Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Szegedi Péter: "Futballvidékiség" a két háború között. A keleti régió V/1149

„FUTBALL-VIDÉKISÉG" A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT 1151 pedig az egyenlőtlenség érzetéből fakadó rossz érzés mérséklése: a vidéki futballbarátok nagy részének a labdarúgás szeretete kudarcok sorát jelentené, ezért a helyi egyesület mellett (sőt, sokszor annak ellenében) egy fővárosi csapatnak is — mindenekelőtt a Ferencvárosnak — drukkolnak. Nem nehéz itt sem felfedezni az analógiát a valósággal·, a vidéki szürkeségből, provincializmusból többnyire a fővárosban, a fővároson keresztül lehet kitörni, ha egy vidéki drukker sikerélményekre vágyik, egy budapesti egyesületnek (is) fog szurkolni. Ez ugyanakkor nem mond ellent annak, hogy a vidéki mérkőzéseken — ahol fővárosi egyesület az ellenfél — a kollektív ellenszenv gyakran egészen magas fokával találkozhatunk. Egyrészt ne felejtsük el, akik a mérkőzéseken az ellenfelet — többnyire csak verbálisan — „megsemmisítenék", még a stadionban is kisebbséget alkotnak, a potenciális szurkolóknak (vagyis akik nem járnak mérkőzésekre) csak egészen kis hányadát teszik ki. Másrészt hiába drukkol valaki vidékiként a Ferencvárosnak vagy az Újpestnek, ha a fővárosi kedvenc a városába érkezik már „átalakul" fővárosivá, azaz a versengő identitáselemek között többnyire — bár nem feltétlenül — a lokális válik dominánssá. Csupán nagy vonalakban utalnék rá: nem nehéz belátni, hogy a kelet-középeurópai futball főváros-centrikusságának eredete megegyezik magának a fővároscentrikusságnak az eredetével. A „keleti" modernizáció a fővárosokra koncentrált, az eleve „hátrányból induló" vidéki városok és a gyorsan fejlődő fővárosok közötti szakadék tovább nőtt. Az Angliából érkező játék pedig a fővárosokban terjedt el hamarabb, és lényegesen népszerűbbé is vált, mint a vidéki városokban. Az ok kézenfekvő: a futball ott lett igazán népszerű, ahol jelentős polgári lakosság él, amely növekvő mennyiségű szabadidejét e különös szórakozással (futballozással és mérkőzésre járással) tölti el. Ez a társadalmi csoport Európa keleti felén azonban jórészt a fővárosokra koncentrálódott. Nem véletlen, hogy míg Nyugat-Európa bajnokságaiban már a kezdetektől fogva részt vettek a nagyvárosok egyesületei, addig Magyarországon, Ausztriában vagy Csehországban jórészt fővárosiak, de a versengés későbbi kiterjesztése is csak a városok kis hányadát érintette. Vagyis a bajnoki tabellák tágabb összefüggésben is a valóság leképezéseként értelmezhetőek: az a főváros-centrikus struktúra, mely Kelet-Közép-Európára oly jellemző, a futballra is rányomta bélyegét. Ha az ország nagyvárosainak két háború közötti labdarúgását vizsgáljuk, nyomban pénztelenséggel, nemegyszer közönnyel és — a történelmi hagyományokból és a mindennapokból is táplálkozó — főváros-ellenességgel találjuk magunkat szembe. Sokszor ugyanazokkal a jelenségekkel, melyekkel a mindennapi életben is találkozhatunk. Mindez Nyugat-Európában szinte teljesen ismeretlen jelenség. Hiába jelentős a főváros szerepe több országban, még a centralizált Franciaországban is olyan vidéki centrumok alakultak ki, ahol a helyi futballklubok megelőzték és megelőzik fővárosi vetélytársaikat. Angliában ritkán jut fel londoni csapat a „csúcsra", a Barcelona állandó vetélytársa a Real Madridnak, akárcsak a Porto a Benfica-nak vagy a Sporting Lisszabonnak, Párizs ritkán ad bajnokcsapatot. Németországban emberemlékezet óta nem játszott komoly szerepet berlini csapat az első osztályban, az AS Roma vagy a Lazio számára rendre csak epizódszerep jut. De ha átlépjük a „kelet-nyugati" határt, a kép azonnal megváltozik. Austria Wien vagy Rapid Wien, Slavia Praha vagy Sparta