Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Michelet; Jules: Lecons au Collége de France. 1847. (Ism.: Csetri Elek) 466

TÖRTÉNETI IRODALOM 467 az idézett tanulmány és a francia professzor előadásainak szövege alapján kirajzolódik a múlt századnak mintegy öt évtizedét átívelő pályakép és értékelés Michelet személyiségéről, akinek neve elválaszthatatlen a történettudomány 19. századi romantikus vonulatától, kontinensünk, sőt a világ művelődésétől. Ahogyan 1843-ban az Edgar Quintet és Adam Mickiewicz társaságában tartott előadáson maga Michelet mondta: „Lengyelország és Franciaország között, körülvéve oly kiváló külföldiekkel, olaszokkal, magyarokkal, németekkel, keblemben egyetlen lelket éreztem, Európáét." A könyv címlapjáról egy határozott, önbizalommal teli öregúr tekint a szemlélőre, akinek saját magához viszonyulását Lefebvre találóan az „önkultusz" értékeléssel illette. De hogy is ne lett volna büszke önmagára, mikor egyetemi előadásai nemcsak zsúfolt tantermekben hangzottak el, válogatott, nemzetközi összetételű diákságot és közönséget vonzottak, hanem a hallgatóság gyakori tapssal is ünnepelte a Mestert és nevetéssel fejezte ki elismerését a kiváló szónoki erényekkel is rendelkező előadó szellemessége és iróniája hallatán. Tekintélyét persze nagy és széleskörű, hatalmas munkásság alapozta meg. Két monumentális alkotása, a tizenhét kötetes Franciaország története, a kereken egy tucat kötetnyi összefoglalása a francia forradalomról; számos és változatos tárgyú történeti, művelődéstörténeti, művészettörténeti munkája és esszéje, történelem és irodalom határán mozgó műfajú más írása olyan hírnevet biztosított számára, melyhez foghatót még a nagy személyiségekben bővelkedő 19. századi francia kultúra is keveset tud felmutatni. Noha főművei franko-centrikusak voltak, s maga is a grande nationnak nevezte a franciát, de széleskörű műveltségével és nagy memóriájával igen járatos volt az emberiség egész történetében, az antik világtól a maga koráig. Nagyhatású előadásokat tartott és könyveket írt a középkortól az első polgári forradalmokon keresztül 1848-ig, a gótika és reneszánsz művészetétől kezdődőleg a reformáción át egészen a felvilágosodásig, sőt romantikáig. Könyvet írt a népről, a nőről, a szerelemről, a hegyről, a madárról, az élet és a természet megannyi jelenségéről. E művek egyik legodaadóbb tisztelője, Gustave Flaubert számára „nem könyvek voltak. Hanem egy egész világ." Sikereinek másik titka, hogy saját korának legkorszerűbb áramlatait, a demokráciát és republikanizmust vallotta magáénak s annak megfelelően alakult történetfilozófiai felfogása is. Értékelői levéltárosnak, történésznek és írónak nevezik, de vitathatlan, hogy historikus voltával emelkedett ki. Kedvenc diszciplínáját, a történelmet szent tudománynak tartotta, művelőjét felelős írástudónak. Tudománya feladatának a múlt rekonstrukcióját tartotta a maga sokoldalúságában, középpontjába állítva a népet, a személyiséget, az ember közösségi és egyéni életét, atyáink történetét. A kötet második része, a Leçons a bizonyíték rá, hogy Michelet kutatóként és történészként szívesen beszélt tudományága módszertanáról. Levéltárosként, professzorként és történetíróként is az eredményesség, az alkotás kiindulópontjára, az egyéni forráskutatásra, élet- és emberismeret megszerzésére serkentette hallgatóit. Az analízis, szintézis, interpretáció tekintetében azt vallotta, hogy Proserpinával az igazság fonalát kell értékelésén végigszőnie a történésznek, miközben a tanulmányozott korszakot belsőleg szükséges átélnie. Munkája során a nagy horderejű kérdéseknek, a mozgalmaknak és nemes eszméknek kell irányítaniok a történetíró tollát s azok köré kell fonódniok a többi mozzanatoknak, miközben a feltételeknek, előzményeknek is meg kell adni a maguk súlyát. Olyan magas erkölcsi normákra építette a történelmi személyiségek megítélését, mint a szegénység, az áldozat vállalása és a hősiesség, közben kötetei majd minden sorát áthatotta az emberszeretet. Azért hirdette, hogy értékelése rendjén a történésznek szigorúan kell bánnia a rendszer megítélésével, de jóindulatúan a résztvevőkkel. Mindaz csak úgy érhető el, ha a historikus nemcsak bemutatja a múltat, hanem írásainak kisugárzása van, szavain keresztül erjesztőleg hat a közvéleményre, jó irányban befolyásolja azt. Hiszen a történelem ablak a jövőbe. Azért az auditorium résztvevőit, sőt a közvéleményt könyvein, leckéin át mozgósítani akarta. Ifjú hallgatóitól cselekvő életet kívánt, nemcsak szakmai munkásságot, hanem a jövő építésében való részvételt. Modernségét módszerének olyan elemei is biztosították, mint a nála érvényesülő interdiszciplinaritás, emberközpontúság, tömeglélektan ismerete és a szép, de egyszerű és közérhető nyelvezet. Elöljáróban említettük már, hogy Michelet nagy rokonszenvvel irt a magyarokról, sokra becsülte népünk múljtát, küzdelmeit, szabadságharcait, függetlenségi küzdelmeit, felhalmozott értékeit. Ismert közeli viszonya Erdélybe szakadt honfitársaival, August de Gerandóval, akinek munkáit Michelet nagy haszonnal forgatta. Leánya, a Párizsban született Degerando Antonia lefordította Michelet nagy forradalmi monográfiáját (A franczia forradalom története. 12 kötetben. Kolozsvár 1885-1891.) Hívei közé tarozott a szabadságharcban fiatalon elpusztult nagy történész-reménység, Vasvári Pál, aki annak idején Életképek-ben közölt és e kötetben franciára fordított írásában francia