Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Erdélyi Gabriella: Vita a helytartóságról. (Néhány szempont I. Ferdinánd és a magyar politikai elit kapcsolatának vizsgálatához) 341
I. FERDINÁND ÉS A MAGYAR POLITIKAI ELIT KAPCSOLATÁHOZ 363 Most már tudjuk, hogy Thurzó azon állításának, hogy Szalaházy egyéni karriervágyból hozakodott elő valótlan közjogi kifogásokkal annak érdekében, hogy az ő helytartói kinevezését megfúrja, nem az első része a fontos. Noha a lényegen tehát nem változtat, egy kis kitérőt mégis megér eltűnődni azon, hogy megalapozott-e Thurzó ezen vádja. Először is valószínűnek tartom, hogy a kancellár maga is tisztában volt a számára kedvezőtlen erőviszonyokkal. Thurzó tévedése mellett szól továbbá az is, hogy a püspök minden bizonnyal nem is a helytartói tisztségre vágyott, hanem sokkal inkább az esztergomi érseki székre. Nemcsak azért, mert mint felszentelt papnak a hazai legfelső egyházi méltóság elérése szívéhez közelebb álló volt, hanem egyben reálisabb célkitűzésnek is tűnhetett számára: ezt ugyanis már 1527 júliusában neki ígérte a király, és a neve azóta is (mint például 1530 őszén) szóba került az érsekséggel kapcsolatban8 3 Várdai Pállal, az eredetileg János király által kinevezett érsekkel szemben, aki még mindig nem döntötte el véglegesen, hogy a két uralkodó közül melyik mellé áll. A prágai tanácskozás idején pedig Szalaházy esélyei különösen megnövekedtek, mivel Ferdinánd Várdait ezidőtájt újabb árulási terveken fogta, s éppen arra készült, hogy az érsekség javait lefoglalja, és a főpapot megbüntesse.84 Hogy Thurzó miért élt mégis személyeskedő vádakkal a kancellár ellen, annak rossz személyes viszonyuk sem nagyon lehet indoka, legalábbis ennek írásos nyomát nem találtam. Az pedig, hogy Ferdinánd — amint korábban szó volt róla — Szalaházyt kérte meg még nemrég Thurzó kiengesztelésére, inkább a két tanácsos kifejezetten jó viszonyát sejteti. így már csak arra gondolhatunk, hogy az egyéni ambíciók vádja Thurzó részéről a meglepetés okozta feltétlen reflex: önmagából kiindulva hirtelen csak erre tudott gondolni. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy amikor Szalaházy a rendi jogokra hivatkozva emelt szót Thurzó kinevezése ellen, akkor ez nem csupán egy indirekt érvelési stratégia volt részéről saját ambíciói elérése érdekében, hanem szavait szó szerint érthetjük, vagyis valóban a rendi kiváltságokat védte. Végül is ha a kancellár Thurzó kinevezéséről értesülve arra hivatkozott, hogy erről az országgyűlés véleményét is ki kellene kérni, csak kitartott korábbi véleménye mellett. Hiszen — mint láttuk — a nyilvános tanácskozás során az egri püspökkel együtt még az országbíró is azon a nézeten volt, hogy „mivel csak ketten érkeztünk ide, biztosabb alappal a következő országgyűlésen állíthatja fel a király az általa kívánt kormányzati formát".8 5 Hogy Thurzó ezen álláspontja azután, hogy az uralkodó őt kérte fel a helytartóságra, megváltozott, teljesen érthető. Az ő magatartását illetően a kérdés ezért továbbra is inkább az, hogy mi volt a célja a színlelt elutasítással, illetve vonakodással. Szintén probléma, hogy mit értsünk konkrétan az országgyűlésre való — közös, majd Szalaházy által fenntartott — hivatkozás alatt. A fenti sorok ugyanis 83 Collatio Archiepiscopatus Strigoniensis, Bécs 1527. július 6. (HHStA, Reichsreg. Ferd. 1. fol. 112); Thurzó emlékirata Ferdinándhoz (1530. október): „Quod vero episcopatum Agriensem domino Agriensi translato in ecclesiam Strigoniensem michi ad tempus [...] conferendum optabam"- bizonyítja Szalaházy előléptetésének későbbi aktualitását (ld. a 42. jegyzetet). 84 Ferdinánd prágai propozíciójának 16. pontja (ld. az 5. jegyzetet); Supplicatio Rmi Domini Strigoniensis ad Mtem Regiam. HHStA UA AA fasc. 18. Konv. C. 1531. VIII. fol. 6. 85 Ld. az 5. jegyzetet.
