Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Erdélyi történelmi adatok. VI.2. Gyulafehérvár város jegyzőkönyvei (Ism.: Horn Ildikó) 461
462 TÖRTÉNETI IRODALOM 462 de Szilágyi Sándor is ennek alapján adta ki a nevezetes 1588-as medgyesi országgyűlés törvényeit. A városkönyv adatainak módszeres feldolgozására azonban nem került sor. A könyv 1588 és 1674 közötti bejegyzéseket tartalmaz. Valójában csak 1620-ig vezették rendszeresen, utána mindössze hét évből (1624, 1630, 1656, 1657, 1659, 1672 és 1674) olvasható néhány rendszertelen feljegyzés. A könyvbe az "örök emlékezetre" méltó eseményeket vezettek be. Egy hosszabb rész szól a város privilégiumleveleinek elveszéséről, illetve Szakmári Szíjgyártó István érdemeiről, aki 1614-ben a vásárvám és a városi szántóföldek visszaszerzésével felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a városnak. A fontos tanácsi határozatokat is ide vezették be. Az 1601 és 1604 közötti beírások a legszakszerűbbek és a legfontosabbak: ekkor jegyezték fel először a belső és a negyven tagú tanács tagjait, meghatározták a bíró fizetését, a bírságok díjait a széktöréstől a rágalmazásig, valamint az ingatlanok felbecslése és a magántermészetű ügyekben végzett jegyzői munka illetékeit. Érdekes a "város boltjairól szóló végzés" 1601-ből, amely egy szigorúbb rendszert feltételez, mint amilyen más erdélyi városokban volt: a főtéri városi boltokat nem lehetett sem eladni, sem a bérleti jogot másnak átjátszani. Elvben csak egy évre lehetett bérbe venni, és a bérlőt a bíró választotta ki. A városkönyvi bejegyzések jelentős csoportját örökség feletti osztozások, tiltó és jogfenntartó nyilatkozatok alkotják. A városkönyvet olvasva hiányérzetünk támadhat; hiányzik a teljes jogú polgárok névsora, vagy legalább a frissen felvett polgárok beiktatása, a helyi joggyakorlat szerinti szabályrendeletek, árszabások esetleg végrendeletek. Lehet, hogy ezeket más jegyzőkönyvben vezették, és a privilégiumlevelekkel együtt elvesztek. (Az 1597-es és 1598-as bíróváltáskor több, az új bírónak átadott könyvet említenek.) A városkönyv csonkulásáról, hányattatásáról, külsejéről, vezetési módjáról, íróiról Kovács András a bevezető tanulmányban részletesen beszámol. A forráskötet másik részét a törvénykezési jegyzőkönyvek 1603 és 1616 közötti sorozata alkotja. A város történetének roppant nehéz periódusa ez a tizenhárom év. 1603-ban Basta és Székely Mózes csapatai dúlták, égették fel, Báthory Gábor uralkodása alatt pedig fejedelmi székhelyi státusza is veszélybe került. Első pillanatra talán nem tűnik túl vonzónak a sok perszöveg, de ez tipikusan az a fajta forrás, amely az olvasó figyelmét megragadja. A történetek önmagukban is érdekesek, bár nagy részükön átütnek a háború borzalmai. Ott van például a rác katonák által agyonvert főbíró esete, vagy az éhen halt árva kisfiúé, akit mostohaapja és tartására rendelt gyámja is sorsára hagyott az 1603-as nagy meneküléskor, és akinek kis vagyonkáján késhegyig menő harcot vívtak később. A háborús helyzetet és az emberek lelkiállapotát is mutatja talán, hogy nagyon sok a becsület- és testi sértéses eset, és apró dolgon kipattanó ellentétek gyakran fajulnak súlyos sérüléseket okozó verekedésig. Szintén sok kárvallott kereste igazát a bíróság előtt. Az egyik esettípus, amikor valaki, a katonaság prédálásától félve, más házánál helyezte biztonságba vagyonát, vagy más szekerén menekítette ki értékeit, de ezeket később nem, vagy csak részben kapta vissza. Gyakran ítélkeznek tolvajok felett; legtöbbjük olyan együgyű alkalmi lopó, mint az, aki egy udvarból szénát vitt el, és az útközben elhullajtott szénaszálak nyomán egészen a lakhelyéig lehetett követni. A perek széles skálán mozognak; az erőszakos cselekedetek, csalások és a lopások mellett, a tiltott húsméréstől a rágalmazásig, az étetéstől a paráznaságig mindennel találkozhatunk. Ha túljutunk az első felfedezés örömén, az újabb olvasáskor már a részletekre is odafigyelve, az elejtett megjegyzéseket felcsipegetve számos fontos, a városlakók életére vonatkozó adathoz juthatunk. Nagyon fontosak a város térképének megrajzolásához felhasználható adatok; a fertályok nevei, a 16 utcanév, saroképületek, utcakereszteződések említése, a fejedelmi vadaskert létét bizonyító feljegyzések. Kovács András bevezető tanulmányában ezek alapján ismerteti is a város helyrajzát, amely jelenleg a 17. század eleji állapotnak legpontosabb és legrészletesebb rekonstrukciója. (Teljesen korrekt térképet sajnos még ennek alapján sem lehet rajzolni, de az olvasó eligazodását a leírás mellett az is segítette volna, ha egy térképvázlat is kerül a kötetbe.) A jegyzőkönyvek < alapján Kovács András pontosan meghatározta a város ispotályának helyét, pedig csak egyszer, szinte mellékesen említették: tetthelyként szerepelt egy tárgyalás során, ahol azt vizsgálták, hogy a gyanúba keveredett lovászlegény valóban csak az ispotályba betévedt lovát akarta onnan kihozni, vagy pedig a vád állítása az igaz, miszerint az ispotályházban tartózkodó tehénnel "nem jót cselekedett." (12. és 308-310. 1.) Képet kaphatunk arról is, hogy milyen problémákkal járt a házak bérbeadása: az egyik esetben pl., amikor a bérlőt nem sikerült kitenni, a tulajdonos erőszakos módszerekkel próbálkozott, és végül két személyt még forró lúggal is leöntött. (293. 1.). Máskor pedig a házat túlzottan "lelakó" bérlő öli meg kis híján az ezt szóvá tevő tulajdonost. (130. 1.) Szintén fontos adalékok nyerhetők a céhes életről; a kontár ellen fellépni nem akaró céhmester és a többiek vitájáról, a súlyokkal manipuláló mészáros inasról, a vásárbíró vitáiról. Olvashatunk
