Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Glodariu; Eugénia: Asociaile Culturale ale Tineretului Studios Roma Din Monarchia Habsburgică (1860-1918) (Ism.: Baumgartner Bernadette) I/215

217 TÖRTÉNETI IRODALOM leménye szerint ez az esemény döntő fordulatot hozott a Monarchiában élő románok politikai céljait illetően. Egyre gyakoribbá váltak a találkozások az akkori Romániában és a Monarchiában élő románok között, ami erősítette a végső egyesülésbe vetett hitet, egyben elősegítette a megvalósítás előkészítését. Nyilvánvaló, hogy Glodariu nem tud, vagy nem akar elszakadni attól a történelmi mítosztól, amely a három középkori román (sic!) ország (Moldva, Havasalföld és Erdély) egységét hirdeti. A diákok különféleképpen vettek részt a politikai életben. Ennek egyik módja a románság történelméhez kapcsolódó események megünneplése, a román nép hőstetteinek dicsőítése volt. Erre került sor pl. az 1848-as forradalomról, különösen a balázsfalvi nagy nemzetgyűlésről történő megemlékezés során, amely alkalmat adott arra, hogy megújítsák hűségüket a balázsfalvi nyilatkozat mellett. Hasonló ünnepség volt az 1859-es egyesülés, valamjrrt az 1877-1878-as függetlenségi háború kitörése alkalmából, majd azok évfordulóin. A diákság politikai törekvéseit tükrözik azok a levelek és hivatalos nyilatkozatok is, amelyekben üdvözölnek vagy elítélnek bizonyos eseményeket. Nagyon jó példa erre, hogy a pesti román diákok levélben üdvözlik George BariÇiut, aki 1866-ban nyilatkozatot intézett a bécsi Kancelláriához, amelyben tiltakozott Erdély és Magyarország egyesülése ellen. Az 1877-1878-as függetlenségi háború során rengeteg román diák szökött át a határon, hogy önkéntesként vehessen részt a háborúban. 1892-ben megalakult az Erdélyi és Magyarországi Román Diákok Bizottsága, melynek székhelye előbb Bécsben majd Grazban volt. Vezetője A. C. Popovici, a Replika c. lap egyik szerkesztője, akit 1893-ban államfogházra ítéltek felbujtás vádjával. A Replika talán az egyik leglátványosabb politikai megnyilvánulása volt a román diákoknak. 21.000 példányban, különböző nyelveken terjesztették szerte Európában, hamis képet alkotva a magyarországi románság helyzetéről. A következő esemény, amely megmozgatta a román diákságot, a memorandista mozgalom volt. 1894-ben, a Bécsbe érkező román delegációt budapesti és bécsi román diákok fogadták. Szintén 1894-ben létrehozták a Magyarországi és Erdélyi Fiatalság Ideiglenes Bizottságát, Szeben székhelylyel. Célja: egy közös program kidolgozása a memorandisták bírósági perével kapcsolatosan. Két okmányt készítettek, amelyekben tiltakoztak a per és a magyar kormány politikája ellen. Ennek eredményeként 1895-ben a budapesti Petru Maior diákszervezetet egy időre be is tiltották. A román diákok elutasították a milleneumi ünnepségeken való részvételt, sőt tüntetéseket terveztek a magyar kormány politikája ellen. 1907-ben a Lex Apponyi, 1908-ban az Andrássy-törvények ellen tiltakoztak. 1908 és 1910 között fontos szerepet vállaltak a Román Nemzeti Párt és az ASTRA által meghirdetett programban, az analfabetizmus felszámolásában. A nyári szünetekben a román falvak lakóit írni és olvasni tanították. Az első világháború alatt már nyíltan hirdették a kitűzött célt, a Romániával való egyesülést. Sokan, akik hadifogságba estek, később a román hadsereg oldalán harcoltak tovább. Fontos szerepet vállaltak az 1918. december 1-jére meghirdetett gyulafehérvári nemzetgyűlés megszervezésében. Egyoldalú képet fest a szerző a román diákszervezetek kapcsolatairól. Túlbecsüli a román, szerb és szlovák diákszervezetek kulturális és politikai tevékenységét, szembeállítva őket a magyar és német diákok szervezeteivel. A nemzeti egységtudat fontosságára hivatkozva kiemeli a Monarchián belüli román diákegyesületek kapcsolatát a hasonló romániai szervezetekkel. Másrészt hangsúlyozza a szerb és szlovák diákokkal való, úgymond „tudatos" együttműködés jelentőségét, amelyet a közös, elnyomott sorssal indokol. Torzításnak tűnik az a lebecsülő véleménye, mely szerint a magyar és német diákszervezetek csak szórakozási lehetőséget biztosítottak tagjaiknak. A szerző egyoldalúan, szubjektíven, kizárólagosan saját nemzeti szemszögéből ítéli meg a diákszervezetek munkásságát, illetve a magyar hatóságok reakcióját. Igaz, az előbbiek közvetlen módon nem befolyásolták a politikai életet, viszont előkészítették a románságot az 1918-as eseményekre, és egy új politikai vezető réteget neveitek. Összejöveteleiken az irodalom, a nyelv, a teológia és a filozófia mellett gyakori téma volt a román nép latin eredete, a dako-román kontinuitás, Roesler bírálata, Çtefan eel Mare és Mihai Viteazul dicsérete, a Horea-Closca-Cri§an ellen elkövetett „igazságtalanság" bírálata. Találkozóik, melyeken 1868-tól már nem a kultúra, hanem mindinkább a politika került előtérbe, a nemzeti egységtudatot erősítették. Magyarországi és külföldi munkájukkal hozzájárultak az 1918-ban kialakult válságos helyzethez, a magyar állam széthullásához. Ennek szellemében Eugenia Glodariu tanulmányának egyik vezető gondolata a román egység hirdetése. Ez a megközelítés még mindig a régi álláspontot vallja Erdély és Románia egyesülésével kapcsolatban, szemben az új értékelésekkel, melyek egyikét Lucián Boia (Romániában nagy vihart kavaró) művében (Történelem és mítosz a román köztudatban, Bucuresti, 1997) olvashatjuk: „...az erdélyi románok inkább Erdély vagy a Kárpátokon túli egész román töredékterület (Erdély, Bánság, Bukovina), önállóságára törekedtek, mintsem az utópikusnak látszó egyesülésre. A Habsburg Mo-