Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Makk; Ferenc: Ungarische Aussenpolitik (Ism.: Tringli István) 250

TÖRTÉNETI IRODALOM Ferenc Makk UNGARISCHE AUßENPOLITIK (896-1196) (Studien zur Geschichte Ungarns 3.) Tibor Schäfer Verlag, Herne 1999. 147 o. Magyarul 1993-ban a Szegedi Középkortörténeti Könyvtárban jelent meg Makk Ferenc könyve, amelyet Schäfer Tibor fordításában most németül is olvashatunk. A mű a német kiadó jóvoltából remélhetőleg könnyebben eljut a német olvasókhoz, mint a Magyarországon kiadott, amúgy sem túl nagy számú német nyelvű szakkönyv. A magyar eredetihez képest a német kiadás alig változott valamit: kiegészült néhány, külföldiek számára szükséges kiegészítő mondattal, egyébként azonban pár helyen inkább rövidebb lett. A fordítás alapos, a fordító erősen ragaszkodott a magyar szöveghez, hungarizmusok azonban nem fedezhetők fel benne. Jelentősen megváltozott azonban az irodalomjegyzék, amit a német olvasók igényeihez szabtak. Az elkülönült kül- és a belpolitika fogalmát nem ismerte a középkori gondolkodás, főleg nem a korai középkoré. Mégis indokolt a témaválasztás, hiszen Magyarország a külföld szemében elsősorban külkapcsolatai révén vált ismertté. Makk Ferenc könyvét hét fejezetre osztotta: az első a honfoglalástól Szent Istvánig teijedő időszakot, a második az első király uralkodását, a harmadik a trónviszályok korát, a negyedik Szent László uralmát, az ötödik Kálmán és II. István, a hatodik az Almos-ág, a hetedik III. István és III. Béla külkapcsolatainak történetét mutatja be. A dinasztikus alapú témafelosztás egészen indokolt, a külpolitika mindig is a legszűkebb hatalmi elit monopóliuma, nem volt ez másként a korai középkorban sem. A korszak történései túl jól ismertek ahhoz, hogy egy könyvismertetésben szükséges lenne azokat előadni, helyette inkább Makk módszerét érdemes közelebbről megvizsgálni. Makk Ferenc könyvének műfaja kismonográfia. Nem az összes ránk maradt magyar - külföldi kapcsolatokra vonatkozó említést elemzi, hanem azokat az eseményeket veszi sorra, amelyek eme említésekből rekonstruálhatók. A szerző szigorúan tartja magát az időrendhez, a földrajzi elv csak egy-egy bekezdésen belül érvényesül, egy-egy fejezeten belül is többször visszatér ugyanahhoz a külpolitikai irányhoz. Elsősorban ez a korszakoló és súlyozó tendencia menti meg a művet attól, hogy a történések olyan végeláthatatlan folyammá változzanak, miként ez Pauler Gyula sok esetben máig meg nem haladott Árpád-kori történeténél történt. Makk önállóan korszakolja az egyes uralkodók külpolitikájának szakaszait, ez a korszakolás sehol sem erőltetett. Különösen jó az invesztitúra-harc során tanúsított magyar politikai változások megállapítása és ezek magyarázata, valamint a 12. századi bizánci-magyar konfrontáció periodizációja. Az egyes csomópontok kijelölése azonban nem történhet meg csupán külpolitikai magyarázatok alapján, Makk Ferenc könyve ezért a 12. század végéig terjedő, egész magyar politika rövid foglalatát is tartalmazza. A korai magyar történelem számos eseményéről csupán egyetlen, szűkszavú említést ismerünk, így aztán természetes, hogy a történész dolga a mozaikok összeillesztése. A mozaikok száma igencsak véges, a rekonstrukcióké ha nem is végtelen, de számos. Nem véletlen, hogy a korai magyar történelem egyes kérdései körül egészen eltérő nézetek fogalmazódtak meg. Néhány helyen szükséges lett volna azt közölni, hogy a könyv megállapítása csak egy a lehetséges olvasatok közül; nem a vita ismertetése kedvéért, hanem ezért, hogy a forrásokat nem ismerő külföldi olvasó is tudja, hogy itt nem ténnyel, hanem rekonstrukcióval találkozik. Ilyen pl. Erdély 900-as évek elején történt feladásának, majd későbbi újra elfoglalásának ügye (7, 13). Ugyanakkor a szerző több helyen láthatólag törekedett arra, hogy fogalmazását a magyar szöveghez képest árnyaltabbá tegye. így járt el pl. Kalocsa és Pécs egyházkormányzati szerepének a fekete magyarok térítése körüli megítélésében (37.). (Kár, hogy éppen e helyen a fordítás Pécset érsekséggé tette meg.) A guastallai lemondó nyilatkozat kérdésében célszerűbb lett volna az új kiadásban árnyaltabban fogalmazni. Szovák Kornél 1996-ban publikált tanulmánya a nyilatkozat hitelességét igencsak kétségessé tette. Már csak a német olvasók kedvéért is el kellett volna hagyni azt a kitételt, hogy a IV Henrikkel szemben