Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Sakmyster; Thomas: Admirális fehér lovon (Ism.: Pritz Pál) VI/1451

TÖRTÉNETI IRODALOM 1453 gyarság gyakorlatiasan gondolkodó és politikai téren tájékozott része rövid idő alatt felismerte, hogy Horthy kormányzóságának nincs valódi alternatívája." (58.) Ezen tömör és pontos megállapítás nem lesz gátja annak, hogy az olvasó képet nyeljen Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolása kiváltotta felzúdulásról, s ennek kapcsán Horthy bűnrészességéről, amely ugyan nem volt olyan direkt, amint azt a nyolcvanas évek vége tájáig a hazai történetírás és történeti publicisztika állította, ám még nagyobb hiba lenne a Horthy által akkor kiadott cáfolatoknak hitelt adni. Ezért a szerző Horthy közvetett felelősségéről beszél, egyaránt támaszkodva Macartney sokat forgatott munkájának ide vágó megállapítására, valamint Szinai Miklós 1988-as analízisére. A tablón ugyanúgy ott szerepel a megválasztása nyomán a Parlamentbe hajtató Horthy mellett feszítő hírhedt különítményes vezér, Prónay Pál, mint ahogy a manapság gyakran kézbe vett Horthy-emlékirat vonatkozó részének félrevezető volta sem marad említetlenül. (A volt kormányzó ugyanis arról ír, hogy ő Apponyi Albert megválasztásában reménykedett.) Az eddigi szakirodalomnál jóval életszerűbben mutatja be a szerző azt a Horthy Miklóst is, aki 1920-ban egyidejűleg volt képes francia diplomatákat fogadni a Paléologue-féle kísérlet sikere érdekében, miközben fehérorosz tábornokokkal parolázott, de leginkább a Ludendorff neve alatt szerveződő „fehér internacionálé" megvalósításáért lelkesedett. (Itt annyit fűzhetünk az elmondottakhoz, hogy a Külügyminisztérium Horthyt fékező — egyébként kétségkívül valós — szerepét magunk nem látjuk ennyire egyértelműnek. Az igazság az, hogy a trianoni trauma hatása alól a Dísz téri tisztviselők sem tudták teljesen kivonni magukat. Ha ez a fékező szerep olyan erős lett volna, akkor aligha érkeznek meg Max Bauerék olyan könnyen Budapestre. Márpedig tény, hogy ezek a kalandor figurák a legitimista bécsi követ, Gratz Gusztáv útlevelével jönnek a magyar fővárosba, s a tárgyalásokon résztvesz Kánya Kálmán is. Feltehetőleg azért is, hogy a magyar vezetés ne menjen fejjel a falnak. Ám valószínűleg azért is, hogy az akcióból esetleg nyerhető előny lehetőségét maga is mérlegelje.) Ugyancsak az eddigi ismereteinknél jóval árnyaltabb, a különféle irányba futó szálakat egységes képbe foglaló a IV Károly és Horthy közötti kapcsolat, vagy ha úgy tetszik: Horthy és az esetleges Habsburg-restauráció közötti kapcsolódás ábrázolása. A különféle előjelű szokásos leegyszerűsítésekkel szemben Sakmyster nem csupán arról beszél, hogy Horthy szemmel láthatólag jól érezte magát a királyi Várban, a hadsereget mindinkább szinte magántulajdonának tekintette, egyre kellemesebben érezte magát az államfői méltóságban, de arról is nagy súllyal beszél, hogy a korabeli úriember mentalitásnak megfelelően mily nagy súllyal nehezedett vállára a volt uralkodónak tett ι esküje, pontosabban annak esetleges megszegése egyéni becsületet csorbító volta, röviden szólva, hogy igenis súlyos dilemmát jelentett számára a politikai felelősség és az egyéni becsület ellent-I mondásából táplálkozó konfliktus. Horthy sok szempontból naiv ember még 1920-ban (sőt jóval később is) — ennek nem kevés argumentumát lehet e kitűnő könyvben megtalálni —, ám azt pontosan érzékelte, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége nem támogatja Károly visszatérését, a szerveződő kisantant, nemkülönben a nagyhatalmak kifejezetten ellene vannak. Ravasz diplomata a lelkiismereti válságból kiutat talált volna, Horthy azonban a helyzetnek foglya maradt, s ekképpen jutott abba a szituációba, amelyben, ahelyett, hogy uralkodóját a helyzet valós összetevőiről pontosan tájékoztatta volna, helyette csak a hűségét bizonygatta, illetve hallgatott, amikor beszélnie kellett volna. Mindebből következőleg pedig önmagáról festette meg az esküjét szegő volt udvaronc portréját. így lesz a könyv lapjain Horthy Miklós lassan annyiban jó politikus, amennyiben megérik lelkületében a nálánál okosabbakra hallgató bölcsessége. így követte egy évtizeden át Bethlen István tanácsait, később a helyzet annyiban változott, hogy a Gömbös-korszakban Bethlen jelentősen háttérbe szorult, s amikor Gömbös bukásával párhuzamosan Bethlen szerepe ismét jelentőssé válik, akkor sem térnek vissza a húszas évekbeli állapotok, a tanácsadók, a befolyásolók többen lesznek, s részben cserélődnek is. (Sakmyster mély beleérzéssel meggyőzően ír arról, hogy Horthy igen erős hajlamokat táplált a szélsőjobboldal irányába, s a harmincas évek végén, a második világháború alatt azért veszi magát körül mérsékelt tanácsadókkal, hogy saját magát megvédje radikális hajlamaival szemben. - 360.) A szűkkörű megbeszéléseken azonban a mások véleményének elfogadása sokszor nem mehetett könnyen. Ezért tanácsolja egy ízben Bethlen Barcza Györgynek, ne nagyon vitatkozzon a kormányzóval, mert az túlságosan is kemény fejű ahhoz, hogy a politikai érveléseket megértse. (244. 89. jegyzet.) A munka forrásbázisa kimondottan gazdag. A szerző jól ismeri a magyar historiográfia által használt kútfőket, ám emellett vizsgálódásába bevont olyan forráscsoportokat, amelyek itthon kevéssé ismertek, esetleg még nem is hasznosítottak. Különösen fontos ebből a szempontból a ma-