Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Buza János: Kipper-pénzek a mérlegen. Az 1620-as évek inflációjának két szakasza 881
900 BUZA JÁNOS Az oly polturák szókapcsolat azonban nem merült teljesen feledésbe, évekkel később is előfordult a hagyatéki leltárakban, illetve ritkábban peres ügyek kapcsán,13 0 noha akkor már nyilván senkinek sem juthatott eszébe az, hogy új pénzeknek tekintse, vagy új polturáknak hívja e vereteket. A későbbi források egyikéből félreérthetetlenül kitűnik, hogy az oly jelző nem a pénzek korára utalt, mert az „o pottwrak" mellett „Wy [= új] lengyel" dutkákat említettek,13 1 az ó (= régi) természetes ellentéte az új, s ennek nem lehetett a szinonimája az egyazon jegyzékben kétszer is előforduló „oly" attributum.132 Mint fentebb láttuk, a sziléziai eredetű — „brigai és oly polturákat" — 4 dénár helyett csupán egy dénár értékben váltotta be a kassai pénzverde 1623-ban, s a végrendelkező Debreczeni János 1627-ben ugyanennyire taksálta az oly polturát, — szám szerint 3500 veretet — amely mai mérés szerint 3 kiló körül járna.133 Az oly polturák és a hozzájuk hasonló monéták 1623 tavaszán elvesztették fizetési eszköz funkciójukat, korábbi névértéküknek csupán töredékéért lehetett őket beváltani, illetve zsákban vagy a ládafiában veszteg13 4 tartani, miként Erdélyben Bethlen inflációs pénzeivel történt. A vesztegen tartott oly poltura pedig a pénzvagyon elvesztését jelentette, amit jó évtized műltán is keserűséggel panaszolt fel az egyik kárvallott: „minden keuespenzem, az mi volt, az oli polturák el uessessekor az en penzemis oli polturák leuen, raitam uesset мой."135 Tehetős kereskedők hagyatékában azért jócskán maradtak oly polturák, Szegedi István 1628-ban átadott javai között összesen 17 font 25 latot mértek meg belőlük 62 forint 25 dénár értékben.136 Elképesztő mennyiségű oly polturát írtak össze Szegedi Mihály örökösei számára 1632-ben, 296 fontot, amit fontonként 3 forintjával 888 forint 75 dénárra értékeltek.13 7 A nemességet szerzett Almássy István pénzei között 1635-ben a „letöet Oli polturák" „polturák"-pénz a hitvány letett apró 130 jgy 1625-ben, ld. erre a fentebb említett Izdenczy contra Poroszlay processust. Kassa, 1625. márc. 8. Kassa v. lt. H/I. Nr. 6123/51. 131 A dutka — a lengyel, illetve lengyel mintára vert Ill-as garas — nevére és forgalmára ld. Huszár. Habsburg-házi 51-52., Buza János: Báthori Gábor dutkája délnémet pénzforgalomban. Numizmatikai Közlöny 1989-1990., Buza János: Lengyel és magyar pénz Alsó-Ausztriában (A „polturás garasok" magyarországi forgalmához a XVII. század második felében). Numizmatikai Közlöny 1991-1992. 140-141., Huszár Lajos - Pap Ferenc - Winkler Judit: Erdélyi éremművesség a 16-18. században. Bucuresti, 1996. 27-31., 173., et passim., Buza János: Dukát — tallér — dutka. Erdély pénzverésének strukturális változásai a 17. század elejéig, in: In memóriám Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk. Lengvári István Pécs, 1996. 267-283., Buza: Lengyel pénzek Kassán 98-101. 132 Szegedi István (1625) javainak átadási jegyzéke. Kassa, 1628. júni. 14.. Kassa v. It. A. S. Fasc. S - Szegedi, Nr. 47. 133 ,ДВ. Item Vagion egi Sakba(n) olj Poturak három Ezer eött szaz egi egi penzben tudván Niom mindenesteöl heted fel fontot. Id est Lib. 6 1/2 Lot 3 1/2 (=) fl. 35. d. 75. " Kassa, 1627. jún. 25. Kassa v. lt. A. S. Fasc. Y - Debreczeni, Nr. 11. 134 Kényszerárfolyamon „cementre köllett vinni [= verdében beváltani], avagy hogy veszteg tartotta a ládájában" az ember. Marosvásárhelyi Nagy Szabó: 235. 135 Debreczeni Mihályné, sz. Horváth Szabó Kata testamentuma. Kassa 1635. szept. 2. Kassa v. lt. A. S. Fasc. Y - Debreczeni, Nr. 13. 136 Kassa, 1628. júni. 14.. Kassa v. lt. A. S. Fasc. S - Szegedi, Nr. 47. 137 Kassa, 1632. dec. 8. Kassa v. lt. A. S. Fasc. S - Szegedi, Nr. 60.