Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
OLASZ MISSZIONÁRIUSOK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1325 lianot2 5 elítélő sorokból egyértelműen kitűnik: az olasz hittérítők felfogása szerint a jó misszionáriusnak egy patrónusa van, aki mellett kitart. A misszionáriusok, pl. Francesco Antonio da San Feiice vagy Pietro da Sant'Angelo, valóban gyakran írtak arról a Hitterjesztés Szent Kongregációja bíborosainak, hogy patrónusaik most erre vagy arra jár, ők pedig vele tartanak, követik útjában. Misszionárius a kastélyban - hírforrás és vacsoravendég A nemesurak szemszögéből a misszionáriusok egyik legfontosabb feladata az volt, hogy szórakoztassák őket. Emiatt — bármilyen meglepőnek tűnik is ez az első pillanatban — nemcsak a katolikus, de még a misszionáriusok számára az ellenségnek számító protestáns nemesek is szívesen látták az udvarukban a messziről jött szerzeteseket. 1637-ben Angelo da Sonnino konventuális ferences misszionárius arról számolt be Francesco Ingolinak, a Hitteijesztés Szent Kongregációja titkárának, hogy a nyár nagy részét Horvátországban töltötte egy német lutheránus gróf mellett, aki nemrégiben vásárolt néhány várat Horvátországban. Sonnino azt remélte, hogy vitatkozva, érvelve a katolikus vallásról, megtérítheti a grófot. Az asztalnál lakoma közben sokat vitatkoztak a hit dolgairól, de annál a pontnál, amikor arról szólt a disputa, hogy vajon az Egyház is tévedhet-e a hitben és az erkölcsökben, a gróf mindig megmakacsolta magát, nem hallgatott a szerzetes érveire, csak azt hajtogatta, hogy az egyháznak világi uralma van, ami ellentétes Krisztus tanításával. Sonnino erre megfelelt, mondván, hogy az evangélium szerint Krisztusnak is volt pénze, stb. A misszionárius azt is világosan megmondta a grófnak, hogy minderről reggel kellene beszélni, nem pedig borivás közben, vacsora alatt, hiszen az ő lelki üdvéről van szó. Ε szavaira azonban a gróf felháborodott és elküldte a misszionáriust az udvarából, aki sietve el is ment, mert — legalábbis szerinte — máskülönben a gróf megölette volna.26 Olasz nyelvű beszámolója ellenére Magyarországon élő bosnyák misszionáriustól származik Bakács Sándor, a keszthelyi evangélikus várkapitány megtéréséről szóló jelentés. Don Simone Matkovich mohácsi plébános 1620-as évek derekán kereste fel a keszthelyi várban a kapitányt.27 A kapitány, aki a katolikus 25 Francesco Cosmi da Mogliano az őt támadó Sonnino és San Felice provinciálisokat vádolta azzal, hogy nem éppen példásan élnek. APF SOCG Vol. 77. Fol. 199. A levelet kiadta, az eredetire azonban csak hellyel-közzel emlékeztető olvasatokkal: Sávai János: Ex tabulario Romano Sacrae Congregationis de Propaganda Fide. Szeged 1993. 302-303. Sávai olvasatában Cosmi da Mogliano pl. azt írta volna, hogy " az egri püspök udvarában én karóba húzva hallok csodálatos dolgokat". Valójában azonban a szerzetes nem karóban ülve írta (e körülményhez képest igencsak higgadt hangú) levelét, hanem az "impalato io" helyes olvasata: "in particolare io", azaz: különösen én. Vö. még: Mogliano Zrínyi szolgálatában: APF SOCG Vol. 85. Fol. 316-317. 373. 26 APF SOCG Vol. 79. Fol. 233. 27 APF SOCG Vol. 320. Fol. 1-12/v. Tóth István György: A mohácsi plébános, a budai pasa és a kálvinista konstantinápolyi pátriárka. Don Simone Matkovich levelei a Hitteijesztés Szent Kongregációjához (1622-1635) In: Ráday Gyűjtemény Évkönyve VIII. Budapest. 1997. 185-252. MOL, Batthyány család levéltára, Missiles Ρ 1314. 1339-1440. Bakács Sándor keszthelyi kapitány levelei. Kempelen Béla: Magyar nemes családok. I. k. Bp. 1911. 232. A bosnyák misszionáriusokra: Tóth István György: Szent Ferenc követői vagy a szultán katonái? Bosnyák ferencesek a hódoltsági misszióban. Századok 2000. 747-799.
