Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Boulet; Francois: A vesztes államok delegációi és a francia közvélemény a Párizs környéki békeszerződések tükrében (1919-1920) 503
552 FRANÇOIS BOULET így a 20. század végén, s főleg a közel-keleti háborút követően, a kurd mozgalom követelései és az örmény „népirtás" kérdése ismét aktualizálja a Sèvres-ben megkötött szerződést. Két szempont miatt válik újra jelentőssé: egyrészt ez a szerződés egy autonóm Kurdisztánt jelöl ki „az Eufrátesztől keletre és Örményország déli határától délre (...) Törökország Szíriával és Mezopotámiával határos vidékeitől északra" (62-63-64. §), másrészt egy autonóm örmény állam megalakításáról határoz Trapezunt, Erzerum, Van és Bitlis tartományaiban (88. és 93.§). Ráadásul felveti az örmény mészárlásokban játszott török felelősség gondolatát.181 Mint ismeretes, 1990. április 5-én születik meg a — 688. számú — első olyan határozat, amelyben az ENSZ követeli, hogy Irak vessen véget az országában élő kurdok elnyomásának. Ez az első elismert humanitárius beavatkozás egy független állam életébe. A francia nemzetgyűlésben 1998. május 29-én ünnepélyesen bejelentik, hogy „Franciaország elítéli az 1915-ös örmény mészárlásokat".18 2 De manapság Sèvres-ben főleg a diszkréció uralkodik. Nem titkolható a helyi közvélemény óvatos magatartása. A merényletektől való félelem megfontolásra int, s lebeszél mindenkit egy túlságosan látható emlékkultusz létrehozásáról, ami a párizsi békekonferenciát záró utolsó szerződésnek állítana emléket.183 Következtetés Végkövetkeztetésünkben meg kell állapítanunk, hogy a „szövetséges és társult" hatalmak — hogy csak gyenge kifejezést használjunk — ellenszenvvel és megvetéssel fogadják a vesztes, illetve „ellenséges" országok delegációit. Nem feledhetjük azonban, hogy a győztes Franciaország 1,4 millió katonát veszít az I. világháború során, ezért ő maga is kételkedik a béke gyors visszaállításának lehetőségében.184 Nem csoda hát, ha a Quai d'Orsay rokonszenvlistáján az új szövetségesek megelőzik a tegnapi ellenséget. Megfigyelhető, hogy a vesztes hatalmaknál éppúgy, mint a győzteseknél, létezik egy hierarchikus öntudat. Ez megkülönböztet „nagy" és „kis" hatalmakat; „civilizált", „európai" nemzeteket (Rajna menti Németország, Ausztria, helyenként Magyarország) és „keleti" civilizációkat (Poroszország, Bulgária, Törökország és a köztudatban mindig jelenlévő, de a tárgyalásokról mindig hiányzó bolsevik Oroszország).185 Meglepő azonban, hogy a 20 hónapos tárgyalások ideje alatt milyen kis mértékben közelednek a győztes hatalmak képviselői a vesztes delegációkhoz. A jakobinus haladás egyetemes ideológiáját hirdető tanok, antimonarchikus beállítottság és a francia nemzet érdekei valószínűleg megakadályozzák egy rugalmasabb politika kialakítását. A német és török delegátusok álláspontja a „végsőkig való kitartás" jegyében csak tovább rontja a helyzetet. Igaz, a mérsékeltebb osztrákok 181 Le Monde, 1991. április 6., 1992. szeptember 7., 1996. június 14. 182 Le Monde, 1992. szeptember 7., 1994. április 26., 1998. május 30. Le Figaro, 1998. május 30-31. 183 E Boulet, személyes tapasztalat. 184 BM Versailles, L'Echo de Versailles et de la Seine-et-Oise, 1919. június 27., „A versaillesi béke". „(...) a háború után a békét is meg kellene nyerni hosszú időre (...). 185 Catherine Durandin, „Nagy-Románia: a nemzeti-liberális modell bukása", in Les conséquences des traités de paix..., 281-282.
