Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Bodnár Erzsébet: A krími háború (1853-1856) Előzmények és diplomáciai csatározások I/135
A KRÍMI HÁBORÚ (1853-1856) 145 A Duna jobb partján (Olténiában) egyik fél részéről sem volt eredményes a csatározás, a Kaukázusban viszont az orosz fegyverek ereje érződött. Az Ahalcih és Baskadiklar melletti ütközetek orosz győzelemmel végződtek. De a fontosabb hadicselekmények nem a szárazföldön, hanem a tengeren zajlottak. November 30-án Szinopenál Ρ Nahimov admirális vezényletével az orosz flotta három órás súlyos küzdelem után megsemmisítette a török flottát. A szinopei orosz győzelem pirruszi volt, mindkét részről nagy áldozatokat követelt, bár az oroszok embervesztesége kevesebb volt a törökökénél.25 Nyugat-Európa számára a törökök veresége egyértelművé tette, hogy a Porta nem tud megbirkózni az oroszokkal egyedül, szükség lesz a nagyhatalmak segítségére, mindenek előtt a tengeren. London és Párizs a vereség után kétmillió font gyorskölcsönt bocsátott a Török Birodalom rendelkezésére, majd 1854. január 4-én az angol-francia hajóhad behajózott a Fekete-tengerre, védelmükbe véve Törökországot. A franciák és az angolok a háborúba való beavatkozásukat a dunai fejedelemségek elfoglalásával magyarázták, az oroszok viszont a Dardanelláknál megjelent angol és francia hajókban látták a casus bellit. Az oroszok nem siettették a hadicselekményeket és III. Napóleon úgy vélte, hogy a válság diplomáciai úton még rendezhető, ezért levélben személyesen arra kérte Miklóst, hívja vissza csapatait és akkor az angol-francia flottát is kivonják a Fekete-tengerről, s megpróbálja rábírni a törököket egy, az oroszok számára is előnyös béke elfogadására. 1854. január 28-i válaszában I. Miklós elutasította Napóleon ajánlatát arra hivatkozva, hogy a konstantinápolyi angol nagykövet „akciói", majd az angol-francia flotta megjelenése a Fekete-tengeren eredményezték az oroszok védekező felvonulását a dunai fejedelemségekben. 1854. február 9-én O-roszország megszakította diplomáciai kapcsolatait Angliával és Franciaországgal. 1854. január végén I. Miklós A. Orlov grófot küldte Bécsbe Ferenc József császárhoz, hogy érje el, Ausztria nyilvánítsa semlegesnek magát, ha Oroszország a nyugati hatalmakkal háborúba lép. Oroszország cserébe garantálta volna az Ausztriának oly fontos Lombardiát, a győzelme után pedig Szerbiában, a dunai fejedelemségekben, valamint Bolgár-földön Ausztria Oroszországgal egyforma protektorátusi jogot gyakorolhatott volna. Bár a cár követét igen szívélyesen fogadták Bécsben, Orlov küldetése mégis eredménytelen maradt, sőt az osztrákok a csapataikat a fejedelemségek határaihoz irányították. Amikor I. Miklós értesült Orlov sikertelen küldetéséről, Ferenc Józsefet hálátlannak nevezte. A poroszok sem siettek semlegességükről biztosítani az orosz cárt. Miután az orosz diplomácia erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, a cár fegyverekkel akart győzni. Orlov küldetése után az orosz uralkodó feltételezte, hogy Ausztria a másik oldalra áll, ezért Krakkót megerősítette egy esetleges kárpátaljai és galíciai osztrák támadás esetére. I. Miklós emellett reménykedett egy új magyar forradalomban is, de ez a reménye nem vált valóra.2 6 1854. márciusában az oroszok aktív hadműveletekbe kezdtek, átkeltek a Dunán és Szilisztrát ostromolták. Ezekkel a hadicselekményekkel az oroszok azt akarták elérni, hogy a nyugati hatalmak jelentősebb hadműveletei előtt a törö-25 Zajoncskovszkij, A. M.: Vosztocsnaja vojna. Prilozsenyija., t. 2., No. 66., 154. 26 Troubetzkoy, A. S.: i. m. 146.
