Századok – 2001

FIGYELŐ - Urbán Aladár: A magyar külpolitika dimenziói 1848/49-ben. Gondolatok Kosáry Domokos könyvéről I/191

202 FIGYELŐ az addig félénk — sőt, az angol diplomácia által korábban mérsékletre intett — Portára, ami védelmet jelentett a magyar menekültek számára. A 23. fejezet röviden az utolsó alternatívákkal, ezen belül Görgeynek az oroszok elleni hadműveletével, illetve a velük folytatott tárgyalási kísérleteivel foglalkozik. Kosáry megismétli azt a korábbi véleményét, hogy Paszkevics feltételezhetően lelassította előnyomulását, hogy Görgey megütközhessen Hayn au val, s azt esetleg megleckéztesse. Ebben az esetben ugyanis még jobban megnőtt volna az orosz segítség jelentősége. (282. ο.) A munka utolsó fejezete utószó és a küzdelem mérlege. Ebben a szerző röviden összegezi az 1973-ban New Yorkban az 1848-as forradalom nemzetközi szakirodalmáról tartott előadása tanulságait. Majd a hazai származású Max Schlesinger 1850. évi kísérletétől Herczeg Géza 1987-ben megjelent összefoglalásáig, illetve az elmúlt évtizedekben az 1848/49. évi külpolitikával foglalkozó, vagy az azt érintő tanulmányokig terjedően kritikailag összegezi az így kialakult képet. Eszerint a közelmúlt évek termése mentes az ideológiai béklyóktól, tárgyilagos álláspontot nyújt a tárgyalt kérdésekről, a korabeli külpolitikának a nemzetközi kapcsolatok rendszerében betöltött szerepéről. Egyetért azzal a megállapítással, hogy a kor két nagy gondolkodója, Széchenyi és Kossuth a reformkor két olyan alapvető kérdésében képviselt eltérő nézetet, mint a Birodalomhoz való viszony és a nemzeti (nemzetiségi) kérdés. Az előbbit a februári párizsi forradalom, a nemzetközi erőviszonyok megváltozása megoldotta. A folytatásnak természetesen többféle esélye volt, de a magyar forradalom nem elszigetelten zajlott, s a nemzetközi erőviszonyok újabb fordulata — főleg a cári intervenció — bukását okozta. Tehát nem a másik vitakérdés, a nemzeti-nemzetiségi viszonyok, azok rendezetlensége volt végzetes - bár jelentős nehézségeket okozott. A szerző nem teljesen ért egyet azokkal, akik szerint a nemzeti igényeket, főleg a területi követeléseket nagyobb engedményekkel sem lehetett volna leszerelni. Ha ez igaz is, a kiegyezés után a magyar politikai elitnek le kellett volna vonnia 1848/49 tapasztalatait: kockázatot kellett volna vállalnia, próbálkozni a megoldással Széchenyi és Teleki László szellemében. (294. o.) 1848/49 külpolitikája elemzésének nagy tanulsága — mondja Kosáry — a nemzetközi erőviszonyok döntő befolyása a végkifejletre. Tudomásul kell vennünk, hogy legalább a 16. század elejétől az európai politika határozta meg a magyar külpolitika mozgásterét. „A nagy kérdés mindenkor 1848-ban és azóta is mindig az volt, hogy ezt a mozgásteret a magyar politikai elit hogyan tudja felmérni, felhasználni, fenyegető veszélyeit elkerülni, külön adódó lehetőségeit, pedig ha voltak, mint ahogy azok is voltak, felismerni és értékesíteni." (295. o.) A „Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben" kritikai szintézis, amely a témakör hatalmas hazai és nemzetközi irodalmát felhasználva, időben is vissz; ínyúlva rajzolja meg a számunkra sorsdöntő eseményeket. Kosáry egyetért, kiegeszít vagy éppen kritizál, néhol általánosan utalva általa tévesnek tartott nézetekre, gyakran név szerint említve szerzőket, akikkel egyetért, s akikkel nem. Az egyetértés vagy kritika nemcsak a főszövegben, hanem a jegyzetekben is megfogalmazódik. A 24 fejezethez tartozó 758 jegyzet a hivatkozások mintegy háromszorosát tartalmazza, s jól érzékelteti a megmozgatott hatalmas könyvészeti anyag méreteit. A szerző szakít azzal a többnyire általános gyakorlattal, hogy csak az