Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Sallai Gergely: Az első bécsi döntés diplomáciai és politikai előtörténete 597

606 SAL LAI GERGELY hatalom újra külügyminiszteri szintű konferenciát tart a kérdés rendezése ügyé­ben. A csehszlovák határokat csak azt követően garantálják a nagyhatalmak.8 8 A Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja, más sajtóorgánumok mellett, a magyarság jogos igényeinek hivatalos elismerését üdvözölte a müncheni egyez­ményben, ugyanakkor sürgette a rendezés magyar vonatkozásban történő mie­lőbbi megindulását. A magyar politika békés úton az önrendelkezési jog és az egyenlő elbánás elvét kívánja érvényesíteni, — mutatott rá az október 2-i szám vezércikke — amely politika „vékony hegygerinc, az egyik oldalon a gyáva lemon­dás szándékának a másikon a felelőtlen kalandnak szakadéka".8 9 A magyar ve­zetés annak is tudatában volt, hogy az események az etnikai megoldás irányába mutatnak, ebből következően a szlovákokkal kapcsolatos esélyek a minimálisra csökkentek. A külügyminiszter az október 1-ei minisztertanácson felvázolta az előállt helyzetet és a kormány ezzel kapcsolatban foganatosítandó lépéseit. A had­seregre vonatkozólag csupán általánosságban jegyezte meg, hogy egyetért a mi­niszterelnök úrral, miszerint „hadseregünk felkészültségét fokoznunk kell".9 0 Fi­gyelmeztetett azonban, hogy „Jugoszláviából is olyan híreink vannak, hogy min­daddig, amíg a magyarok magyarlakta területeket reklamálnak Csehszlovákia je­lenlegi területéből, úgy ez ellen nem tesznek kifogást. De ha mi szlávokat akar­nánk területünkhöz csatolni, és ha megtámadnók a cseheket, úgy Jugoszláviában nem tudnák a szláv közvéleményt visszatartani".9 1 Nem kevésbé volt fontos az a tény, hogy maguk a szlovákok rezerváltan fogadtak gyakorlatilag minden olyan magyar sürgetést, mely a két nép államjogi egyesülését célozta.9 2 Az emigráns magyarbarát szlovák politikai csoportok tevé­kenységét a magyar kormány sem vette komolyan.9 3 Bár számos szlovák közéleti személyiség emelt szót a magyar orientáció fontossága mellett,9 4 e megnyilvánu­lások szintén jelentéktelennek tekinthetők. A szlovákok önrendelkezési jogukra hivatkozva október 6-án kinyilvánították Szlovákia autonómiáját. Már a zsolnai manifesztum szövegének megfogalmazása is jelezte, hogy Pozsony politikája Né­metország irányába tolódik el.9 5 A Szlovák Néppárt döntésével kapcsolatban a „minisztertanács azon nézetének ad kifejezést, hogy az egész magyarság tudomá­sul veszi a szlovák nép döntését is saját jövője felől. A magyarság kezdettől fogva 88 Halmosi Dénes: Nemzetközi szerződések. 1918-1945. Bp., 1966. 433^137. Müncheni egyez­mény. Vö: Mnichov v dokumentech. I. Praha, 1958. 131, 270. Vö: MOL - К 27 - Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1938. október 1. 89 Népszava: 1938. október 2. 1. 90 MOL - К 27 - Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1938. október 1. 91 Uo. Vó: MOL - К 74 - számjel - 1938 - Róma - bejövő - 6342/105. Ciano azt tanácsolta: „maradjunk feltétlenül nyugodtan". 92 OSZK. Szüllő. X/26. Ciano és Szüllő megbeszélésein az olasz politikus a szlovákok esetleges megszavaztatásának sikeréről érdeklődött, mire Szüllő a következőt válaszolta: „a keleti tótoknál minden baj nélkül tudom garantálni, de a nyugatiaknál nem." 93 Deák: Slovensko v politike... i.m. 79. A harmincas évek elején megalapított Szlovák Nemzeti Tanács tevékenységének megújítását javasolták Bazovskyék. Vö: MOL - К 64 - res. pol. - 1938 - 65 - 351. 94 MOL - К 64 - res. pol. - 1938 - 47 - 20/84. 95 Lipták, Lubomír: Slovensko v 20. Storoci. Bratislava, 1998. 162-163. A szlovák nemzet Németország oldalán csatlakozik a marxista - zsidó ideológia elleni harchoz. A szlovák autonóm kormány betiltotta a kommunista pártot és a nemzetiségi nyelvoktatást.

Next

/
Thumbnails
Contents