Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949-1956) V/1075
1114 NAGY JÓZSEF kijelölni és a tényleges használatában álló föld nagyságának mértékén belül részére akkora csereterületet kell adni, hogy az további gazdálkodását biztosítsa".8 5 Ebben a tagosítási rendszerben azonban a kisebb birtokosok is csak rosszul járhattak (szegényparaszti, kisparaszti, középparaszti kategória). A fő cél az volt, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk a szövetkezetbe való beléptetésnél, vagy ha nem, akkor megkaphatták földjüket a falu távoli határában, az eredetinél jóval gyengébb minőségben. A polgári tagosítási eljárásoktól eltérően itt a falu lakosságának semmilyen beleszólása a tagosításba nem volt. A falu gazdaközönségének egyetlen tagja sem ült ott a tagosító bizottságban, s a rendeletek értelmében más választása nem volt, minthogy elfogadja és művelje a számára juttatott csereingatlant, melyet akkor is a nevére írtak, ha tiltakozásul az átadásnál nem volt jelen. Természetesen tömeges volt a panasz a kisebb birtokosok részéről is. Korábbi földjük helyett távol eső szikes, köves, homokos területet kaptak, felszántott, megművelt föld helyett műveletlent, de kárpótlást sem fizettek érte. A jogsértő döntések ellen fellebbezhettek, de ennek halasztó hatálya nem volt. A magyar gazdálkodónak vérében volt a föld szeretete. Igényes volt a földművelésre, s lovas ekével is igyekezett azt mélyen megszántani, trágyázni, gyomtalanítani, a jó gazda gondosságával megművelni, mert csak akkor érhetett el jobb termést, s a falu gazdálkodói között is tekintélyt ez teremtett. Aztán jöttek a tagosítások és 1951-ben egy tíz holdas gazdálkodó csak azt tudta, hogy tulajdonában van tíz hold föld, minden terhével, földadójával, beszolgáltatásával, kényszerárfolyamával, sőt azt is tudta, hogy 1951-ben hol van a birtoka, amit meg kell művelni, de hogy a következő évben is ott lesz-e, vagy a falu másik határában, abban már nem lehetett biztos. Egy jó istállótrágyázás évekre megjavította a föld termőképességét, de ha annak eredményét a szó szoros értelmében más aratta le, akkor kérdés, hogy érdemes-e annyi energiát ráfordítani. Csökkent tehát a termelési kedv, s évek során a legjobb gazdálkodók is eljutottak oda, hogy vagy beléptek a tszcs-be, vagy ott hagyták földjüket és elmentek az állami gazdaságba, vagy az iparba dolgozni. Az így gazdátlanul és megműveletlenül maradt földeket elvileg a községi tanácsnak kellett volna megműveltetni, amíg új gazdája nem akadt. A községeknek azonban erre sem pénzük, sem emberük nem volt. Ezeket a hivatalosan „állami tartalékföldnek" nevezett területeket megkísérelték a szövetkezetek nyakába varrni, azonban egy idő múlva a szövetkezetek sem vállalták, mert világos volt, hogy gépi erő nélkül az egyre növekvő területek megművelését nem tudják ellátni. Miközben tehát ismét bevezették az élelmiszer jegyrendszert és a városi lakosságot nem tudták elegendő mezőgazdasági termékkel ellátni, évente többszázezer holddal növekedett a megműveletlen állami tartalékföldek területe. Az 195 l-re vonatkozó részleges tagosítási rendelet augusztusban jelent meg.86 Ez a korábbi évekhez képest túlságosan sok újat nem tartalmazott, de — mivel már titkolózni úgy sem lehetett — nyíltabbá és szervezettebbé tette a munkát. A rendelet 3. §-a kimondja, hogy a „földművelésügyi miniszter a részleges tagosítást az 1951. évben, 702 községben engedélyezi. Ennél több községben részleges tagosítást 1951-ben nem engedélyez". Az irányító szerveknek valószínűleg rossz ι 85 Uo. 86 18.085/1951. (VIII. 15.) FM. sz. Rendeletek Tára 1951. 735.
