Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
VI. JAKAB SKÓT KIRÁLY POLITIKAELMÉLETE 1029 természetes, hogy csak neki tartoznak tetteikről elszámolással. Ennek a mennyei számonkérésnek szigorúsága felől azonban semmi kétséget nem hagy a szerző, amint ez már megvizsgált zárógondolataiból kiderül. Király és alattvalói között örökletes és legitim, ezért tehát nagyon erős, természetes kapcsolat áll fenn. Az, hogy ez a kapcsolat a természet rendje szerint való, tehát helyénvaló és „igaz", teljes összhangban áll azzal a gondolattal, hogy erejét Isten akaratából nyeri, hiszen a természeti törvény és az isteni törvény lényegileg egyet jelentenek. Ezeknek az uralkodó nyilvánvalóan alávetett, nem így azonban a tételes törvényeknek. Ilyen tekintetben egyszerre legibus (ab)solutus és legibus alligatus, ami megfelel a különböző abszolutizmus-elméletek egyik legfontosabb közös alaptételének. VI. Jakab szerint az uralkodó „szabad" a tételes törvények hatálya alól, tehát „szabad" „befelé", de ugyanakkor „kifelé" is, mert uralma semmiféle külső hatalmasságtól nem függ, hiszen potestas-ának egyedüli forrása a Mindenható. Királyságának elfoglalásához nem volt szüksége sem a nép, sem a pápa vagy bárki más közvetítésére. Ez a kettős „szabadság" teszi őt igazán szuverénné, mégpedig a szó bodini értelmében, mivel ő az igazi törvényhozó, a „beszélő törvény". Alattvalói csupán „kérik" a törvényeket, a Parlamentnek pedig, melynek ebben a művében Jakab igazságszolgáltatói jogkört tulajdonít, nem áll jogában „a király jogara nélkül" törvényt alkotni. A feltett kérdésre adott végső válaszunk mindezek után az, hogy Jakabnál a „szabad" („free") szó többet jelent a választás elvének kizárásánál. Kétségtelenül úgy fogalmaz, hogy „mindig olyan szabad Monarchiákra gondolok, mint a mi királyainké, nem pedig választott királyokra, még kevésbé olyan fajta kormányzókra, mint Velence dózséi, akiknek Arisztokratikus és korlátozott kormányzata egyáltalán nem fogható a szabad Monarchiákhoz".262 Ebben a mondatban nézetünk szerint egyszerre fontos az, hogy az uralkodó nem választás útján került a trónra, és az is, hogy hatalmát a pozitív törvény nem korlátozza. A választás elve mint a hatalomba kerülés módja még összeegyeztethető lenne az abszolút királyi hatalommal, sőt magával a hatalom végső isteni eredetével is. A korlátozott, tehát az emberi törvények hatálya alá eső királyi kormányzat azonban már nem lehetne abszolút, azaz „szabad". „A Szabad Monarchiák Igaz Törvénye" Jakab király politikaelméletének sarkköve. Az abszolút királyi hatalom isteni jogalapja a legfőbb biztosíték és bizonyíték arra, hogy a skótok királya valóban „szabad", cselekedeteiről egyedül az Istennek mint minden hatalom végső, sőt VI. Jakab szerint közvetlen forrásának tartozik számadással. így a végső Törvényhozótól kapott közvetlen felhatalmazás révén (lehet) igazán szuverén, törvényhozó, „beszélő törvény" („speaking law") az uralkodó, ami a lex loquens elmélet megjelenése Jakab művében. Ha őrá és nem a „szirének énekeire" hallgatnak az alattvalók, megvalósul a Teremtő, az egész természet, a Teremtés ennek megfelelően Jakab király tulajdonképpeni célja, amely tökéletes összhangban áll a nép jól felfogott érdekével. Ez nem más, mint a mennyei harmónia földi leképezését jelentő egység, egyetértés és együttműködés a népét atyaként, sőt „földi Istenként" szerető király és az engedelmes alattvalók között. Ezen a földi boldogságon a Teremtő Isten mennyei áldása van, miként azt Jakab király a mű utolsó soraiban hangsúlyozza. 262 Uo. 19.
