Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Boulet; Francois: A vesztes államok delegációi és a francia közvélemény a Párizs környéki békeszerződések tükrében (1919-1920) 503
514 FRANÇOIS BOULET „Állati kiáltásokkal, füttyökkel, ordításokkal, «Le a boche-okkal» kiáltásokkal stb. fogadott bennünket a párizsi külvárosi csőcselék".31 „Már Vaucressonba és Versaillesba érkezésünk napján, aztán ottlétünk első idején meggyőződhettünk arról, hogy a lakosság hozzánk való viszonya egyáltalán nem nevezhető barátinak..."3 2 Minden egyes incidens során, ami egyébként híven mutatja a németellenes hangulat mértékét, szóba kerül a német „arrogancia". A békefeltételek május 7-én kerülnek átadásra a Trianon Palace hotelban. Brockdorff-Rantzau mindvégig ülve marad, még akkor is, mikor heves tiltakozásának ad hangot. Németországban ujjongva fogadják a grófnak ezt a magatartását, a szövetségesek azonban előre kitervelt sértésnek tekintik. Wilson, amerikai elnök „vörössé vált haragjában" Brockdorff szemtelensége miatt. „Kedve lenne az embernek felállni és s...-be rúgni" mondja bizalmasan Clemenceau a hozzá közel állóknak.33 1919. június 16-án a német delegáció megkapja a szövetségesek válaszát ellenjavaslataikra. Hat meghatalmazott képviselő és 22 gépkocsi még aznap este visszautazik Németországba. A Réservoirs szállót elhagyni készülő németek gesztusokkal és szitkokkal provokálják Versailles lakosait, akik kiabálással, füttykoncerttel és hurrogással válaszolnak a „boche"-oknak. A delegátusok Le Chesnay, Rocquencourt és Bailly községein keresztülhaladva Marly-le-Roi irányába tartanak, ahol vonatra kell szállniuk. A kocsisort kővel dobálják meg. Két személy, Dr. Melchior és egy gépírókisasszony, könnyebben megsérül. Másnap Clemenceaunak elnézést kell kérnie az „elítélendő cselekedetekért, amelyek szöges ellentétben állnak a vendégszeretet törvényeivel". A Seine-et-Oise prefektusa, Chaleil, és Quadaille különleges megbízott, benyújtják lemondásukat. Pedig a prefektusnak írt együttérző levelekből és a sajtóból egyaránt kitűnik, hogy a közvélemény túlzottnak tartja a németekkel szembeni bocsánatkérést és a két lemondást egy különben jelentéktelennek minősíthető tüntetésért: „sok hűhó semmiért", hangzik el. Az egyik újság felidézi az 1814-ben Berlinben meggyilkolt francia képviselők és az 1914-es szövetséges meghatalmazottak sorsának emlékét. A Seine-et-Oise prefektusa minimálisnak tünteti fel szerepét a delegáció megfigyelésével megbízott katonai misszió és a különleges felügyelők előtt. A csendőrök, akikre szüksége lett volna, éppen Argenteuil-ben szálltak szembe a sztrájkolókkal. Az egyetlen német tanű, aki beszámol erről az incidensről, erősen támadja a francia sovinizmus ilyetén való megnyilvánulását: „... ma, amikor az antant átadta válaszát ellenjavaslatainkra (olyan választ, ami gorombaságban, rosszindulatban és esztelenségben minden elképzelésünket felülmúlja), teljes fényében ismerhet-31 ADY, 1F20, Kivonat a „Frankfurter Volkszeitung"-ból, „Versaillesban. Megérkezés, fogadás és az első benyomások". ADY, 4M2/113. Egy francia egyébként úgy véli, hogy ennek a francia sajtóban is megjelent német cikknek a szerzőjét perbe lehetne fogni. Masson levele a köztársasági főügyésznek, 1919. május 17. 32 AMAE, A-Paix 26, 200, Versailles, Mollendorf 393, Versailles, Felix Baumann levele, 1919. június 10. 33 BM, Saint-Germain-en-Laye, L'Illustration, 1919. május 10. René Girault, „70 éves a versaillesi szerződés", Le Monde, 1989. június 26. Gerd Krumeich, „Le traité de Versailles vu d'Allemagne", L'Histoire, n°233, 1999. június 20.
