Századok – 2000
FOLYÓIRATSZEMLE - Doyle; Barry M.: Az elit hatalom szerkezete a 20. század elején Norwichban (1900-1935) 741
742 FOLYÓIRATSZEMLE elemzésével értékeli a középosztály társadalmi egységét, vezető szerepét, közreműködését a városi politikában. Az angol történészek az elmúlt években sokat tettek azért, hogy feltárják a városok vezetésében szerepet játszó középosztály szerkezetét és szerveződését a 19. században. Szinte valamennyi tanulmány egy lassan fejlődő és társadalmilag igen vegyes elitcsoportot tár elénk, amely a 19. század végére mindinkább eltávolodik városi gyökereitől. Mindazonáltal kevesen fogtak hozzá eddig, hogy alaposan szemügyre vegyék ezt az "eltávolodó" középosztályt a 20. század elején. A fenti historiográfiai hagyomány két feltételezést is előrevetít a 20. század eleji városi hatalom természetével kapcsolatban. Az egyik szerint 1900 után a társadalmi szervezetek, rokonsági kapcsolatok és üzleti vállalkozások segítségével az angol városi középosztály egyesült, hogy véget vessen a 19. századi polgárságon belüli hagyományos (liberális - konzervatív) ellentétnek. A második feltételezés szerint pedig a városi elit a századforduló után visszavonult vidéki "magányába", feladva társadalmi-politikai vezető szerepét: elhagyta az egyházközségeket, a jótékonysági egyesületeket, elvesztette hitét, hogy képes véghez vinni a városok szükséges modernizálását és átadta a városok feletti uralmát a munkásosztálynak és a kispolgárságnak. Bár e feltételezések tényeken alapulnak, általános érvényük egyelőre mégis megkérdőjelezhető. A cikk célja az, hogy a város esettanulmánya alapján megvizsgálja, hogy a fenti állítások igazolhatók-e Norwichban. Ennek érdekében a Liberális és Konzervatív Párt politikai elitjét adó középső- és felsőközéposztálybeliek társadalmi, politikai és kulturális világára koncentrál a politikai szociológia hagyományos és modern módszereivel egyaránt. De mennyire volt Norwich fejlődése tipikus a 20. század első harmadában? Norwich, amely valamikor Anglia második legnagyobb városa volt, 1911-re már csak a harmincadik volt 121000 fős lakosságával. Az 1850 körül kezdődő nagy gazdasági fellendülés a városban az egyre rohamosabban fejlődő fogyasztás eredménye volt. Bár export piacait az első világháború következtében szinte teljesen elvesztette, az 1920-as években is stabil gazdasággal rendelkezett: 1927-ben mindössze 2%-os volt a városban a munkanélküliség. Norwich 1927-ig politikailag egységes volt, 1904 és 1945 között 1923 kivételével mindig a liberálisok nyerték a választásokat. A város rövid fejlődéstörténete alapján elmondható, hogy ha néhány szempontból különbözött is a nyugat-közép és észak-nyugati iparvidék városaitól, lényegében hozzájuk hasonló fejlődési tendenciákat mutatott. A szerző először a házasodási mintákat vizsgálta meg. A városi középosztály fejlődésében a házassági és rokonsági kapcsolatokat ugyanolyan fontosságúnak tekintik ma a történészek, mint a hagyományos, földbirtokos elit dinasztikus szövetségeit. A városban a 15 vezető Liberális Párti család 1880 és 1940 között 4 parlamenti képviselőt, 9 polgármestert, 4 seriffet és 7 városi tanácstagot adott. Nagyon zárt világot alkottak, hét család a Kongregacionalista Egyház, három a Baptista, egy a Plymouth Testvérek és négy az Anglikán Egyház tagja volt és valamennyien gazdasági vagy humán értelmiségi pályákon helyezkedtek el. Az 1920-as évek előtt egyetlen példa sem volt arra, hogy a Konzervatív Párthoz tartozó középosztálybeli családdal házasodtak volna, és az 1920-as évek végén megtörtént egyetlen ilyen eset is csak kivételnek tekinthető. A házasodási szokások tehát egyáltalán nem támasztják alá a liberális és konzervatív középosztály egyesülését. A történészek egy része szerint a szabadkőművesség fontos szerepet játszott abban, hogy mind társadalmilag, mind politikailag közelebb hozza egymáshoz a városi középosztály liberális és konzervatív köreit. Azonban egy skóciai esettanulmányon kívül szinte semmit sem tudunk arról, hogy kik és miért csatlakoztak a páholyokhoz a 20. század elején. Norwichban 6 páholyban kb. 600 tagot tartottak nyilván 1918-ban, akik közül százötvenen voltak ismert politikusok. E százötvenből pedig kb. kétszer annyi volt a Konzervatív Párt támogatója, mint a Liberálisé. A Tory párt hívei egyenletesen oszlottak el a 6 páholyban, a jóval kevesebb liberális azonban meglehetősen egyenlőtlenül. Ennek egyik oka nyilvánvalóan abban keresendő, hogy a páholyok tagsága más-más érdekeltségű volt. Norwich város esetében egyébként nem igazolható a páholyok integráló szerepe, a páholyok sokkal inkább a már fennálló viszonyokat tükrözték. A belépni szándékozókat ugyanis be kellett mutatni az egyes páholyok tagságának, a létszám korlátozott volt, a tagoknak vétójoga volt a jelöltekkel szemben, tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy a páholyok többségében a már létező üzleti, családi és társadalmi kapcsolatokban érdekelt, hasonló gondolkodású embereket találhatunk. A társadalmi szerkezet vizsgálatához nem elég pusztán a társadalmi jellegű kapcsolatok és szervezetek vizsgálata, ezért B. M. Doyle betekintést nyújt a gazdasági szervezetek világába is. 1910 előtt a gazdasági szervezetek nem voltak különösképpen erősek. Az iparban az építési vál-