Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313

OLASZ MISSZIONÁRIUSOK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1315 öt katolikus család élt, ők is a város legszegényebbjei közül kerültek ki. A környező, 6-8 mérföldre fekvő falvakból azonban a húsvéti gyónásra több mint ötezer ember gyűlt össze a városba, vasárnaponként pedig ezernél is több ember jött a misére, itt reggel szlovákul, ebéd után pedig németül prédikáltak. Az evangélikus városban tehát az olasz misszionárius csak a társadalom legalsó rétegeiben talált elvétve katolikus hívőt. Egy másik szabad királyi városban, Lőcsén sem talált Reggiani katolikus templomot, sőt katolikus ember még házat sem vehetett a városban. I. Lipót császár ezért a kassai kamarát bízta meg azzal, hogy vegyen egy házat a katolikus hitélet számára, ahová a környező falvakból is bejárhatnak a hívek. Eperjesre azonban — bár ez a híres líceumával az evangélikusok egyik központjának számított — bejutottak a misszionáriusok, az olaszok missziójában térítő Crisostomo Klus lengyel konventuális ferences többször jelentkezett leveleivel Eperjesről a Hitteijesztés Szent Kongregációja bíborosainál. Ez a lengyel ferences is feltehetően a városi társadalom alsó rétegeiben, a lengyel prédikációját könnyen megértő szlovákok közt lehetett sikeres, nem tudunk ugyanis arról, hogy beszélt volna németül - márpedig ha megtanul, akkor aligha hallgatja ezt el a Kongregáció előtt. A városi magisztrátusok ugyanúgy a kegyúri jogaikkal éltek, mint a környező vármegyei földesurak. A szabad királyi városok tehát — az 1671 utáni a nyílt és durva ellenreformáció időszaka előtt — a szó átvitt és eredeti értelmében egyaránt falakkal zárkóztak el a katolikus misszionáriusok elől. A hittérítés színtere ezért Magyarországon — ellentétben az olasz misszionáriusok hazájával, Itáliával — nem a városi, hanem a vidéki környezet volt, itt pedig a nemesurak akarata érvényesült, ehhez kellett, hogy alkalmazkodjon a katolikus misszionárius. A misszionáriusok azonban nemcsak azt vették észre, hogy a magyar városok kicsik és gyengék — bár számukra még így is bosszantóan erősek —, hanem azt is, hogy Magyarországon az arisztokrácia hatalma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint amihez Itáliában hozzászokhattak. A törvények betűje és a vármegyei valóság A 17. századi első fele, a bécsi békét követő, a két világbirodalom között viszonylag békés évtizedek jelentették a magyarországi missziók fénykorát. Ugyanakkor ez volt az az időszak, amelyben a magyar arisztokrácia hatalma is az egész koraújkorban a legszilárdabb volt. Az olasz misszionáriusok hamar rádöbbentek, hogy a királyi Magyarországon az arisztokraták támogatása nélkül semmire sem mennek. Hiába fogadta őket térítőútjuk kezdetén maga a császár és az esztergomi érsek is, hiába törődött velük a — szintén olasz — bécsi pápai nuncius, Magyarországon a hatalom igazi letéteményesei a világi földesurak voltak, ők döntöttek a vallás dolgában. Ok gyakorolták a kegyúri jogot a birtokaikon lévő egyházakban, így lelkészeket, tanítókat neveztek ki, vagy éppen üldöztek el, nemcsak a saját jószágaikon, de annak környékén, a szolgálatukban álló kisebb nemesek falvaiban is.5 fi

A kérdéskörre alapvető: Péter Katalin: Papok és nemesek. Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval kezdődő másfél évszázadból. Bp. 1995. passim és különösen 129-151. Uő: A magyar romlásnak századában. Bp. 1979. 26-42.