Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Tusor Péter: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia (A magyar klérus és a római kúria kapcsolatainak válsága és reformja) 431
AZ 1639. ÉVI NAGYSZOMBATI PÜSPÖKKARI KONFERENCIA 441 rencia egy a késő középkortól folyamatos történeti hagyomány alapján minden eddig ismertnél túlzóbb formában védelmezte a Szentszék ellenében az uralkodói kiváltságokat. A miértre némileg könnyebb választ találni. Már Pázmány kezdte felismerni, 1639-re pedig teljesen világossá vált a magyar egyház vezetése számára, hogy a késve megindult hazai katolikus restauráció sikeres véghezvitelében érdemben nem Rómára, hanem elsősorban a Habsburg-államhatalomra támaszkodhat. Miként az értekezlet határozatainak bevezetője leszögezi, a kellő mértékű állami beavatkozás — a rendi dualizmus viszonyai között — csupán az uralkodó egyházi jogosítványait megtestesítő főkegyúri jog integritásának fenntartása révén volt lehetséges. Hiszen így — fűzhetjük tovább a gondolatmenetet — minden olyan egyházszervezési aktus, amely a királyi főkegyúri jog megkerülésével zajlik, a magyar közjog alapján törvénytelen és megszüntethető: jelesül a protestáns egyházak püspökeikkel és egyházkerületeikkel együtt.4 7 Vagyis a Róma primátusát elutasító protestantizmus a törvények és az államhatalom alól már nem vonhatja ki magát. Az országgyűlési és királyi tanácsbeli szavazatok gyarapítása (valamint a töröktől, Velencétől és Raguzától való majdani visszaszerzés reménye) mellett a főkegyúri jog csorbítatlanságára való törekvés magyarázza a délvidéki püspöki címek fenntartásához való ragaszkodást is. Mindazáltal a magyar főpapok tisztában voltak azzal, hogy egy esetleges szakítás a Szentszékkel kivédhetetlen fegyvert adna a hazai protestánsok kezébe, így egyházjogi fejtegetésük elsősorban a Rómára történő nyomásgyakorlás eszközének tekinthető. A főkegyúri jog abszolutizálásából következő önálló püspökszentelések lehetőségét csak később fogalmazták meg nyíltan,4 8 az egyházmegyék kormányzásának királyi kinevezés utáni azonnali átvételére — ezt Róma többször kifogásolta — a kánonjogban is elégséges magyarázatot véltek találni.4 9 A magyar püspökök a főkegyúri jogra vonatkozó fejtegetésüket 1639-ben, mint látni fogjuk, még csak áttételesen hozták a Szentszék tudomására, hiszen annak esetleges segítségét a problémák ellenére is biztosítani kívánták az ország és önmaguk számára. 2. Annátok, taxák, illetékek Az értekezlet másik fő napirendi pontja a pápai bullák kiállításáért a középkor óta fizetendő díj, az annáta elengedésének kérdése volt. Jelen esetben a konzisztóriumon odaítélt javadalomért fizetendő úgynevezett servitia communia, amely a javadalom egyéves bevételével volt egyenértékű, fele a pápát, fele a bíbo-47 Ennek egy konkrét példáját 1644-ből lásd PL AEV Acta Religionaria, n. 1772/3-4, fol. 249-271. 48 Vö. Jakusith György levelét Francesco Barberinihez, Róma s.d. (1645. február-március körül), kiadva Galla: Harminckilenc Pázmány-levél, 78*-80*, n. 107. 49 Ezért 1639-ben feleslegesnek is tartották e kérdés bolygatását: „legelsőben de usu iurisdictionis nostrae, mellyet usurpálunk mihelen Őfelsége conferálja az püspökségeket: és ebben jól considerálja kegyelmed, hogy semmi quaestiót ne kellessék moveálnunk, mert ebben etiam sacros canones habemus faventes ob necessitates ecclesiarum, igen messzi lévén Romatul." Lósy Lippayhoz, Nagyszombat 1640. jan. 3. PL AS Act. rad., caps. X, 9. es., 279-282. fol. - Az esztergomi érsek nézetét már 1637-ben tudatta Rómával. Lásd Lósy levelét Malatesta Baglioni bécsi pápai nunciushoz, Nagyszombat, 1637. máj. 15. ASV Arch. Nunz. Vienna, Proc., n. 64.
