Századok – 2001

FIGYELŐ - Miskolczy Ambrus: Kis román nemzeti mitológia avagy Románia története V/1211

FIGYELŐ 1215 magyar igyekezet, amiről Lucián Boia írt, de annyit hozzá lehet(ett volna talán) tenni, hogy az erdélyi és romániai magyarságot éppen a kontinuitás-dogma jegyében próbálták és próbálják ma is felszámolni. A romániai belső telepítéseket, a gyárak kádereseinek titkosan kiadott numerus clausus-rendeletet, melynek megfelelően a gyár dolgozóinak aránya a magyar nemzetiségnek az összlakosságán belüli arányát kell hogy tükrözze, a kontinuitás dogma legitimálta. Igaz, Bukarestben, az egyetemi világban, ahol Lucián Boia él, nem sokat tőrödnek a nacionalista transzilváno-balkáni machinációkkal, inkább kifigurázzák őket. Szerzőnk is könnyed humorral teszi szóvá, hogy paradox módon a bevándorlás híveinek és a román nacionalistáknak az érvei gyakran közösek, hiszen, ha ez utóbbiak azt vallják, hogy a rómaiak a dákokat kiirtották, vagy a románok tiszta dákok, akkor ebből az következik, „hogy a románok és a román nyelv a jelenlegi Románián kívüli térségből terjedtek el". Boia számára a politizált vitának nincs értelme: „A magyar vagy román mitologikus tények nem változtatnak semmit: Erdély vitathatatlanul román, aminthogy vitathatatlanul él itt a magyar kisebbség, amelynek illik elismerni sajátos jogait. [...] Európa a jelenlegi realitások alapján épül. A múlt jelenbe idézése (voltaképpen a jelen múltbavetítése) feloldhatatlan konfliktusokat gerjeszthet." A konfliktusok lehetőségének mindenki tudatában volt és van: az agresszorok éppenúgy mint az áldozatok. Ezért is olyan lényeges mozzanata a historiográfiai tájnak az egység. Ez nem valamiféle Rossz találmánya. „Az egység — fejtegeti Lucián Boia — lényegi ősminta. Mindenkor, mindenütt és minden szinten találkozunk vele. Az ember összefüggések fáradhatatlan kutatója és alkotója. I-gyekszik egységet és értelmet adni olyan világnak, amely egyébként megzavarna sokféleségével és biztosra vehető saját jellegzetességek nélkül. A vallás, a tudomány, az ideológia alapértelme a világban való rendteremtés. A kozmikus egésztől a társadalom alapsejtjeiig minden ilyen egységesítő eljárásnak van alávetve." A nemzetállam eszméje is mítosz, a maga történetiségében. A XIX. század történészei még nem tudták egyértelműen eldönteni, hogy a nemzeti egység eszményét a múltba vetítsék, vagy a múltat kárhoztassák az egység eszményének hiánya miatt - fejti ki Lucián Boia oly módon, hogy ezért tíz éve még hazaárulási per járt volna, ha csaknem rögtönítélő bíráskodás, főleg azért, ahogy a természetes határok mítoszát boncolgatta. Amikor Mihály Vitéz vajda vagy az 1848-as nemzedék egy-egy alakját idézi fel, illetve historiográfiai reprezentációikat, néhány soros megjegyzésekkel korábbi monográfiák téziseit rontja le, vagy inkább teszi nevetségessé, és közben megdöbbentő élességgel rajzolódik ki az a romlás, amely a nacionálkommunista történelemhamisítás számlájára írandó. Mihály vajdát a XIX. század másodi felében egyetlen történetíró sem kereste a nemzeti egység bajnokát, száz év múlva már restitutor Daciae - mint a bukaresti Iorga-Intézet igazgatója nevezte, és aztán már így emlegették, mintha valamiféle korabeli forrást idéznének, miközben a forrásokat gondosan félre magyarázták. Mert: „Korabeli iratok sugallta homályos irányzatok és mindenféle hipotézis nyomán román közmegegyezés képe bontakozott ki, mivelhogy a kevésbé kedvező tényeket figyelmen kívül hagyták (azt például, hogy Bálcescu — a nemzeti egység nagy történésze! — mennyire ragaszkodott hozzá, hogy a román és a magyar forradalom