásból ültette cseh eredetű káplánját, Duh-ot. A nem kis részben külföldi eredetű honi klérus szerepére még röviden visszatérünk. A krónikában a már Péter uralmánál a furor Teutonicusra, a németek vadállati ordítására és az olaszok locsogására tett megjegyzés — tárgya szerint — megfelel a Cosmasnál a „szláv nyelv" németek rovására írt megvetésének. Péternek a németekre és olaszokra támaszkodó uralma és a legkülönbözőbb tisztségek csupa idegennel való betöltésének kilátásba helyezése, zsarnoki törvényhozása és adói, a magyarok „megangáriaztatására" vonatkozó fenyegetése erőltetés nélkül párhuzamba állítható mindavval, amit az 1073. évi szász felkelés kitörésének magyarázatául IV Henrik szászok elleni bűnlajstroma tartalmaz: az ősi jogok lábbal tiprása, a szászok egészének mint gens-nek szolgaként való kezelése, szolgai terhek behajtása, a szászok kiirtásának és helyükre svábok telepítésének állítólagos terve, a svábok mindenek felett való előnyben részesítése, bizalmasainak és tanácsadóinak kizárólag az ő körükből történő kiszemelése és a szászoknak a király számára legkedveltebb, alacsony eredetű svábok által mindenhol való teljes háttérbe szorítása. Péter tetteinek, „honfi"-ellenességének és idegenekre támaszkodó uralmának krónikás előadása a fentiek szerint mind a terminológia, mind a tartalom tekintetében teljes összhangban van kétségtelenül kortársi történetírók szövegeivel. Ezért vitathatatlan interpolációk kivételével sem szókincse, sem gondolati anyaga alapján nincs semmi okunk keletkezését a 11. századtól elvitatni, és 12. vagy különösen 13. századi történetírónak tulajdonítani. Az előbbiekben áttekintett történetírói törekvések, gondolatok és műveltség ismeretében azt mondhatjuk, hogy a 11. században működött honi krónikaíró szókincse és fogalomkészlete nagyjából szinkronban volt pl. Hersfeldi Lamperttal, vagy ifjabb kortársával, Cosmasszal. Nem kételkedve a Péter történetében olvasható „furor Teutonicus" lucanusi eredetében, érdemes figyelni Cosmas szóhasználatára: „poéta catus Lucanus".1

8 Napjainkban működő történetíró erre gondolva, hajlandó úgy ítélkezni, hogy a 11. századi pannóniai klérus legjavának műveltsége és szellemi élete jóval megelőzte az akkori társadalmi, politikai és intézményi viszonyokat és a kor európai színvonalán állt. Ez a megállapítás helytálló. Szeraphinnak, a Cosmast is pappá szentelő esztergomi érseknek írta prológusában Alberik: „a lelki sugallat kegyelme ... palotád fényes termeit igen sok ékesszólású és nagytanultságú férfiúval (quam 18 Cosmos 199