Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kéza; Simonis: Gesta Hungarorum. Simon of Kéza: The Deeds of the Hungarians (Ism.: Szovák Kornél) 253

256 TÖRTÉNETI IRODALOM 256 (=settlement) kell, hogy megfeleljen, mint a 11. fejezetben is (28-29. ill. 45. о.), de katonai (= hadi) tábort aligha érthetünk rajta, lévén, hogy a hadbahívás történetileg a szállásokon, Kézai korában pedig a várakban történhetett. A latin szöveg eltérően Domanovszky editiójától nem egy kézirat nyomtatott reprodukcióját tűzte ki célul, hanem egy folyamatosan olvasható, másolási hibáktól lehetőleg mentes, értelmezett szöveg közlését, s ebben valóban korszerűen jár el. Minden egyes problematikus helyen egyenként mérlegeli a 18. századi másolatok és szövegkiadások olvasatait, s ezek közül választja ki a szöveg értelmének leginkább megfelelőt. További erénye a latin szövegnek, hogy számos új forráspárhuzamot említ a kommentárban (pl. 13. o. Agnellus) ill. forrásazonosítást jelöl kurzív szedéssel, ami szintén nagyban segíti a kötet használatát. Rögtön az ajánlólevélben találunk mindkét jelenségre példát. A kiadás az illum aspirare után elhagyja a Scriptores sic-jét, felismerve, hogy szabályos salutatiós formulával van dolga, az infinitivus a mondat tárgya, állítmánya pedig odaértendő. A salutatio vége (cuius pulchritudinem...) pedig szó szerinti idézet. A kommentár felismerte Isidoras Hispalensis műveinek Kézai szövegére gyakorolt hatását is a bibliai eredet kapcsán (10-15. o.), mégsem kamatoztatta minden lehetséges párhuzamát. Feltehetőleg Isidorustól került ugyanis Kézai munkájába a bábeli torony alakjának leírása: 12. o.: Trecentorum autempassuum grassitudo fuerat fundamenti, sublevata siquidem paulatim_artabatur, quod grassities inferior pondus praeminens (helyesen talán.- praeeminens, a Sambucus-kódex is ezt az alakváltozatot részesítette előnyben, jelen kiadásban: prominens) sustineret ISID. chron. 11,9 (MPL 83,1022D-1023A): paulatim a latioribus in angustias_coarctata, ut pondus imminens facilius sustentaretur A nehézséget okozó változatok mérlegelésénél láthatólag a lectio difficilior elve érvényesült, így nyert szellemes és meggyőző magyarázatot az astractas alak (13. o.). Ugyanakkor a coridati esetében (162. és 164. o.) az említett italicizmusok ugyan érdekes párhuzamot jelentenek, de alakilag nem támogatják az előnyben részesített változatot, elképzelhető, hogy itt mégiscsak egy cordatus (= bátor, vitéz, lelkes, vö. Boronkai I., MKLSz II,405,6-10b) alakkal érdemes számolni (miként a P egyértelműen, s egyik helyen a H is ajánlják). Kézai több helyütt is tanúbizonyságát adja természettudományos, nevezetesen asztrológiai érdeklődésének, egyik ezek közül IV Lászlónak Marssal való kapcsolatba hozása (150. o.). A helyet Domanovszky egyértelműen romlottnak ítélte meg, s ezt sic-kel jelölte, majd saját konjekturáját és a H,P változatát az apparátusban megadta. A mondat a Scripíoresben olvasható alakban valóban nehéz, de nem teljesen értelmezhetetlen: akinek csillagállása az ő napján fogantatásának és születésének bátorságban és egyéb természetes erényekben szolgálatára áll (Erdélyi László fordítása, Császár és Bollók a Domanovszky által javasolt értelmet fordítják). Az előttünk fekvő kiadás gondozója helyesen vette észre, hogy Domanovszky javításával újabb értelmezési nehézség keletkezik, nevezetesen a mondat állítmánya (subministrat) indirekt tárgy, vagyis dativusi vonzat nélkül marad. Ezért a Domanovszky alapján megtartotta a conceptionis natiuitatisque javítást, s az eius die helyett ei deinde alakokat hoz, amivel értelmessé lesz a szöveg, de jelentősen eltér az eredeti értelmezési lehetőségektől. A deinde ugyan valóban szerepel Horányi editio princepsében (amihez tényleg a 13. századi kéziratot használta), de az ei alakot egyetlen másolat sem támogatja. Mint javítási kísérlet persze elfogadható, szerencsésebb lett volna azonban jegyzetben bővebben foglalkozni vele, mert a sokszoros, több lépcsőben történt javítás nem feltétlen indokolt, s nem is követhető egyértelműen az átlag használó számára. A Perside alakoknál (12., 14. és 16. o.) viszont megfontolandóak a változatok, s a helyeket Domanovszky a variánsok alapján feltétlenül javítandóaknak ítélte, az új kiadás azonban nem jelzi, hogy lennének alakváltozatok. Sajátos problémája a közép-európai történetírásoknak a középkori helyneveknek a modern írásmódja. A kötet e tekintetben a Habsburg-utódállamok érzékenységét tartotta szem előtt a magyar névhasználattal szemben, s a fordításban a ma használatos idegen alakokat hozza (pl. 135. o. Bratislava, 139. о. Oradea stb.). Az eljárás talán indokolható (ti. a magyar történetben járatlan olvasó mai térképeken ezeken a neveken találja meg az említett településeket), de ahistorikus szemléletet tükröz: Kézai korában ezeket a helyneveket véletlenül sem használták. Némi vigaszt nyújtanak a latin szöveg eredeti alakjai ill. a helynévkonkordancia. Az előszóban a helynevek hol idegen alakban zárójelbe tett magyar változattal jelennek meg, hol fordítva (Kismarton [Eisenstadt], de Bratislava [Pozsony, Pressburg], XVII. о.) A személynevek írásmódjában némi következetlenség