Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949-1956) V/1075
A SZÁNTÓFÖLDI MŰVELÉS AZ 1950-ES ÉVEKBEN 1089 Mivel a mezőgazdaság természetéből adódóan szétszórt volt, itt a bürokratikus tervszerűségnek még inkább igyekeztek érvényt szerezni. Bármilyen termelési folyamatról volt is szó, annak végrehajtása három lépcsőben történt meg. Megjelent a földművelésügyi miniszteri rendelet, amelynek végrehajtása felülről lefelé a megyei, járási, községi tanácsok részére kötelező volt. A községekben a termelési bizottságoknak, vagy a falujegyzőnek gazdálkodókig lemenve tervet kellett készíteni a végrehajtásról. Ha pl. a rendelet az őszi szántó-vető munkát írta elő, akkor még a helyi népi bizottságnak, vagy a traktorbizottságnak is tervet kellett készíteni, hogy a község határában hol és mennyi lesz az őszi gabona (általában 30-35% volt), mert először ennek a területét kellett felszántani. A tervben azonban annak is szerepelni kellett, hogy a fogattal, vagy igásállattal nem rendelkezők földjét hogyan szántják meg. Állami gazdaságok, vagy szövetkezetek esetén könnyebb volt a helyzet, mert ott a terveket a helyi vezetők készítették el. Második lépcső a végrehajtás volt. Itt már jelentkeztek a problémák, mert az igaerővel rendelkezők először a saját földjüket szántották fel, s csak azután rendelhették ki őket más földek megművelésére. Magántulajdonban lévő traktor ekkor már legfeljebb egy-kettő volt a községekben, a gépállomások traktorállománya pedig nem volt elegendő és különösen, ha telephelyük távolabbi községben volt, nem biztos, hogy a munkát el tudták végezni. A magángazdálkodók egyébként sem vették szívesen igénybe a gépállomások munkáját. A gépi munka különösen magántermelők esetében meglehetősen drága volt (10-20%-kal magasabb, mint a szövetkezetnél), s bár rendeletileg előírták, hogy mélyszántás, vagy őszi szántás esetén legalább 20-25 centiméter mélyen kell a szántást elvégezni, az a valóságban sokkal sekélyebb volt. A traktorosok a gépállomások dolgozói voltak, teljesítményben dolgoztak és közvetlenül nem voltak érdekelve a mezőgazdasági termelésben. A folyamat harmadik lépcsője a jelentések rendszere és az ellenőrzés volt. „Az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésének fokozottabb ellenőrzése és a végrehajtási tervek teljesítésének pontos felmérése érdekében a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások és a községek kötelesek a betakarítás, az őszi vető- és mélyszántás, valamint az őszi növények elvetésének végrehajtásáról jelentést tenni. A jelentéseket minden hó 5., 10., 15., 20., 25. és 30. napján az előző időszak munkateljesítményéről kell megtenni."2 7 A magántermelők tervteljesítését a mezőőrök és dűjőfelelősök jelentették a községi tanácsnak. A községi tanácsok tehát ötnaponként külön erre a célra rendszeresített jelentőtömbön küldték meg jelentésüket a járási tanácsnak, ahol két nap alatt kiértékelték és megküldték a megyei tanácsnak, amely a járási jelentéseket „kiértékelés után összesíti és az erre a célra rendszeresített jelentő lapon zárt borítékban, ajánlott expressz küldeményként a földművelésügyi miniszternek megküldi."2 8 Ez az egész bürokratikus eljárás teljesen fölösleges volt. Szúrópróbaszerűen ellenőriztek ugyan néhány községet, de ránézésre csak akkor tudtak megállapítani szabálytalanságot, ha a megművelt terület a jelentettnél lényegesen kevesebb volt. Mivel az őszi mezőgazdasági munkák elvégzéséért a községi, járási, megyei vb. elnökök fegyel-27 18.091/1951. (IX. 2.) FM. sz. Rendeletek Tára 1951. 742. 28 Uo.
