Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Engel Pál: A török dúlások hatása a népességre: Valkó megye példája 267
268 ENGEL PÁL A mohácsi vereség után a magyar fennhatóság hamarosan meg is szűnt itt, a megyének előbb a keleti, majd 1536-ban a nyugati felében is.2 Az egyes településeket ért károkról közvetlenül csak elvétve értesülünk, és még ezek a híradások sem igazán értékesek. A Valkó megyére vonatkozó iratanyagból nem több mint két ilyen utalás került elő, mindkettő 1408-ból. Az egyik a Duna melletti Szata (ma Sotin) templomának pusztulását említi, a másik a Szávaszentdemeter mellett nyugatra fekvő Szentpéter faluét, amelyet földesurai ekkor készültek újratelepíteni.3 Vélhetően mindkét hír korábbi, 1390-1402 közti eseményekre vonatkozik, de történetesen egyik sem végleges pusztulásról szól, mert mindkét hely — Sotin, ill. Petrovci néven — lakott volt még 1570 táján is. A pusztulás mértékének megállapításához tehát másféle módszert kell keresnünk. A legkézenfekvőbb az 1526 előtti források módszeres egybevetése a törökkori s a 17. század végi állapotokkal, és az alábbiakban erre teszek kísérletet. Sajnos, a lehetőségek nagyon korlátozottak. Valkó megye középkori forrásanyaga annyira hézagos, hogy még a településhálózatról sem ad teljes képet. Nem maradt fenn semmiféle jegyzék Újlak vár tartozékairól, a kalocsai érsekség és a bácsi káptalan falvairól, a boszniai püspökség és káptalan óriási uradalmának településeiről, nem is szólva más kisebb-nagyobb birtokegyüttesekről. Nem csoda tehát, hogy számtalan helység nevével csak a török összeírásokban találkozunk először. így tehát a probléma első, legegyszerűbb megközelítése a pápai tizedjegyzékekből ismert 14. századi plébániák névsorának egybevetése az oszmán defterekkel, mert a plébániákat legalább hiánytalanul ismerjük. Igaz, a jegyzékek az 1332-35 között létező egyházas helyekről adnak számot, de nincs okunk azt hinni, hogy az akkori állapot 1390-ig érdemben változott volna. Azt fogjuk tehát vizsgálni, hány hajdani egyházas hely pusztult el 1390 után, és hány létezett még faluként a 16. század közepe felé. Mivel az egyházas helyek voltak általában a legrégibb és legnépesebb helységek, és csaknem minden jelentős birtokközpontot megtalálunk köztük, első közelítésben ezzel a módszerrel is kaphatunk valamiféle elnagyolt képet a pusztulás mértékéről. A továbbiakban majd megpróbáljuk ezt pontosítani más módszerekkel. A felhasználható törökkori forrásanyag nem teljes. Az oszmán hódítás utánvidékünket a szerémi és a pozsegai szandzsák között osztották meg, és mindegyikről több adóösszeírás (űn. tahrir defter) készült, de a magyarországi kutató számára sajnos nem mind hozzáférhető. Végeredményben négynek az adataira lesz módom hivatkozni, de a célhoz ennyi is elegendő. Legkorábbi a szerémi szandzsák egy részének keltezetlen összeírása az 1550 körüli évekből, amely még magába foglalja az eszéki kaza helységeit is. Ahol tehettem, elsősorban ezt használtam.4 Ama náhijék esetében (Vukovar, Ilok, Morovic, Grgurevci), amelyek ebben 2 Összefoglalóan ld. Szakály Ferenc: A török-magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365-1526). In: Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk. Rózsás Lajos, Szakály Ferenc. Budapest, 1986. 11-57. 3 Mályusz Elemér-Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár. I-V Budapest, 1951-1997 (=Zs.) II. 6010, 6184. ' 4 Baíjbakanlik Osmanh Ar§ivi, Tapu defteri No. 1000 (Magyar Országos Levéltár, Filmtár) (=Tapu 1000). Vö. Engel Pál: A Drávántúl középkori topográfiája: a történeti rekonstrukció problémája. Történelmi Szemle 39 (1997) 299, 3. jegyzet.
