Századok – 2001
DOKUMENTUMOK - Hornyák Árpád: A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete V/1183
1200 HORNYÁK ÁRPÁD jon le az egykori monarchia egyéb területeire vonatkozó követeléseiről. A többség azonban éppen ellenkezőleg, úgy véli, hogy meg kell tartania igényeit ezekre a területekre a trónra való visszatérése alkalmával is. Károly elutazása Magyarországról, Károly üzenete a magyar néphez, Teleki miniszterelnök tiltakozása a beavatkozás miatt, dr. Gratz külügyminiszter lemondása A miniszterelnök április 5-én délben, a parlamentben kijelentette: „A király ma 10 órakor elutazott Szombathelyről. Egyelőre nem tudja arról tájékoztatni a Nemzetgyűlést, hogy átlépte-e már a határt. Minden szükséges lépés megtörtént annak érdekében, hogy mint Szent István koronájának koronázott királya utazzon és útja során semmi se zavarja meg. Három szövetséges kiküldött csatlakozott hozzá, akiknek feladata a svájci határig kísérni" (lásd a pesti képviselőnk jelentését az április 5-i 4428. sz. biz. táviratában). Károly közvetlenül az elkerülhetetlennek látszó katasztrófa előtt hagyta el Magyarországot, amelybe követőivel magát és az országot sodorta. Ellenkezése, hogy nem hagyta el azonnal Magyarországot, azzal magyarázható, hogy környezete arról győzte meg, hogy a szomszédos államok és a nagyhatalmak akciója nem több egyszerű blöffnél. Kétségtelen, hogy kezdetben a magyar kormány is így hitte. Amikor azonban a szomszédos országok egyöntetű fellépésének hatására, amelyek érdekei Károly kísérletével nagy mértékben veszélyeztetve voltak, a magyar kormánnyal együtt meggyőződött ennek ellenkezőjéről, el kellett magát határoznia a távozásra. Elutazása előtt, Károly felhívást tette közzé, amelyet aláírásával Teleki miniszterlnök jelentetett meg.3 1 A kiáltvány április 2-i keltezésű, és Szombathelyen adták ki. A parlamentben Teleki miniszterelnök kijelentette, hogy Károly önként, és nem a külső események nyomására távozott Magyarországról. Mind a miniszterelnök, mind Gratz külügyminiszter tiltakoztak a külső erőknek a magyar belügyekbe való beavatkozása ellen. Erről a külügyminisztérium a következő táviratot kapta pesti képviselőnktől: „A miniszterelnök ma kijelentette a parlamentben, hogy Károly meglepetésszerűen, a magyar kormány tudta nélkül érkezett Magyarországra. Érkezésére a terv külföldön készült. A királyt tőrbe csalták. Mihelyt megérkezett kijelentette, hogy elhagyja az országot, amennyiben jelenléte károsan hatna Magyarországra. Az országot önként, és nem külső vagy belső nyomás hatására hagyta el. A miniszterelnök neheztelését fejezte ki a külső hatalmaknak a magyar belügyekbe történő beavatkozása miatt, megjegyezve, hogy teljesen alaptalan, hogy külső hatalmak a belügyekbe avatkoznak, ami ellen tiltakozik. Háláját fejezte ki a parlamentnek állásfoglalásáért, amellyel egyértelműen bebizonyosodott, hogy az országban már megvalósult a konszolidáció. Gratz felolvasta a nagyhatalmak jegyzékét, amelyben Károly eltávolítását kérik, ismertette Szerbia, Románia és Csehország állásfoglalását és beszélgetését Benessel a Habsburg kérdésről (lásd a 4638. sz. biz. táviratot). 31 Lásd IV Károly visszatérési kísérletei. 141-142. o. 31. sz. melléklet.