Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
II. ANDRÁS KIRÁLY „ÚJ INTÉZKEDÉSEI" 275 40 márkát juttatott az asszonynak, hogy királyi adományként hozzájuthasson Mikolához. Az elnyert föld a Túr és a Szamos közén mintegy 5-6 ezer hektárra rúghatott. A csak újkori magyar fordításban ránk maradt adománylevél arengája — szokásos módon — a „hosszas szolgálattyoknak hívségé"-t tünteti fel a királyi adományozás okául. 1216-ból újfent olyan adatra bukkanunk, amely bizonyos — jóllehet fél évtizeddel korábbi — országbeli zavarokra utal. Tomaj nembeli Tibát gyanúba fogták Csépán nádor halála miatt, de mivel ő sokszori idézésre nem jelent meg, sőt elmenekült az országból, úgy tűnt a királynak és a báróknak — a világi hatalmi elit jelölésére használt új szó ez —, hogy Tiba vétkes Csépán megölésében, ezért a király halálra ítélte, összes birtoka pedig Csépán testvérére, Győr nembeli Pótra szállt, s e birtokokból egy ez évben — újabb kitérő után — jutott vissza a Tomajok egy másik tagjának kezéhez.122 Ha az 1216. évi önálló adatokhoz hozzátesszük azokat a — fentebb már tárgyalt, többnyire 1208-1209-ből való — diplomákat, amelyeket a király éppen 1216-ban újított meg, és amelyeknek arengái az uralkodó bőkezűségének korlátlan voltáról, illetve az adományozás legjobb mértékeként a mértéktelenségről szólnak, a viszonylag csekély számú önálló adat ellenére is bizonyítva látjuk: 1216-ban szintén folyt a nagyszabású birtokelidegenítés. 1217 — az „új intézkedések" politikájának nagy esztendeje, a töretlen folytatás reménységéé és a kényszerű lezárás fenyegetéséé. Mindezt mintegy fókuszba gyűjti az Esztergom megyei Tardos falu köré szövődött történet. Két oklevél szól erről, mindkettő 1217-ből. Az egyik mindjárt arengájával12 3 szemet szúr. Eszerint: „Jóllehet illő, hogy a királyi bőkezűség mértéktelensége (munificencie regalis inmensitas) az idegenekre is széleskörűen (longe lateque) terjessze ki jó megbecsülésének illatát, mégis bőkezűségének adományait bőségesebben (copiosius largicionis sue dona) azokra kell irányítania, akik e világi szolgálatok teljesítésével neki híven kedvében járnak, valamint a király és az ország érdekében elmondott imákkal Istennek odaadóan és állhatatosan szolgálnak". Ez az arenga az 1208. esztendőt idézi, az optimista kezdetet, hiszen a királyi bőkezűség mértéktelenségének mindenhatóságát zengi. Az oklevélből azonban kiderül, ez a mindenhatóság nem is mindenható. Ugyanis megtudjuk innen, hogy Imre király a Karakó várához tartozó Tardos falut embereivel együtt márványfejtés céljából az esztergomi egyháznak adományozta, és az egészen addig békésen birtokolta, amíg mi (azaz II. András) „bizonyos főembereink tanácsára földünk régtől fogva épen megőrzött állapotát megváltoztatván egész gazdag Magyarország várait, ispánságait (comitatus), földjeit és többi javát örökségi jogon tett örökadományokként (in perpetuas hereditates) báróinknak és vitézeinknek szét nem osztottuk". Ekkor a király „az új intézkedéseket teljességgel visszautasító" (novas instituciones fieri penitus renuens) János esztergomi érsek ellen erősen haragra gerjedt. Az ország nemesei közül Paulinus ispán és testvére, Jakab a királytól Tardos falut „az osztozkodás címén" (facte distribucionis racione) maguknak kérték. A király az érsek iránti harag miatt, meg mivel az országban nagy számmal előforduló ügyek számontartásához nem elégséges az emberi értelem, részletekre pedig kiváltképpen nem emlékezhet, a falut e nemeseknek adta. (Ebből arra lehet következtetnünk- alábbi 122 HO. VI. 11. (Reg. Arp. 310. szám). 123 L. fentebb, 29. jegyzet.
