Századok – 2001

MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983

VI. JAKAB SKÓT KIRÁLY POLITIKAELMÉLETE 1025 Jakab király számára a két teória egyformán nagy jelentőségű volt. Fergus hódítása révén, azaz isteni jóváhagyással alapozta meg uralmát, ő maga, VI. Jakab pedig öröklés, a primogenitúra elve, leszármazás révén ül Skócia trónján. Márpe­dig ezt is csak Isten engedélye teszi lehetővé, hiszen ha Isten nem akarta volna az ő királyságát, meg sem született volna vagy nem érte volna meg azt a kort, amikor trónra léphetett. Igaz, ez az ő esetében már tizenhárom hónapos korában bekövetkezett. Bárhogyan nézzük is, minden csakis Isten kegyelméből létezhet, a királyok közvetlenül tőle kapják hatalmukat. Annyi bizonyos, hogy Jakabnak örökletes joga van Skócia koronájához. Hozzátehetjük a korábbiak alapján: örök­letes és törvényes, tehát természetes joga. Jakab Isten jóváhagyásával „beleszü­letett" az uralkodásba. Jakab számára „a királynak koronájához való joga éppúgy örökletes, mint a hűbéri jog szerint egy feudum militare birtokosa legidősebb fiának joga".234 A törvényes öröklés, a leszármazási elv kiemelt fontosságára vo­natkozóan idéztük már a királyt, amikor a koronák egyenes utódlását („the lineall succession of crowns") ecsetelte. Jakab ekkor világosan kifejti politikaelméletének lényegét: tagadja, hogy bárki —jelesül a pápa — feloldozhatja „ad finem spiritu­álém" az alattvalókat uralkodójuknak tett hűségesküjük alól, amint azt későbbi jezsuita vitapartnerei állították. Ezt íija ugyanis: „így aztán sem az eretnekség, sem bármely magán statútum vagy törvény alapján nem mentesül a nép királyá­nak és a királyság fundamentális törvényei alapján őt követő utódoknak tett es­küje alól."235 Jakab nyomatékosítja, hogy maga a koronázás is csak deklaratív jellegű: „születés, nem pedig a koronázás révén kapja koronáját".23 6 Majd így folytatja: „ a király uralkodása megszűntének percében a legközelebbi törvényes örökös lép helyébe".23 7 Arról, hogy mindig legyen ilyen örökös, a Mindenható gondoskodik. Ο őrködik afelett, hogy „a korona mindig betöltött"238 legyen („the crowne ever standing full"), ami annyit jelent, hogy a királyságban mindig van legitim örökös. Ezen az alapon utasítja vissza Jakab szörnyülködve a franciaor­szági „ligások babonás lázadását",239 azaz a Katolikus Ligának a protestánsból áttért IV Henrikkel szembeni politikáját, amellyel „egész országuk nagy kárára oly sokáig megakadályozták természetes és törvényes királyukat abban, hogy el­foglalja trónját és természetes királyságát".24 0 Jakab király tehát azt bizonyítja be, hogy uralkodása természetes és Istentől való: a trónt törvényesen, egyenes ágon örökölte. Ebből a „természetességből" az is következik, hogy ő „természetes alattvalóinak" „természetes Atyja". Jakab ugyan nem a klasszikus patriarchalista elméletre alapozza érvelését a Trew Law­ban, de — mint említettük — többször él az atya és gyermekei közötti viszony hasonlatával. Használja magára a „Pater patriae" címet is. Nem feledhetjük, hogy az előszót is a „Philopatris" szóval, egészen pontosan annak görög betűs válto­zatával írta alá. Ο a „szerető Atya" és egyben a „hazáját szerető". Az előbbi 234 Political Works 1965; XXXVII. 235 Abszolutizmus 1997; 23. 236 Uo. 24. 237 Uo. 24. 238 Uo. 24. 239 Uo. 24. 240 Uo. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents