Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Erdélyi Gabriella: Vita a helytartóságról. (Néhány szempont I. Ferdinánd és a magyar politikai elit kapcsolatának vizsgálatához) 341
350 ERDÉLYI GABRIELLA bukott. Mindenesetre reális lehetőségnek tűnik, hogy az országbíró és a kancellár rivalizálása miatt, a békesség kedvéért döntött úgy Ferdinánd, hogy átmenetileg együtt vigyék az ügyeket. Ez esetben tehát személyi kérdések álltak a vita központjában. Annak a lehetőségét sem zárhatjuk ki azonban, hogy Szalaházy közbelépését nem karriervágya motiválta — amint a talán haragjától elvakított Thurzó vélte —, hanem tényleg a rendi érdekek, az országgyűlés jogainak védelme mellett szállt síkra. Azt a problémát kell tehát megfejtenünk, hogy a Thurzó által szuggerált személyes és a csak a sorok között lappangó közjogi nézeteltérés közül melyik volt a lényegi vita tárgya Prágában. Ehhez először azt kellene tudnunk eldönteni, hogy volt-e, lehetett-e rivalizálás Thurzó és Szalaházy között a helytartóság tekintetében, és ha igen, ki milyen esélyekkel szállt ringbe. A kérdésre a szereplők — Thurzó, Szalaházy és Ferdinánd — egymás közti kapcsolatának vizsgálata adhatja meg a választ. A személyes kapcsolatoknál már csak azért is érdemes kicsit hosszabban időznünk, mivel a prágai események alapvető ellentmondása is itt húzódik. Az a tény ugyanis, hogy Prágában az uralkodó Thurzó feje fölött döntött olyan ügyben, ami az országbíró saját személyét a legközelebbről érintette, a köztük lévő bizalom hiányának a jele. A Thurzó részéről a király irányában tapasztalt szokatlanul merész hang és magatartás pedig ezen túl egyenesen arra utal, hogy személyes kapcsolatuk kifejezetten rossz és feszült volt. Ferdinánd ennek ellenére őt akarta és nevezte is ki végül 1532 őszén helytartónak, amely bizalmi tisztség volt: hatékonyan csak a kölcsönös bizalom és egyetértés alapján működhetett. Végül mivel Thurzó egy évtizeden át helytartóként (1532. október 4.-1542. december 30., lemondása időpontja) az ország első embere volt, így az uralkodóval való kapcsolata a korszak meghatározó kérdése is egyben. III. Uralkodó és tanácsosai (személyes) kapcsolata 1. A bizalom hiánya Amikor Thurzó Ferdinánddal négyszemközt volt — ő maga a helyzetet „magánbeszélgetéseként definiálta —, az őt ért váratlan szituációban ledermedt, nem i tudott szólni, nem volt képes az uralkodóval rögtönzött formában, szabadon beszélni. Mintha király és tanácsosa között nem alakult volna ki a kötetlen, közvetlen, a kötelező formaságoktól lehetőség szerint mentes beszélgetésmód. De ha jobban meggondoljuk, ez tulajdonképpen nem is meglepő, hanem inkább természetes, hiszen egy ilyen kapcsolat keretét a királyi udvar, alkalmait az itt zajló élet mindennapjai teremthették volna meg. Erre Ferdinánd és magyar hívei rövid közös múltjában csak 1527 őszétől 1528 tavaszáig, az uralkodó budai és esztergomi tartózkodása alatt nyílt lehetőség. Azóta azonban a király idegenben, többnyire a Birodalomban időzött, Buda pedig (1529 óta) János király és a török kezén volt. Király és hívei kapcsolattartásának fő eszközeként így a levelezés szolgált. Thurzó könnyed és gyakorlott levélíró volt: Ferdinándnak többnyire saját kezűleg írt, amiben még betegségtől remegő keze vagy a sietség sem gátolhatta meg.1 9 19 Az uralkodóhoz 1527 és 1532 között írt eddig ismert leveleinek megoszlása e tekintetben: 29 saját kezű, 25 titkári (HHStA UA AA fasc. 3. - fasc. 21. passim, Thurzó levelei, passim); „Supplico
