Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kéza; Simonis: Gesta Hungarorum. Simon of Kéza: The Deeds of the Hungarians (Ism.: Szovák Kornél) 253
254 TÖRTÉNETI IRODALOM 254 krónikákba, az ún. 14. századi krónikaszerkesztménybe is. Köztudomásúlag Kézai az első olyan magyar történeti mű szerzője, amely egyrészt egészen egyértelműen elméleti szinten tükrözi saját korának társadalmi és politikai változásait, s keresi a választ azokra az okokra és kérdésekre, melyek e közismert változásokat kiváltották az Árpád-kor végén, másrészt ami Thuróczy (96-99.) és Werbőczy (1,3) munkáinak közvetítésével maga is hatással volt késő középkori társadalmunk formálódására, s alapjaiban határozta meg az újkori magyar nemesség történeti- és nemzettudatát. A műben megfogalmazott társadalomelmélet vizsgálja a szabad birtokos társadalom összetételét: ha az ősfoglaló nemzetségek {pura Hungaria) 108-an voltak (6. fejezet vége, jelen kiadás 22-24. o.), honnét a többi birtokos família? Nem elégedvén meg az ősbűn alapján való magyarázattal kutatja a szolgai jogállapot kérdését (7. fejezet): ha minden magyar egy apától és egy anyától származik, honnét a különbség közöttük? Az appendixben pedig felöleli a magyar arisztokrácia összetételét (76-94. fejezet), s olyan sajátos, Kézai korában már eltűnőfélben lévő társadalmi csoportok eredetét és mibenlétét, mint a váijobbágyok (97. fejezet) és az udvarnokok, valamint más kondicionáriusok (95-99. fejezet). A politikai teóriává kerekedő hun communitas-elmélet (7. fejezet) elvi támpontokat kínál a kormányzat különböző fórumainak gyors és látványos átrendeződéséhez: a királyi tanácsnak hatalomkorlátozó szervvé, az országos gyűlésnek országgyűléssé, alsóbb szinten pedig a királyi megyének autonóm nemesi megyévé alakulásához, mintegy lerakva a központi kormányzat korai rendi jellegű átalakításának és a nemesség megyei szerveződésének elméleti alapjait. Mindezek mellett és előtt pedig kidolgozza a politikai jogokkal rendelkező nemesi natio fogalmát, az újkori magyar nemzettudat egyik középkori előzményét. A műből magából tudjuk, hogy mindemögött külföldi jogi tanulmányok és diplomáciai küldetések állnak, s Kézai megszerzett ismeretei révén a korabeli Európa szellemi-eszmei közkincsét foglalta sajátosan magyar keretbe. Szűcs Jenő a nemzettudat előzményeit kutatva alapvető tanulmányokban tisztázta a gesztában foglalt teoretikus elemek összefüggéseit, vizsgálódásainak legvilágosabb és legtömörebb összefoglalását éppen azon angol nyelvű tanulmányában adta, melyet a kötet gondozói szerencsés döntéssel a bevezető tanulmány második részeként közöltek (XXIX-CII. o., kisebb, technikai jellegű változtatásokkal ill. szerkesztői megjegyzésekkel pl. XLiy LV stb. о., a német kiadásból vett alcímekkel stb.). Az előszó Szűcs tanulmányát megelőző részében Domanovszky Sándor és saját kutatásai alapján Veszprémy László foglalja össze a magyar forrástani irodalom egyik legizgalmasabb rejtélyét, Kézai kódexének kézen közön való eltűnését (XV-XIX. о.): a 13. századi kódexet Hevenessy Gábor találta meg az Eszterházyak kismartoni könyvtárában, ahol 1701-ben másolatot készített róla, majd miután Kósa Jenő ferences provinciális a kismartoni házban kiütött tűzvész után Pozsonyba vitte s átadta a piarista Horányi Eleknek, Horányi 1782-ben ennek alapján jelentette meg Kézai-kiadását Budán. Ugyanebben az évben Pesten még Cornides Dánielnek alkalma nyílt részletesen leírni a kéziratot egy levelében, aminek ezután nyoma veszett, s különböző 18. századi másolatai önálló életet kezdtek élni. Kósa 1783-ban bekövetkezett halála után rendtársai nyilván megfeledkeztek az „egynapos kölcsönzésről". A kódex eltűnését végül 1833-ban Podhraczky József állapította meg. A kisalakú és kis terjedelmű kódex talán bekerült egy kolligátumba, ahol mind a mai napig lappang, annak ellenére, hogy tudósok egész sora vizsgálta át magyarországi és külföldi ferences és piarista rendházak kézirattárait. Veszprémy megállapítja, hogy a helynevek romlott alakja legtöbb esetben bizonyíthatóan paleográfiai okokra vezethető vissza, így a kódex semmiképpen sem lehetett autográf. Említésre méltó ehelyütt, hogy az előszó szerzője számbavesz olyan másolatot is, melyet a Scripíoresben közölt szöveg gondozója eliminált, mivel másolat másolatáról van szó (XVII. o.). Ezt követően az előszó rátér a mű keletkezésének és hatásának kérdésére (XX-XXII. о.): a munka 1282-1285 között keletkezett, talán a magyar király itáliai propagandájának célzatával, amihez jó eszköznek bizonyult Kézai olasz nyelvismerete, s a számos italicizmus a szövegben, amit az olasz közönség minden bizonnyal nagyra értékelt. A geszta egyik alapgondolata, hogy Magyarország mindenkor a jog alapján működő politikai egység volt (a lawful polity), az itt élők viszonyait az írott ill. a szokásjog szabályozta. A hatást a recepciótörténet mutatja: a 14. század első felében Paolino da Venezia, XXII. János pápa gyóntatója hosszan idézett Kézai munkájából, tehát röviddel megírása után valóban eljutott egy kézirat Itáliába, ez egyben a mű egyik legkorábbi testimóniuma. De kellett maradniuk másolatoknak Magyarországon is, hisz a 14. századi krónikaszerkesztmény különböző kéziratcsaládjainak szövegébe bedolgozták a hun történetet, s kimutathatóan egymástól függetlenül használták fel Kézai gesztáját a Budai Krónika I. Károly kori alapszövegének és a Képes Krónika Nagy Lajos kori textusának bővítéséhez. A 15. század végén a később Zsámboki János által Itáliában megszerzett Sambucus-kódexbe bemásolták Kézai ajánlólevelét, amiről a ferences Lucas Wadding Kézai neve alatt adott hírt, s ezért a 17-18. századi irodalomban nem ritkán Kézai
