Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Boulet; Francois: A vesztes államok delegációi és a francia közvélemény a Párizs környéki békeszerződések tükrében (1919-1920) 503
A VESZTES ÁLLAMOK ÉS A PÁRIZS KÖRNYÉKI BÉKÉK 519 tották a szombatot. A polgármester ezt a kényelmetlen időpont-választással és a bizonytalan időjárással magyarázza.4 7 Július 28-a estéjén, 19 és 23 óra között, majd kétezres tömeg szállja meg először a kastély kápolnáját, aztán pedig a parkot. Annak az éjszakai ünnepségnek a megtartását követelik — a Grand Canal flottillájával —, amelyet a hatóságok az utolsó pillanatban töröltek. Ráadásul a Hadügyminisztérium által elrendelt fáklyaoltás — Versailles polgármestere szerint — elég nagy felzúdulást kelt, de különösebb incidenst nem okoz.48 A párizsi lapok, így a L'Illustration, kétféleképpen kommentálják az eseményt. Először is, mint egy különlegesen megindító, emelkedett napról számolnak be, ami „a világtörténet meghatározó dátuma", „nemzeti örömünnep" és „valami kimondhatatlanul szép dolog". „A versaillesi szerződés dátuma örökre bevésődik a népek emlékezetébe, megihleti majd a művészeket, lázba hozza a történészeket, örök témája lesz a filozófusoknak. Annyi jelentéktelen nap után, melyet az évszázadok pora belep, íme most fölragyog előttünk egy halhatatlan nap... Amilyen mértékben távolodunk június 28-tól, idővel olyan mértékben válik ez a nap egyre fennköltebbé, magasztosabbá..." Az újságcikk ellenben arra is felhívja a figyelmet, hogy örülni csak mérsékelten, ujjongani csak halkan szabad, mert a holtak emléke s a sebesültek fájdalma súlyos teherként nehezül erre a napra. A versaillesi békeszerződést egyébként hivatalosan sehol nem ünneplik meg. Egy újságíró, avatott pszichológus és szemtanúja e történelmi pillanatnak, őszintén megvallja, hogy elmaradt az a különleges színházi élmény, amire számított: „Ahogy nagy úr nem szolgál cselédjének, ugyanígy nem léteznek nagy történelmi dátumok azok számára, akik a történelmet csinálják; Őfelsége csak azoknak jelenik meg, akik róla írnak!" A sajtóban többször megemlítik a németeken vett revansot. Az 1871-es év büszke poroszai negyvennyolc év elmúltával nemzetközi bíróság elé idézett szerencsétlen vádlottakká váltak. Müller és Bell minisztereket, a két aláíró német diplomatát különösen nevetség tárgyává teszik a sajtóban. A „Le Figaro" kiemeli, hogy a két német meghatalmazott nem használhatja a főlépcsőt, és a köztársasági gárda sem áll nekik díszőrséget. Redingotjukkal és fekete nyakkendőjükkel temetésre induló falusi tanító benyomását keltik. Aláírásukkal szentesítve az országuk „bűnhődését" kimondó okmányt, sápadtan és lehajtott fővel távoznak. Néhány jelenlévő azonban megsajnálja őket, mint például Jules Laroche nagykövet.49 47 Archives communales, Versailles, 11982, A polgármester levele a tábornoknak, 1919. július 1.; 1D71, E. R. D. C. M., 1919. június 30. BM Versailles, L'Echo de Versailles et de Seine-et-Oise, 1919. július 4. 64370 érkezés Versaillesba június 28-án. Jobb-part állomás: 13 500; Bal-part állomás: 33 220; Chantiers állomás: 3200; Louvre villamos: 9450; Városkapu: 5000. 48 Archives communales, Versailles, 11982, „Helyi rendőrség", 1D71, E. R. D. C. M., 1919. június 30. ADY, 4M2/113, 44-es számú jegyzőkönyv, katonai szolgálat, Palais National de Versailles, 1919. június 28. 49 BM Saint-Germain, L'Illustration, 1919. július 5., Le Semainier, „Párizsi levelek"; (líraibb) George Lecomte, „A békeszerződés aláírása". Archives communales, Versailles, H4 989, Le Figaro,
